Az anyukámat a rendszeres infúziókkal (hála az összes orvosnak, ápolónak, gondozónak) újra felébresztették a Csipkerózsika álmából, drága szivem visszatért a tudatosságba, visszatért közénk, hozzám. Elmondhatatlan érzés ám az, hogy újra tud beszélni, hogy esténként már őt is kérhetem a telefonhoz és nemcsak az állapota után kell érdeklődnön a lányoknál az otthonban. 🙁 Szellemi vetélkedőt sajnos még mindig nem tudna nyerni, ez a hanyatlás a betegség velejárója, de nem érdekel, boldog vagyok. Számomra azzal, ahogy az anyukám rám néz, hogy lát engem, hogy érti, hogy ki vagyok, ahogy azokat a barna, meleg kis szemeit rám emeli, és még arra is képes,
