Igaz műsoron kívül, de muszáj leírnom mert különben elfelejtem. Khmm … Miért van az, hogy bizonyos férfi emberek a kezdeti „kezitcsókolom”, meg „jó napot kívánok Andrea” kezdetű telefonhívásaik után, a munkakapcsolatunkból adódó (a részemről kollegális, kvázi kedves gesztusként javasolt), tegeződő formára való áttérés után valami orbitális bunkó módra váltanak. Hívom a csókát (a „csókával” most jólesően egyenlítek), aki így szól a telefonba: – „Mondd„ Én pedig mondom a kedves nevemet és üdvözlöm a kedves értelmiségit a keresztnevén. Nem ingatja meg. Talán nem is érti, hiszen tudja, hogy én hívom, ismeri a számomat, minek ez a formaság? A beszélgetés végén pedig
