Embermesék

Szomszédok II.

Kicsit elsumákoltam a szomszédok folytatását, de ez velem született hiba.  A „majd holnap folytatom” , vagy „rövidesen válaszolok neked” mondatokat direkt nekem gyártották.

Többen kérdeztétek, hogy akkor mi is történt a Herr Blockwarttal? Megnyugtatásul közölném az egyik kedves hölgyismerősömmel, hogy kérdésére a válaszunk: nem. Mi semmit nem csináltunk a Blockival, nincs is  rászorulva, elintézi ő saját magát egyedül is. 🙂

Na szóval a fazon lent a pinyóban tartja az alkoholos készletét, amit naponta olyan kétszer-háromszor látogat. Kis piros szütyőben cipeli fel a söröket, borokat a II. emeletre. Nem kell kinéznünk a lépcsőházba, a nappaliban (mert ilyenünk is van bebee 🙂 )  is lehet hallani az összeütődő üvegek csilingelését.
Egyik reggel 6 órakor egy mentő és egy orvosi ügyeletes autó állt a házunk előtt. Elég sokáig, úgy 7 óráig bent maradtak a szanitérek, a doki csak egy picivel korábban mehetett el. Nem tudtuk kihez jöttek, mi történt. Annyit hallottunk, hogy tőlünk (első emelet), még felfelé mentek.
Délután lementem a ruhákért a szárítóba, amikor észrevettem, hogy kedvenc Blockwartunk pinceajtaja nyitva, gondoltam megkérdezem őt, hiszen olyan nem történhet a házban, amiről ő nem tudna. A történésekről szóló összefoglalói pedig kimondottan „élvezetesek” (értsd: utána állati jókat lehet a hapsin vigyorogni), de persze csak akkor ha az ember Blockit már ismeri, így tudja, hogy mire számíthat tőle. Nem mondom az elején még ijesztő a morgása és rosszindulata, de az évek múlásával kialakult bennem is a védelmi ösztön. Amint lehet, kitérni az útjából. :)) Azzal nem szabad magunkat kábítani, hogy esetleg rólunk jó a véleménye …. ::)))
No, szóval pinyó: a pali éppen a piros szütyő feltöltésével volt elfoglalva, a szájából pedig egy meggyújtatlan cigaretta lógott kifele. Belevágtam a kérdezősködésbe:
– „Herr R.! Jó hogy látom. Mit tud a ma hajnalban történtekről? „
–  „Már mire gondol?”
– „6  körül itt volt a sürgősségi doki”
– „Mondja, maguk mindent tudnak és látnak?” – és vigyorgott kétértelműen
– „Nem, de ez esetben pont pofánvilágott minket a nénónénó kék lámpája, nem kellett hozzá különösebb tehetség” – válaszoltam neki kissé felhúzott órral, mert a kétértelmű vigyorából csak a rosszindolatút értettem, az esetleges vicces fölött átsiklott a figyelmem 🙂 
– „Hát, nálam voltak”
– „Magánál?!?!?! Mi történt?” – nem emlékszem, szerintem ennyire még soha nem kerekedtek a szemeim
– „Este nem volt semmi jó a tévében, ezért úgy gondoltam lefekszem aludni. Az esti étkezést pedig kihagytam, nem volt semmi gond, jól voltam. Aztán reggel a feleségem nem tudott felébreszteni és azt mondta, nagyon furcsa hangokat adtam ki magamból.” – mesélte vigyorogva  (nem mondta, de ebből kiderült, hogy cukorbeteg) Aztán 3/4 órán keresztül ébresztgették a mentősök és a doki, aztán az akció sikerült, Blockwartunk magához tért.
A továbbiakban rövid vitát folytattunk arról, hogy mennyire fontos lenne a kajaterv betartása. Szerintem igen, szerinte egy hülyeség. Az orvoknak fogalmuk sincs a dolgokról, ezt ő a negyedévenkénti felülvizsgálatnál pontosan leméri. Az inzulint is úgy veszi be és akkor, ahogy és amikor ő jónak látja. 🙂
Egyszerűen annyira nonszensz volt a szitu, ott áll előttem egy masszív alkoholista, tütüvel a kezében és cigerettával a szájában és kiselőadást tart nekem arról, hogy ők mennyire egészségesen élnek. :)) A felesége naponta főz és nem is akárhogyan! Odafigyelnek a táplálkozásra, változatosan étkeznek, gyümi, zöldség, minden fogyasztva.
Hihetetlen. Reggel majdnem meghótta magát, de ez egy kicsit se zavarta, folytatta a rombolást testi és mentálisan szinten tovább.
Aztán elköszöntünk. Minden jót kívántam neki. Ő köszönte, majd ámuló (de azért már vigyorgó) szemeim előtt elvonult a már meggyújtott cigivel és a tele szatyor sörrel a lakásuk irányába.
Jó szórakozást Blockwart szomszéd! Csak a vacsit ki ne hagyd! Tudod! :)))

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .