Embermesék

Szomszédok III.

A mercis kiskezitcsókolom szintén szomszéd, de nem a köszönős fajtából. 🙂 A házunk előtti parkolóban  csak rövid időre hagytuk az ótonkat, de mire visszajöttünk késő volt. 🙂 Az összes többi parkolóhely körbe-karikába szabad volt, de ennek a lénynek muszáj volt mellénk parkolnia, mégpedig úgy, hogy nem tudtunk beszállni a kormányhoz. (Ezt amúgy is úúúúúgy, de úúúgy utálom, általában a parkolóházak sajátossága. Mindig akad egy ilyen trotli, amelyik rááll a mellette levő autóra. Ez egy faj. 🙂 Első rohamomban lefényképeztem föntről-lentről-középről a szityuésönt és a képet ki akartam tűzni a lépcsőházas üzenőfalra ……… aztán azt mondtam, hogy teljesen felesleges, ebből maximum

Szomszédok II.

Kicsit elsumákoltam a szomszédok folytatását, de ez velem született hiba.  A „majd holnap folytatom” , vagy „rövidesen válaszolok neked” mondatokat direkt nekem gyártották. Többen kérdeztétek, hogy akkor mi is történt a Herr Blockwarttal? Megnyugtatásul közölném az egyik kedves hölgyismerősömmel, hogy kérdésére a válaszunk: nem. Mi semmit nem csináltunk a Blockival, nincs is  rászorulva, elintézi ő saját magát egyedül is. 🙂 Na szóval a fazon lent a pinyóban tartja az alkoholos készletét, amit naponta olyan kétszer-háromszor látogat. Kis piros szütyőben cipeli fel a söröket, borokat a II. emeletre. Nem kell kinéznünk a lépcsőházba, a nappaliban (mert ilyenünk is van bebee 🙂