Embermesék

A Cadolzburgi vár titka

Nem normális a dolog igaz? Már megint jártunk valahol. Úgy tűnhet, sportot űzünk a hova megyünk vasárnap kérdésből. Tiszta sznobék, meg kispolgárék, igaz? Pedig nem. Akkor miért is vannak ezek a hellyel-közzel rendszeres kirándulások? Állati egyszerű a válasz rá. Szükség van rá, különben bekattannék.
Heti 42 órát töltök papíron a munkahelyemen. De mondom, ez csak a papír. Valójában ez sokkal több. Reggel 8-tól este 6-ig, 7-ig a munkám foglal le. Reggel beülök az autóba este pedig hazajövök. A nap elment és én semmit se láttam belőle. Nincs séta a belvárosban, nincs parfümpróbálgatás a Müllernél, nincs cipőmustra, könyvtárban üdögelés, nincs semmi. Az irodám van, a munka, a megbeszélések és a telefonok tömkelege. Reggeltől mikulásig. Nekem hiába is küldik az áruházak a leértékelésről szóló reklámjaikat. Nem jutok el sehova. Amikor mennék, már becsuktak.  A céges telefonom (áldás, mert szuper, de átok is, mert működésével elérhetővé váltam) miatt kvázi 24 órás on-line ügyeletben vagyok, elérhetően emailoknak, sms-eknek, rendőrségnek, mentőségnek, tűzoltóságnak és persze a dolgozóknak, közvetlen kollégáknak, oszt sajnos a Herrfőnöknek is. Mivel emberekkel dolgozunk, így sok minden történik, bár elsősorban kiszámíthatatlan történésekről van szó. Sérülések, balesetek, problémák, sértődések, kérdések, amik leginkább este, vagy a hétvégén törnek ki. A sértődések, kérdések mögött egyszerű pszichológia áll. Az emberkék hét közben tépelődnek, gondolkodnak, mérgelődnek és a tépelődésük vége 90%-ban, az “ácsi, ezek engem át akarnak dobni!” gondolatok és ekkor már nem tudnak várni. Hétvége ide, vagy oda, a kérdés kikivánkozik. Tárcsázzák a számomat. Emberek és a reakcióik emberiek. Vannak hangos viták is, sokszor érthetetlen személyeskedést is belevéve, de mindettől függetlenül, szeretem a munkámat. Pont olyan és az, amit tudok is csinálni. 
De, kifingat. Nincs megállás. Hétközben nem lehet betegnek lenni, visz a gépszíj tovább. Egyre nehezebbek az éjszakák is. Gondolatokkal terheltek, alvásproblémákkal színezve. Ennyi elég ám hozzá: iccaka van, alszom. Egyszer csak besüvít egy gondolat: nem hívtam fel a Józsit! Tejószagúúristenmileszmost.
És innentől nem lehet ismét tisztességesen aludni. Visszafekvés igen, elalvás nemigen. Az egész ember arra vár, hogy kezdődjön a nap, hogy orvosolni lehessen az esetleges hibát, a bekövetkező logisztikai katasztrófát. Ha kaki került a palacsintába, minél hamarabb cukrot kell rászórnunk a tetejére, vagy újrasütnünk.
A személyes problémáimról, nehézségeimről, az anyukámmal, Fürtikémmel kapcsolatos örök bűntudatomról, valamint a néha-néha megjelenő kisebb egészségügyi problémákról inkább nem is  szólok. Pedig ők is léteznek. Hajjajj, de még mennyire! Az ő segítségükkel teljesedik ki a munkámhoz kapcsolódó őrület. Ezért van szükségem a tapétacserére. Muszáj, különben belepurcanok. A hétköznapok egész embert kívánnak, az akumat néha fel kell töltenem. Alig várom már, hogy menjünk, hogy lássak mást, hogy szó szerint, legyen valami más is az életemben. A nürnbergi doktornőm hasonló “élményekről” számol be. Hétvégeken kap migrénes fejfájást, akkor szédül és jönnek ki az egészségügyi problémái. Persze, hiszen hétköznap nem lehet beteg.

