A munkámat bármennyire is szeretem, egy hihetetlen mókuskerék, amit nap, mint nap taposnom kell. Mivel emberekkel van dolgom, érthető, hogy nem minden egyes találkozó, megbeszélés zökkenőmentes. A legrosszabbak azok a döntések, amiket nekem kell továbbítanom a dolgozóink felé. Hogy a fenében közöljek egy felmondást úgy, hogy nem sérüljek magam is? Ezek sorsok. Bármennyire is jogos egy-két ilyen felmondás, akkor is egy tragédia.Ezeken felül sok a surlódás. A vitákat pedig utálom, mert piros leszek tőlük mint a paprika és rosszullét környékez. Szívdobogásos, felstruccolt, túlpörgős. Márpedig ezekből a vitákból is van dögivel. Nehezíti még az életem az is, hogy visszahallok sok mindent,
