Embermesék

Gene Chandler

Reggel van, szigorú, pontos tervvel felépített reggel, percre pontosan kiszámolva, ki mikor megy a fürdőbe, mikor ül le reggelizni. Ha három ember egyszerre kell, hogy elhagyja a lakást, másképpen nem is megy. (Gyakran pici késéssel persze, mivel ha megfut a kezemben a szemceruza, újra lehet kezdeni a műveletet.)  Egy ilyen szigorú ritmusú reggelen egyszer csak meghallod azt a számot, amit még életedben nem hallottál és megbabonáz, nem tudsz továbblépni. Élvezed. 

De menni kell tovább, a nürnbergi közlekedési vállalat magasról tesz a kedves utazók individuális igényeire. A metró nem vár.

Csak egy rövid kérdésre van lehetőség E.-nek (a páromnak) címezve: “Ismered?” De felesleges a kérdés, hiszen már javában brummogja “djuk djuk djuk…”. Szememben a kérdés: “miért nem mutattad meg ezt nekem eddig?!” De persze ez is hülyeség. Honnan tudta volna, hogy még soha nem is hallottam?

A zene persze kitart a fejemben egész nap. Este a munka után ez az első, kikeresem a rádió oldalán. Ott van! Ő lesz az, a 6 óra 53 perces, Gene Chandler.

img_7896

Már most mondom, csak azoknak fog tetszeni, akik hozzám hasonlóan imádják az 50-es, 60-as évek zenéjét, de nekik szerintem nagyon.

Szíves ajánlásommal: Gene Chandler: Duke of Earl 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .