Az elmúlt hetekben az összerogyásig dolgoztam. Ma is, amikor az adagom 10 óra 50 perc lett. A héten másodszor. A munkanapom reggel 7.40-kor a főnököm hívásával kezdődött és tartott a kifulladásig. A legutolsó telefonbeszélgetést este 21.30-kor zavartam le. Kész vagyok. De mindezek ellenére, elhiszi nekem valaki, hogy imádom ezt az egészet? Pedig ez van. A stressz az elemem. A megoldhatatlannak tűnő problémákat imádom, a kihívások éltetnek. Azt hiszem érthető, hogy ebben a túlpörgetett állapotban aztán mindenre fogékony vagyok. Mindenre! 🙂Így a macira is. Macink Bécsben, az egyik Gürtelen álló ház ablakából tekint ki a népre. A nép pedig észrevette, felfedezte. A rajongótábora alakul.
