Tegnap este fél 8-kor beszéltem az anyukámmal, igazándiból csak azt mondta amit mindig. Arra a kérdésemre, hogy „És hogy érzed magad”? szinte mindig a „Hogy érzem magam? … hát … szarul ..”, vagy „Nem túl jól”, ill. „Nem vagyok jól Andikám” a válasza. Tegnap se volt másképp. De ekkor még csak nem is sejtettem, hogy ma délelőttre kórházba kerül. 🙁 Az előbb hívott a Köri (a huga), tőle tudom a rettenetet. Az anyu reggel fulladt. Az otthonban helyettesítő doktornő szerint feltelhetett vízzel, ez okozta a fulladásos tüneteket. Mentőt hívatott és bevitette a kórházba. Ott van most az én kis Anyukám,
Hónap: 2011. október
Amikor a sors úgy rendesen seggberúg
Higyjétek el, hiába mondja bárki is, hogy sajnálja ami velem, pontosabban az Anyuval történt, meg együttérez …. igazándiból még egy picit se tudja elképzelni, se valóban átérezni azt a tragédiát, ami kénköves mennykőként belecsapódott az életembe. 🙁 Emlékszem, jó néhány évvel ezelőtt, amikor a kisfiam korát mégcsak hónapokban mértük, tagja voltam egy babás levelezőlistának. Kisgyerekes, többgyerekes anyuk, babát váró kismamák, illetve babára áhítozó csajok, kábé így nézett ki a társaság. Volt közöttünk egy fiatal, gyermektelen lány, aki aktív listatagként egyszercsak a határtalan boldogságáról számolhatott be nekünk: végre, végre terhes lett!! Örültünk a boldogságának, a hír engem is a mennyekbe repített,