A Valznerweiheren jártam, és azt is kiderítettem, hogy tud-e Mák Robi magyarul! :)
Herrlich!!! Mondja a német. Szuper!!! Klassz!! – mondjuk mi magyarul. De ez a nap nekem helyi nyelvi behatással herrlich volt. 🙂 Gyanútlanul ültem be délelőtt az autóba, igazándiból csak egy hátunk közepére nem kívánt nagybevásárlás volt tervezve, előtte egy új ingatlanajánlat körbevizslatása. Mivel a kameránk elég nyekk, állandóan számolnom kell azzal, hogy az aku elbúcsúzik, ezért megpróbáltam a lehető legjobb képeket készíteni. Apus finoman megjegyezte, hogy kíméljem a gépet, nem kell annyi fotó, de őszintén szólva nem értettem, miért. Hát nem mindegy? Ha kikapcsolja magát és elbúcsúzik akkor se érdekes, mert a fontos képek elkészültek Aztán a munka után fura
Szolgálati közlemény
Gyerekek, 3 napja írom az új történetet, egyszerűen kétségbeejtő, hogy nem jutok vele tovább. Bár már meg kellett tanulnom zajban és zavaró körülmények között is írni, de néha tényleg hihetetlenül idegesítő a tőlem kb. 50 cm-re (csak este, na de akkor is!) ordító TV. Emiatt sokszor feladom, lementem amit sikerült leírnom és várok a csöndre. 🙂 Ha egyszer nagy leszek és sok pénzem lesz, az első amit veszek az egy laptop, és egy új lakás, ahol nekem külön, hangszigetelt szobám lesz! Nem feladni, jövök!
Valami van a levegőben
Erre varrjatok gombot! Hónapokon keresztül nix, sőt gaaar nix a munka frontján, aztán egyszerre megérkezik a többedik ajánlat! Tisztességes és kitartó, napi x órában hirdetéseket nézegető, állások után kajtató, pályázatokat küldözgető emberkékkel ilyet csinálni?!?!? Ez nem fair! A múltkori állásinterjúm jól sikerült, a hölgyemény 20 perc után közölte, hogy közte vagyok a kiválasztottaknak. Májusban kezdek. Persze mindig van „de”, ennél az állásnál is. Egyrészt „befristet”, szóval nem tart ész nélkül. Csak 6-8 hétig. Azonkívül csak heti 15 óra, de mindegy. Végre valami. Mellette bőven tudok foglalkozni a másik „majdnem” állásommal és a saját vállalkozásunkkal. Apropó, a „majdnem” állásom eszméletlen sok
Valami van a levegőben
Erre varrjatok gombot! Hónapokon keresztül nix, sőt gaaar nix a munka frontján, aztán egyszerre megérkezik a többedik ajánlat! Tisztességes és kitartó, napi x órában hirdetéseket nézegető, állások után kajtató, pályázatokat küldözgető emberkékkel ilyet csinálni?!?!? Ez nem fair! A múltkori állásinterjúm jól sikerült, a hölgyemény 20 perc után közölte, hogy közte vagyok a kiválasztottaknak. Májusban kezdek. Persze mindig van „de”, ennél az állásnál is. Egyrészt „befristet”, szóval nem tart ész nélkül. Csak 6-8 hétig. Azonkívül csak heti 15 óra, de mindegy. Végre valami. Mellette bőven tudok foglalkozni a másik „majdnem” állásommal és a saját vállalkozásunkkal. Apropó, a „majdnem” állásom eszméletlen sok
Állásinterjún jártam
kép: derateru / pixelio.de Hát igen, azért izgultam. Meg egy kicsit úgy éreztem, úgyse fognak felvenni. Tapasztalat? Megérzés? Nagy valószínűséggel mindkettő, bár nagyon reménykedtem. Már az is nagy dolog, ha egyáltalán eljutunk egy Vorstellungsgesprächig, azaz egy állásinterjúig. A cég ahol jártam, egy nagyobb ingatlanos társaság, ami egyrészt a szakmámba vág, másrészt a közelben van és nem Kün Bélán. beevezés egy mellékágba Kun Béla nevét egy újonnan létrehozott győri lakótelep viselte, ami emlékszem, gyerekkorom csak biciklivel megközelíthető, vadregényes, dimbes-dombos, titkokkal teli sztyeppéjére épült. Akkor még közlekedési kapcsolatok híján valóban messze volt a város magjától, az ismert és régóta lakott
Egy kis Zusage és sok, sok, sok kis Absage
Aki tud németül az már most érti a címet, aki nem az figyuljon, mindjárt kiderül! Részlet egy a múlt pénteken dilután részemre megküldött emailből: „Sehr geehrte Frau Èn, vielen Dank für Ihre Bewerbung und das nette Vorstellungsgespräch vom 05. April 2011. Leider müssen wir Ihnen mitteilen, dass wir uns für einen anderen Bewerber entschieden haben und Ihnen somit keinen positiven Bescheid geben können.Wir bitten Sie, diese Absage nicht persönlich zu werten und wünschen Ihnen für Ihre berufliche und persönliche Zukunft alles Gute.Mit freundlichen GrüßenIlletékes Józsi „ Az írás fontosabb elemei: vielen Dank = nem fordítom, mindenki tudja 🙂 Vorstellungsgespräch =
Majdnem állás
Tudom, hogy a James Hunter koncertről és a St.Pölten-i útról kéne már elvileg beszámolnom, de én másként vagyok bekötve. Nekem mindenhez ihlet kell. Jelenleg pedig újra a munkakeresés a sláger, azzal van tele a fejem. kép: Dieter Schütz/pixelio.de Hónapokkal ezelőtt számoltam be a munkaközvetítőkről és a velük kapcsolatos új hobbimról, a reklámtoll gyűjtéséről. Mivel későn eszméltem így csak sajnos öt darabbal dicsekedhetek. 🙂 Szintén hónapokkal ezelőtt történt, hogy majdnem sikerült egy állást találnom. Az egyik kedves nürnbergi ismerősöm kérte mondjam már el, hogy mitől nem jött össze ez a „majdnem állás”? Hát ezzel aztán ötletet adott, úgy gondoltam a történetet
Reklámok, amik kivételesen nem idegesítenek …még :)
Nem vagyok Dortmund rajongó (egyáltalán nem!), de szerintem ez a reklám aranyos. Az új Passat reklám „Dártvédere” szintén aranyos, bár nagyon remélem, hogy nem fogják túl gyakran adni a tévében. Annyira azért egyik reklám se jó. 🙂
