Ő egy remek komikus-szinész, aki tősgyökeres frankként valamiért imádja Budapestet! Teljesen véletlenül bukkantam különben erre az információra. Na de ne menjünk az időben ennyire előre!
Az úgy kezdődött, hogy évekkel ezelőtt felfigyeltem egy duóra, akiket elég gyakran láttam a helyi tévék műsorában. Ők ketten: Martin Rassau és Volker Heissmann a Comödie Fürth (a Fürth-i Vidámszinpad) alapítói, aktív színészei. Igaz, az állandóan nyomatott sorozatukat, amelyikben két idősödő és gyagyuló nőt játszanak nem nagyon szeretem, mert szerintem a Heissmann túljátsza. Valamikor amikor még gyerekszinpados voltam, akkor úgy tanultuk, hogy ez a ripacsság. Amikor valaki a karakter ábrázolásakor túlzásokba esik, és szó szerint túljátsza a szerepet. Martin Rassau viszont jó ebben a „Waltraud und Mariechen” (ejtsd: Marihhjen) szerepben is, ő nem lihegi túl. A két „nő” öltözéke viszont ötös, van ott fodor meg Leo-look (remélem mindenki ismeri a fogalmat) szép számmal. Amikor megkérdezték a két színészt, hogy árulják el honnan vették az ötleteket a két özvegy megformálásához, ők elmesélték, hogy nagyon könnyű helyzetben voltak, ugyanis csak a helyi kávéházakba kellett bemenniük, ott ültek ezek a Mariechenek, kalapban, boában, csipkében, kesztyőben és Leo-lookban naphosszat. És nem csak egy-egy, hanem tele volt velük a kávéház! Csak hallgatózni kellett egy icipicit és már meg is voltak a témák a műsorukhoz.
De vannak ennél sokkal jobb műsoraik is, természetesen nem csak és kizárólag duóban szerepelnek.
Talán másfél éve lehetett, elkezdtem nézegetni a Martin Rassau-val kapcsolatos híreket az interneten. És akkor kerekedett el a szemem, amikor megláttam a 40.születésnapján készült fényképeket, ugyanis ő díszmagyarban volt, a vendégek pedig egytől-egyik magyaros ruhákban, illetve a piros-fehér-zöld színek köszöntek vissza róluk…… és innentől persze nem volt megállás, érdekelt a téma nagyon. Lassan kimazsoláztam az információkat. A színész 15 éve egy abszolúte magyar-fan. Minden évben legalább egyszer elutazik Magyarországra. (Pont a hétvégén a helyi rádió, a Rádió-F vendégei voltak. Kérdezte a riporter M.R.-t, hogy mit olvas éppen? Utikönyvet Budapestről – hangzott a válasza. Hát nem imádnivaló ez a hapsi?
Láttam őt élőben tavaly egy színdarabban, a könnyem folyt az előadás alatt attól az igazi mélyről jövő, hasizmokat ki-be húzkodó elementáris erejű, könnyfakasztó röhögéstől, amit egyszerűen nem lehet abbahagyni annak ellenére se, hogy már mindenki felénk forgatja a fejét. Na erről a darabról fogok majd holnap beszámolni.