Ilyen karácsonyom még soha nem volt. De kérem az eget, ne is legyen többé! Tudathasadásos állapotban telnek az óráim, mivel már úgy mennék, röpülnék az én drága kis anyukámhoz, a Fürtikémhez, tojnék itt minderre, de istenem, itt a kisfiam! Az izgalomtól szinte nem is tudott aludni, várja a Jézuskát. Igen, hozzá még érkezik a Jézuska, mégcsak 11 éves. 😉 Anyósnéninél van tegnap óta, rettenetesen izgatott ….. hát hogyan tehetném meg, hogy ne legyen neki karácsonya? :-(( Legalább 1 napig had legyen ő is boldog kisfiú. Holnaptól úgyis kemény napok várnak ránk, rá is. A nagymamájával és a dédikéjével fog találkozni.
Szerző: Andrea
A mamák nem mennek el…
Nem csalódtam. Zorán olyan mint régen. A fantasztikus hangjával, az intelligenciájával nekem ő az örök férfi. Gyerekkorom óta szerelmes vagyok belé. Akkor még nem tudtam, most azért már egyre inkább látom miért. 🙂 A hapsi úgy jó, ahogy van! Egy remek „darab”, kivül és belül! (psszt, Barbara a felesége nagyon szerencsés! ) Mivel nincsenek véletlenek, ma rá kellett, hogy leljek erre a dalra. A címére pillantva ….. hát mit mondjak, féltem tőle. Tudtam mi jön, milyen mélységre és magasságra számítsak, mivel ő nem énekel bóvlit, nem sallalázik, a dalai mélyek, emberiek. A dalaiban egy kicsit mi mindannyian benne vagyunk.
Fel és le
Áh, folyamatosan! Élet, gondok, benyomások, élmények, aztán ezekből következően indul ismét a hullámvasút. Néha akár órákig is jupiiiii felfelé, aztán elég egy levél, vagy egy telefon és pafffffff. Seggreülés szindróma, „hogyazajó” sziszegéssel. Most tényleg csak nagyon röviden, csak addig, ameddig az a rohadt székelykáposzta valamennyire ki nem hül, hogy végre bevághassam a hűtőbe. Na ja, szegény nem tehet róla, hogy Anyucicá-nak (ez a nevem itthon) sokáig tart a munkaideje és a falatfőzésnek csak este tud nekiállni. Nem szoktam főzni, nem is tudok, de néha rámjön, megkívánok ezt, meg azt, mert eszembe jut, hogy ilyen is van, meg néha furdal is
Az öregségről
Az alábbi felvételt ma vettem észre az egyik ismerősöm facebookos oldalán. Rákattintottam, mert Márai Sándor „A gyertyák csonkig égnek” regénye az egyik kedvencem volt. (Ehhez szeretném hozzáfűzni azt, hogy általában az „Egy polgár vallomásai”, illetve a „Füves könyv” a nyerő az ismerőseim körében és nem a „A gyertyák csonkig égnek”. Érdekes. Az Anyunak pedig hozzám hasonlóan, nagyon tetszett. Engem rabul ejtett a fantasztikus stílus, Márai írói tehetsége. ) Szóval rákattintottam a lejátszásra és ledöbbenve hallgattam a monológot. Nem emlékeztem rá, egyáltalán nem emlékeztem a szövegre! Mit olvastam egyáltalán? Mire mondom, hogy lenyűgözött, ha még arra se vagyok képes, hogy nyomokban
Ezek az éjszakák soha nem múlnak el???