A lakás persze fut. De nem érdekel. Nem tudok mindenben maximálisat hozni. Valaminek a kárára megy a kirándulás, az ejtőzés, az ide-oda menés. A por megvár. Nem sürget és nem is bánatos. De a lelkem nem vár. Az egészségem meg főleg nem. A természet, a kirándulás, a sport (utóbbi nálam csak nagyon lightos, mivel genetikailag ilyen vagyok, lusta) csodákat művel. Feltölti a boldogságkészleteinket, csodát tesz a hajunkkal, bőrünkkel, a sonkáinkkal. 
Menjetek ki ti is mindannyian, mindegy hova, csak menjetek! Erdő, mező, patakpart, várrom, öreg utcák, mindegy, csak menjetek. Szívjátok be az illatokat, simogassatok meg egy-egy fát, biztosan ők is örülnek ezeknek a találkozásoknak, hiszen egyek vagyunk, a természettel egyek. Fedezzétek fel a színeket, a tájakat, kis éttermeket, ételeket. Éljetek.

És vissza is kanyarodnék az alaptémához, a gyönyörű Cadolzburgi várhoz. Egyszer már jártunk ott, de anno lekéstük az idegenvezetést. Mivel olvastuk, hogy 2014.junius 10-vel átépítés miatt bezárják a várat, hát gondoltuk hajrá. A vasárnapi 14.00 órás idegenvezetést még elcsípjük. Biztosan nem lesznek sokan, hiszen ki az a hülye (rajtunk kivül természetesen), aki 36° celsius fok forróságban nem a vizparton, vagy a medencében csücsül … Hát odamentünk. Egy jó órával korábban. Bejártunk mindent a vár körül. De meleg volt. Nagyon meleg. Mindegy, megvárjuk az idegenvezetést.
De szép kertet csináltak ide! Húúú, de meleg van. Mindegy, ha már eddig eljöttünk, akkor maradunk.
Pisi lesz. De meleg van. Szomjas vagyok. 
Micsoda? Nincs WC? És inni se lehet? 
Mindegy, megvárjuk az idegenvezetést.
Tegnap itt komolyzenei koncert volt. Még itt vannak a székek. Huu de meleg van, nem mozdul a levegő. Hova mentek a nézők tegnap vécére?
Mi? Menjünk? 
Áh, ha már ennyit vártunk, akkor maradjunk már…. pffu de meleg van.
Mit mondasz? Hogy másfél órás lesz az idegenvezetés?? Dehát nekem pisi lesz és szomjas is vagyok!
Hogy majd utána? Már mi után? Nem lesz után.
Különben is, csak hárman vagyunk, ennyi embernek biztosan nem tartják meg a vezetést.
Hogy mi? Nem itt van a találkozó? Hát hol? Ja, a várkapunál? 
Hmmm….. nem tudom. Azt modjátok, hagyjuk a fenébe? Mit mondasz? Hogy majd megnézzük, ha átépítették? Mennyire igazad van! Kár volt ezért a háromnegyed óráért, de miattam, mehetünk.
És felálltunk a padról, átmasíroztunk a várkapunál gyülekező emberek között, talán picit szégyellve magunkat a megfutamodás miatt, de győzött a gyarlóság. Ez a nap nem volt alkalmas a kultúrára. 
A Cadolzburgi vár titkát így nem ismertük meg. Talán nincs is neki. Majd legközelebb. Ha átépítették, újra elmegyünk. Legközelebb nem túl korán, hogy ne kelljen enni-inni-pisilni. Kedves Cadolzburg, szépülj meg, majd jövünk!

Icipici, tényleg nem különösebb lelkiismeret furdalással vetettük be magunkat az olasz fagyishoz. És rontottam el a gyomromat a jeges-kakaóval (hogy minek rendelek én ilyeneket?) és a 3 gombóc tejszínes fallalttal. 

Mivel a kisfiam laptopján írom ezt a bejegyzést, érthetően ideges. Most éppen a Cadolzburgi vár kifejezést kritizálja, szerinte doppelt gemoppelt. A burg eleve azt jelenti, hogy vár, tehát minek odaírni, Cadozlvári vár. Mást is mond. Hogy fél órára kértem el a laptopját és már 50 perc is eltelt. Feladom. Nem könnyű egy 14 éves ifjúval szemben a harc. 
Keresnem kell egy másik, szabad gépet a lakásban. Ha megtalálom, akkor majd folytatom…. 
.
.
.
.
Találtam. Jöjjenek a képek.  

Hátulról közelítve a vár felé 
 Szembe vár

 Az udvarán ..
(de hova mentek az emberek wc-re? 
És mit ittak, de leginkább hol?)

Azt a fáját! Gyönyörű, nem?
Most akkor bemenjünk?
Győzött a fagyi

 

A következő mesélnivalóm színhelye: Bad Windsheim.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .