Embermesék

Raini (Rainhard Fendrich)

Rainhard Fendrich már hosszú évekkel ezelőtt bekúszott az életembe. A 80-as években találkoztam először a zenéjével. Győrben fogtuk az osztrák tévét és valamelyik rádióadót. Meg persze a cseheket, amiből csak egy gyakran elhangzó szóra emlékszem: bibornye, de őket nem hallgattuk soha. Huszonvalahány éves korom előtt egy hangot nem beszéltem németül, így Rainit a többi osztrák énekessel együtt csak hallottam, de nem értettem. Olyan bikicsunájos módon próbáltam ismételgetni a szövegeket, de nehéz volt, fogalmam se volt hol kezdődik és végződik egy szó, egy mondat. De a zene egy picit tetszett. Aztán pont. Túlontúl nem érdekelt. Ha nem E. lenne a párom,

Karácsony volt

Ó az a karácsony! Az előkészületei nálunk is hasonlóak, mint a mesékben (khmm) … Jó, talán egy icipit más, de fő vonalaiban tényleg emlékeztet rá. Azonos annyiban, hogy várjuk. Talán. Létezett Bajorországban egy kifejezés a csendes, készülődős adventi, karácsonyi időszakra, ez volt a „stade Zeit”. Nyugalmat, befeléfordulást jelentett. Ebben a téli időszakban kevesebb teendője akadt az embereknek, a hideg miatt a házban maradva átadhatták magukat ennek a stade Zeitnek. Jó lehetett mormogom és némi irigységgel olvasom róla a cikket. De mi már egy jóléti társadalomban élünk, nem a természet szabja meg a lehetőségeinket, mi diktálunk. Aha. Viszont a jelenkori konzumterroros

Gene Chandler

Reggel van, szigorú, pontos tervvel felépített reggel, percre pontosan kiszámolva, ki mikor megy a fürdőbe, mikor ül le reggelizni. Ha három ember egyszerre kell, hogy elhagyja a lakást, másképpen nem is megy. (Gyakran pici késéssel persze, mivel ha megfut a kezemben a szemceruza, újra lehet kezdeni a műveletet.)  Egy ilyen szigorú ritmusú reggelen egyszer csak meghallod azt a számot, amit még életedben nem hallottál és megbabonáz, nem tudsz továbblépni. Élvezed.  De menni kell tovább, a nürnbergi közlekedési vállalat magasról tesz a kedves utazók individuális igényeire. A metró nem vár. Csak egy rövid kérdésre van lehetőség E.-nek (a páromnak) címezve: „Ismered?”

St. Márton napja – farsang kezdete

Elfte, Elfte, Elf Uhr. 11. hó 11-e,  11 óra. Kezdődik a farsang. És ez a nap Márton napja. De az egészből engem csak a képen látható madár érdekel… ja és a párolt káposzta. Előrelátóan már 1 héttel korábban foglaltuk asztalt és megrendeltük a két (negyed) szárnyast. Itt jellemzően csak 2 napig lehet ilyen finomságokat falatozni, Bécsben sokkal jobb volt, ott már szeptemberben elkezdődött a „Gansl” szezon. Azt mondják, aki Márton napon nem eszik libát, az egész évben szegény  marad. Hát nem tudom, tavaly is ettünk ludacskát, aztán valahogy mégsem úgy alakult minden ahogy azt az ember egy ekkora madártól elvárná

St. Márton napja – farsang kezdete

Elfte, Elfte, Elf Uhr. 11. hó 11-e,  11 óra. Kezdődik a farsang. És ez a nap Márton napja. De az egészből engem csak a képen látható madár érdekel… ja és a párolt káposzta. Előrelátóan már 1 héttel korábban foglaltuk asztalt és megrendeltük a két (negyed) szárnyast. Itt jellemzően csak 2 napig lehet ilyen finomságokat falatozni, Bécsben sokkal jobb volt, ott már szeptemberben elkezdődött a „Gansl” szezon. Azt mondják, aki Márton napon nem eszik libát, az egész évben szegény  marad. Hát nem tudom, tavaly is ettünk ludacskát, aztán valahogy mégsem úgy alakult minden ahogy azt az ember egy ekkora madártól elvárná

Ha nem megy, minek erőltetni?

Pedig olyan szépen elképzeltem! Végre egyedül leszek itthon pár napig, hatökörrel se fognak tudni visszatartani a blogírástól! De nem ám! Egész múlt héten nem ment ki a fejemből a Faber-Castell család, rettentő régóta tartozom az utolsó, a befejező résszel. A 8.generáció nem más, mint a kedvencem, a gróf, aki miatt belevágtam a család történetébe. A róla szóló információkat szerettem volna (hangsúly a volnán) végre megosztani. Már rosszul kezdődött. Először is nem találtam (még most sem) az anyagot a grófról, amit pedig biztosan tudok, hogy össszegyűjtöttem. Valahol itt kellene lennie a lakásban, de azt hiszitek előjön? A januári halálhirét követően a

A Happurger tó titka

Hát most tényleg nem tudom, lehet, ezt a titkot hagyni kéne a francba, ez a titok nem olyan klassz, mint a Lochness-i, de mindegy, ha már elkezdtem, befejezem. Szombat lévén két lehetőségem van. Vagy maradunk otthon és akkor nem úszom meg, mivel magam is belátom, ráfér már a lakásra a takarítás és megy a sikamika egész nap (amivel a szombat el is van cseszve úgy ahogy van!), vagy kitalálunk valamit és elmegyünk kirándulni. Ezek az opciók. Szerintetek ki az a hülye, aki otthon marad? A por ráér, megvár. A jóidő viszont mulandó. Tegnap mentünk. (juhuuu!! és itt egy nevető smiley)

Nyaraltunk (végre!)

és most nem írom, hogy mert megérdemlem, meg ez kijár mindenkinek az éves munka után, meg azt se írom, hogy ez teljesen normális, mivel tudom, hogy ez már régóta nem normális. Németországban sem. (egy cikk arról, hogy milliónyi német gyereknek, fiatalnak sem adatik meg a nyaralás)  Szeretném megnyugtatni a háborgó lelkeket, tudjátok, éveken keresztül nem voltam én se nyaralni. Vagy azért, mert nem volt munkám, vagy azért, mert éppen lett munkám. De főleg az előzőből fakadóan. Volt, hogy a munkaügyi hivatal által szponzorált hónapokig tartó tanfolyás (és oda el kell menned, nincs kecmec) tette lehetetlenné a pár, idegenben töltött napról

A probléma megoldódott

(Segítek, mivel már régóta nem tudtam befejezni az előző történetet, szóval a melyik meccset nézzük az EB-n problémáról van, pontosabban volt szó.) Az első akkor, amikor kiestek az osztrákok. Őket már nem látjuk játszani. A bánat kiült apus arcára, a nappali kezdett megtelni sóhajokkal, szomorúsággal, de nem sokáig. A szenzációsan játszó magyar válogatott olyannyira magával ragadta a páromat, hogy őszintén tudott örülni a meccsnek, a góloknak, a képeknek, a magyar szurkolók örömének, a ria-ria-Hungária rigmusoknak, és persze szokás szerint megint gyorsabb volt, kiszúrta a győri zászlót a tömegben. A belga-magyar meccs kapcsán ismét bizonyított a magyarszeretetéből, megint ő volt a