Embermesék

Szomszédok III.

A mercis kiskezitcsókolom szintén szomszéd, de nem a köszönős fajtából. 🙂 A házunk előtti parkolóban  csak rövid időre hagytuk az ótonkat, de mire visszajöttünk késő volt. 🙂 Az összes többi parkolóhely körbe-karikába szabad volt, de ennek a lénynek muszáj volt mellénk parkolnia, mégpedig úgy, hogy nem tudtunk beszállni a kormányhoz. (Ezt amúgy is úúúúúgy, de úúúgy utálom, általában a parkolóházak sajátossága. Mindig akad egy ilyen trotli, amelyik rááll a mellette levő autóra. Ez egy faj. 🙂 Első rohamomban lefényképeztem föntről-lentről-középről a szityuésönt és a képet ki akartam tűzni a lépcsőházas üzenőfalra ……… aztán azt mondtam, hogy teljesen felesleges, ebből maximum háború lesz, de a nő ezt úgyse fogja megérteni, ugyanis ha agyilag fogná az egészet, akkor így soha nem parkolt volna.
Csúnya szavakat semmi esetre, de ezért egy seggberúgást megérdemelt volna nem? :))))

Jaj, ha már ennyire belejöttem, had meséljek még! A képen látható autók tulajdonosai szintén szomszédok (a szomszédos házból). Na szerintetek melyiktől tudunk aludni és melyiktől nem? 

Jóvanna ez könnyű volt. Sárga “éjszakai műszakja” nyáron kikasztott mindenkit. Annyira fura a pali, éjjel 3-kor amikor hazadönget a verdával, ami amúgy is hangos egy csöppet, akkor még a kihangosítós dingszbumsszal  mobiltelefonoz. Iszonyú. Azt hiszem oroszul beszél. De nem vagyok benne biztos.A hálószobák hátrafelé néznek (a la garage), a summer nightokon minden ablak nyitva, viszont alvás szigorúan csak a pubi érkezéséig, indulásáig lehetséges. Tetszik ahogy kiszáll a csodajárgányából és egyből kutatja szemeivel a az ablakokat, csak úgy feszíti a büszkeség.  Persze, hogy sokan kinéznek az ablakon, az az iszonyú hangrobbanáshoz hasonló robaj, még a plüssállatokat is felébreszti! Az érdeklődő tekintetek mögött azonban csak ennyi van: ki ez a Depp (trottli) ? :))  Arra, hogy másokat zavar, arra nem gondol, hiszen a mosolya és az önelégült, már-már büszke arca teljesen másról árulkodik: nézzétek csak lelkecskéim, bizony ez én vagyok és ez az én autóm! Állati szerencséje van, hogy nem lát bele a fejünkbe, az ott látottaknak biztosan nem örülne! . 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .