Vorarlbergre azt szoktuk mondani itthon, hogy az már nem is Öszterrájk, az már kérem Svájc. 🙂 Az osztrák nyelv számos dialektusa közül, pontosan a vorarlbergi az, amit még Apus se ért. Az már tényleg „külföld”. Fiatal srácok hozták össze pár évvel ezelőtt ezt a szenzációs számot, hát elsőre, meg hatodikra is egy rejtély volt a szövege. A youtubon megtalálható a nóta fonetikus szövege is, de még így se kispálya a szöveg értelmezése. A többször felcsendülő és roppant fülbemászó részben, „vedán”-nak értettem a refrén egy kifejezését, de most már tudom, hogy ez nem más, mint „weh getan”. „d’Füaß hend mr weh
Szerző: Andrea
Magyarországi ügyintézés: a fantasztikus E.ON
Ahol első az ügyfél! Persze csak az az ügyfél, amelyik békén hagyja őket. 🙂 De mi van a többivel? A legelső problémám a konszernel, a Saftladennel még 2004-2006 tájékán adódott, amikor egy magyarországi ingatlant illetően, ügyintézésileg külföldről már labdába se rúghattam. Okos emberek okosan kitalálták a 40-es, meg asszem a 80-as ingyenes előhívószámokat Pestről meg vidékről, de azt, hogy a határon túlról valaki hogy jut el egy ügyintéző elvtársig, arra nem is gondoltak. Márpedig ezek az ingyenes számok csak és kizárólag Magyarországon működtek. Mivel állati fontos és sürgető volt az ügyem, ami miatt muszáj volt velük beszélnem, kínomban kikerestem a
Győr
Holnaptól újra. Egészen szombatig. Aztán megpróbálom magam írásilag utolérni…… Alig várom már, hogy megpillanthassam, hogy megpuszilhassam az én kis picikémet. Ez a pici már nem a kisfiam, ő már nagy. Az anyukám vált kicsivé. Kis picivé, akiről gondoskodni kell, akinek egyedül már nem menne semmi se. Rettenetesen szeretem. Az Anyukám régen (amikor még ő gondoskodott rólam)
Hüss van künt!
Van aki vezetés közben kihangosítós biszbasz nélkül telefonál Ezért meg is büntetheti a rendőr. Aztán itt vagyok én, aki vezetés közben fényképez. Hogy melyik elmebeli „kategóriát” meríti ki ez a fajta állampolgári viselkedés, inkább hagyjuk. 🙂 Tényleg, a rendőr bá’ mit szólna hozzám? Találna-e vajon jogcímet a büntetésre? Ha a vezetés közbeni fényképezést a KRESSZ konkrétan nem is tiltja, sapka megint nem volt rajtam. :-))) Ígérem többet nem fog előfordulni, ezek az első és az utolsó képek közvetlenül a kormány mögül! Halványan megjegyezném: telefonálni például nem tudnék menetközben, elvonja a figyelmemet a vezetéstől ……… khmmmmm 3 napja farkas, sőt ordasordító
Decemberi utam 3.
Tudom, hogy mindenhol alulfizetettek az emberek. Tudom, hogy nehéz az élet, a megélhetés. Itt sincs másképp. De vannak dolgok, amiket tényleg nem lehet a rossz fizetéssel se megmagyarázni, se elfogadhatóvá tenni. Sajnos már megint az ungarische szociális ágazathoz érkeztem, az egészségüggyel kapcsolatosan lenne még néhány gondolatom. Betegszállítók 1 A betegszállítókkal sajnos személyesen nem találkoztam. Nem ismerem őket, nem tudom hányan végzik a városomban ezt a munkát, ahogy azt se, hány személy van közöttük, akik megérdemelnének az általuk szállított betegektől és azok hozzátartozóitól egy orbitális seggber…….t, a tisztességes és a betegekért a lelküket is kitevő kollégáiktól pedig egy össznépi kiközösítést, mivel
Decemberi utam. Második rész: még mindig Győr
Folytatás Leforrázva ódalogtam el a tetthelyről, egyrészt forrt bennem a düh a nő balkáni viselkedése miatt, másrészt komolyan megrémültem az átéltektől. Ha velem, egy hozzátartozóval ez a nő egy ilyen hangot megenged, akkor mit művelhet mondjuk az anyukámmal? Nem félreérteni, láttam ott természetesen kedves, segítőkész nővéreket is, beszéltem is velük, nem őket szeretném ócsárolni, egyáltalán nem általánosságban beszélek! Ahogy írtam, a gyógyító, ápoló munkájukért csak köszönet jár nekik. Viszont el kell azokat a dolgokat is mesélni, amiknek egyszerűen nem lenne szabad megtörténniük. Érzésem szerint egy nővérnek például soha nem lenne szabad kiabálnia egy hozzátartozóval, pláne nem kioktatnia. Márpedig a Hangoska
Röviden
Addig is, amíg Évgyűrűék válaszolnak (naivitásom határtalan), meg amíg összeszedem magam az Anyukám miatt ….had mutassam meg az egyik kedvencemet, ami jobbá tesz pár percet az életemből. Az anyukám tegnap a kérésemre újra bekerült oda, ahova pedig nem kívánom: a kórházba. Sajnos nekem elég a hangját hallani és máris tudom nagy a baj. Az elmúlt pár napban kétségbeejtő volt ez a kis hang…..a beszéde is. Ahogy a hírek is az állapotáról. Kénytelen voltam. 🙁 Az egyetlen lehetőség sajnos akkor is a kórház, az otthonban nem tudnak gyógyítani, ott csak vigyáznak rá. Hála ég, ma délutánra kiengedték, visszakerült az otthonba. A
Ügyintézzünk tovább!
A posta gyors reagálásától feldobva, megpróbálkozom a lehetetlennel, megszólítom az Évgyűrűket is a blogomon, hátha! Bár attól tartok, ez a társaság kimeríti a németül Saftladen-nek nevezett kategóriát. Ha valakit érdekel, a Saftladenről áll néhány sor a Wikipédiában. Itt. Mi a bajom az Évgyűrükkel? Miért Saftládenezem őket? Mert tojnak rám! Nem válaszolnak. Az első próbálkozásom 2011.augusztus 31-éről: —– Original Message —– From: Andrea xxxxxxxxxTo: ugyfelszolgalat@evgyuruk.hu Sent: Wednesday, August 31, 2011 6:51 PMSubject: Èrdeklödés Tisztelt Èvgyürük! aztán a levél szövege, a problémámról blablabal …….semmiféle információ nem áll a rendelkezésemre, ezért fordulok Önökhöz, és kérem szíves tájékoztatásukat: …….. blablabla Mivel külföldön élek, így
Magyar Királyi Posta
Amúgy is húzósak a napjaink az irodában, de bérelszámolásos időszakban aztán tetőzik az őrület. Tegnap többek között egy 115 euróról kiállított elismervény okozott egy kisebb fennakadást. Az egyik dolgozónk részére került kifizetésre bizonyos költségek előlegeként. Ezeknek az elismervényeknek különben az a sorsa, hogy vagy megsemmisítődnek a kezecském által, vagy maradnak és képezik a bérből történő levonás bizonylatát. Persze kiskacsóm csak akkor gyilkolja meg őket, ha a rajtuk szereplő összeg ellenszámlákkal alátámasztható…. Azt hiszem értelmetlenebbül és bonyolultabbul nem is lehetett volna ezt megfogalmazni, de most már hagyom mások elborzasztására. :-))) Még egyszer nekifutok. A felvett összeg egy előleg. Játszuk azt, hogy
Jövök!
…. jönni fogok! Otthon jártam. Igaz január 2-án este visszajöttünk, de túl sok minden történt, túl sok mindent éltem át, nem volt erőm megszólalni. Több napra volt szükségem ahhoz, hogy valamennyire lenyugodjak, az őrületbe kergető gondolatok kicsit leüllepedjenek a fejemben. Az érzelmi sokk, a lelki teher ráadásul úgy néz ki, „ráment” a gyomromra. Amint elhagytam Magyarországot, máris elkezdődött. Kicsavarva, belülről kiégve nem tudtam igazán örülni semminek. Most se megy. De legalább már aludni tudok. Otthon azt se tudtam. Ott nem volt ami elterelje a figyelmemet az Anyuról és a Fürtikémről. Ott fájt minden perc, mert valóságos volt.