Azóta már visszakerült az anyu az otthonba. Sőt. El is hagyta. 🙁 Egy ideje ismét kórházban van, de nem az alapbetegségével, jelenleg a lábát műtötték. Már nem elég a súlyos betegség, a kiszolgáltatottság, ágyban fekvés. Megjelent valami új is: időközönként fájdalmak ………. És nem tudok segíteni. Semmit. Ordítani tudnék. Belefeszülök ebbe az egészbe. Aztán újra csak belegondolok az egészbe és szégyellem magam, hiszen csak magamat sajnálom. Nem bírom ezt a terhet. Aki pedig ennél sokkal többet tűr és szenved, az az Anyukám. Mennék hozzá, de jelenleg nem tudok. Se szabi (nem azért mert embertelen a főnök, hanem most tényleg rengeteg
Amikor a sors úgy rendesen seggberúg
Higyjétek el, hiába mondja bárki is, hogy sajnálja ami velem, pontosabban az Anyuval történt, meg együttérez …. igazándiból még egy picit se tudja elképzelni, se valóban átérezni azt a tragédiát, ami kénköves mennykőként belecsapódott az életembe. 🙁 Emlékszem, jó néhány évvel ezelőtt, amikor a kisfiam korát mégcsak hónapokban mértük, tagja voltam egy babás levelezőlistának. Kisgyerekes, többgyerekes anyuk, babát váró kismamák, illetve babára áhítozó csajok, kábé így nézett ki a társaság. Volt közöttünk egy fiatal, gyermektelen lány, aki aktív listatagként egyszercsak a határtalan boldogságáról számolhatott be nekünk: végre, végre terhes lett!! Örültünk a boldogságának, a hír engem is a mennyekbe repített,
Időjárás
Szerencsére holnap szombat, így nem kell reggel a 7.20-as „bászt” elérnem. Máskülönben nagy gondban lennék az öltözékkel. Egész héten recccckenő 30-35 fok körüli hőmérséklet leledzett errefelé, az esőerdőknek megfelelő páratartalommal. A saját levünkben főttünk az irodában. Félpofának irányított ventillátorral kívántam biztosítani a légáramlást, ami nem is igazándiból a hűtést volt hivatott megoldani, pusztán csak a létezést, a friss, éltető levegő illuzióját. Telearcra (premier planra) nem lehetett irányítani, mert nem gesztenyesütőként, hanem irodai alkalmazottként dolgozom, így sajnos papírhegyek állnak az íróasztalomon. A ventillátor idomíthatatlan vadállatként kéjes örömet talál az iratok szétfújásában. Szép szóra, ostorra nem hallgat (mondom, hogy hülye), ezért egyszerűen
Mi lesz velem Ramadánkor?
Már előre félek a hétfőtől kezdődő és 30 napig tartó böjti időszaktól. Dehogy lettem vallásos, csak a közvetlen (és nagyon szimpatikus) kis kollégáim muszlimok, akik szigorúan betartják a Ramadánt. Ez pedig azt jelenti, hogy veszélyben a fincsi kis ebédem. Hetente kétszer-háromszor rendeltünk ebédet az egyik kínai (miattam aztán lehet tai is) étteremből Alig vártam, hogy végre megérkezzen és dudáljon a falatfutár az udvaron! Amint felhangzott az erőszakos (mert finoman a pali soha nem tudta hírűl adni az érkezését) duuu-duuuu, máris beindult a nyálkiválasztás a számban. Amire az elmúlt hosszú évek alatt nem volt példa, az ezen a munkahelyemen ismét megtörtént.
Az első hét után (a la munka)
Kedves Világ, gyere ide, had öleljelek keblemre!! Bizony ilyen a hangulatom, fel vagyok dobva! Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen jól fogom érezni magam egy német munkahelyen! Azt hittem, a nyelvi/kultúrális különbözőségek miatt ez eleve ki van csukva. És ebben az állításomban aztán tényleg nincs semmi előítélet, csak pusztán tapasztalat. Aki ismer, illetve olvasta tőlem a Schatziról szóló beszámolómat, azt tudja, hogy milyen mélyen megsebzettként kerültem ki egy korábbi munkaadóm, a Frau Dög (Schatzi) kezei közül. A nő az állandó kritizálásával nemcsak mélyen megbántott, hanem hihetetlenül visszavett az önbizalmamból. Mivel amúgy is állandó önértékelési zavarokkal küzdöttem,
Rólam
Kicsit módosítani készültem a rólam szóló információkat, aktualizálni, kiegészíteni, pontosítani. A végére viszont más is lett belőle. Ez itt lent. 🙂 Mi a fenének kell valakinek internetes naplót vezetnie?!„A másokkal megosztott élmények fűszerezik meg az életet” – írta Andrew Matthews amerikai író és én teljesen egyetértek vele. 😉 Közlési kényszerem van, imádok beszélgetni- Az élményeimet, gondolataimat a szívem szerint megosztanám az egész világgal, ezért is a blog. 🙂 Amiről a történetek szólnak: Bár az induláskor úgy gondoltam nem fogom elárulni hol is élek, mivel ennek nincs jelentősége, de mára már belátom tévedtem. Történeteim nagy része nagyon is kapcsolódik az általam megismert