Embermesék

Last Christmas

Nekem nem megy, na….

Korábban is írtam már róla, talán már kétszer is, nem akarom ugyanazt ismételgetni, de a helyzet változatlan. Évek óta vágytam arra, hogy legalább nyomaiban hasonlítson a karácsonyunk a régi, gyerekkori karácsonyokra, de már tudom, hogy soha nem fog sikerülni. Szervezésileg, főzésileg hátul kullogok a tehetségek listáján, ez az egész “karácsonyosdi” meg főleg kifog rajtam. Az ajándékok beszerzése, készülődés, takarítás és a fő mummus a főzés, csak ha rágondolok kiver még most is a víz. De esküszöm, hogy utoljára.

A minimális kreativitásom ilyenkorra megszűnik teljesen, csak a pánik marad, a decemberi napok múlásával egyre szarabb a helyzet. Idén a munkahelyemen az utolsó napig dolgoztunk, ami aztán ki is lőtt minden időt igénylő tevékenységet a lakásban. Nix sikamika. Nix aprósütike sütés. Aki 8.00-tól 17.00 óráig dolgozik, ráadásul nem a szomszédban, az tudja mind.  Nincs olyan, hogy bemegyek a városba körülnézni, ötletet keresni. Dehogy is! Mikor?
A november végétől az irodába érkezgető csomagocskák előszőr még mosolyt csaltak az arcomra, viccesnek találtam a kollégák előrelátását, fantáziáj
át, leleményességét a rendelgetések terén, aztán egyre inkább az arcomra fagyott ez a mosoly, amikor belegondoltam, mit is jelent ez valójában. Ők már készen állnak karácsonyra, mindenkinek beszerezték az ajándékot. Én nem. Urksz… Ez nem lehet igaz, velem minden évben ugyanaz történik. Utolsó pillanatra marad minden. Minden egyes évben, már szinte szégyellem, de tuti nem fog soha változni. The same procedure as every year.

Oh, és az ajándékok!
Édes dolog az is, ahogy mindig eltervezzük, idén aztán tényleg semmi ajándék egymásnak! A vége pedig mindig ugyanaz. E.-nek azért mindig van egy icipici meglepetése a számomra, én meg égek, mert semmivel nem lepem meg. Hát megbeszéltük, hogy nem veszünk semmit, nem?!
De tényleg, az ajándékok. Mi a francot lehet még venni a másiknak? Olyan dolgokat veszünk meg évközben, amit korábban ajándékként kaptunk szülinapra, karácsonyra. Manapság bemegyünk a bó’tba és levesszük a polcról ami kell. Ha elfogyott a parfümünk (oh, régen táncoltam vele örömömben amikor kibontottam a csomagot és benne ült ő, a kedvenc parfümöm Calvinéktól) ma egyszerűen megrendeljük a flavoninál, vagy a douglasnál, müllernél … mert már arra sincs időnk, hogy bemenjünk a boltba érte. Hogy örülhetnénk olyannak, amit mi magunk is megveszünk, megvehetünk? A másik, hogy hogyan merjen a családom nekem egy olyan parfűmöt venni, amit nem ismerek? Tudják jól, hogy nekem csak kevés parfüm nem büdös. Ami meg nem büdi, az már megvan.
Évek óta vágytam egy igazi kamerára. Júliusban bementünk a boltba (na jó, kétszer mentünk be, meg meghallgattuk két különböző szaküzlet eladójának a tükörreflexes kamerákról szóló előadását és egy kicsit azért utánanéztünk a témának is, de nem nagyon) és vettünk egyet. Objektívvel, tokkal, vonóval. Szinte így, hogy levettük a polcról és betettük a kosárba. Az ára? Sok. Ilyet is ajándékként kéne kapni (sőt, micsoda nagyszerű ajándékként kérem!), de ezek az idők elmúltak. Ha kell valami, megvesszük. Most éppen egy kamera kellett.
A nyaraláson felül hála isten eljutok azért ide-oda, koncertek, színházi előadások, iciripiciri külföldi és belföldi (ahol nekem Németország a belföld és Magyarország a külföld) utak, kirándulások, megyünk azért eleget. Istenem, hát ezek a napok az igazi ajándékok! Hogy is lehetne egy jövő márciusi
hamburgi James Hunter koncertet és a júliusi Rainhard Fendrich koncertet  egy sima kis mezei karácsonyi ajándékkal überolni? Sehogy! Ezek hatalmas ajándékok, de nem lehet a fa alá tenni meglepetésként, hiszen tudok róla, láttam a jegyeket is (nyerítettem is tőlük boldogan), megrendeltük a vonatjegyeket is Hamburgba oda és vissza, lefoglaltuk a szállodai szobát, a Raini koncertre detto. Ilyen élmények mellett minek is kellene nyüglődnünk karácsonyi ajándékokkal, amikor semmi, de semmi ötletünk. Vagy mégis? Sajnos igen, mert ott az az icipici elvárás magunkkal szemben, hogy valami kis meglepetést szerezzünk a másik embernek, hiszen szeretjük, nem lehetünk ennyire figyelmetlenek. És én itt (is) szoktam csődöt mondani.
Gyermek azt kapott amit kért. Sőt, amit ő maga a feketepéntek (blackfriday) akción kiszúrt és megrendelt. Valami, ami szuper, jó is, de meglepetés? Egy fenét! De legalább féláron adták.

Miért kell ennyit nyüglődni, miért nem ajándékoztok könyveket?
Az mindig jó ötlet. De melyiket? A tavaly karácsonyra apusnak megrendelt könyv (pedig olyan témájú amit szeret, Habsburg Józsis) megint öngól lett. Elolvasta, elolvasta, viszont arra a kérdésre, hogy milyen volt a könyv, a válasza eléggé visszafogott volt. Na ja,
es geht, szóval elmegy. Tessék. Idén kértem, hogy írja meg mit szeretne. Talált kettőt is. Megrendeltük neki. Majd be is csomagoltuk és odatettük a fa alá. Szuper meglepetés, igaz?
Az én könyveim se voltak egyszerűek. A magyar (az anyunál megrendelt) könyvek Győrben várnak rám, márciusban meg is fogom kapni őket (Anyuci, ha ezt itt most figyelmesen olvasod, akkor megtaláltad az egyik jó hírt: húsvétkor megyünk hozzád!) Egy német könyvet szerettem volna a fotózás rejtelmeiről, ami nem lehet túl bonyolult feladat gondolnád, de nem manapság. Kb. 8 fajta könyv között válogattam csak a
Thaliában Nürnbergben, nekem is nehéz volt kiválasztani, hogy a szinte tök egyforma könyvek közül melyiket is hozza a Jézuska. Meglepetés? Dehogy is! Ha viszont készen kapom, akkor lehet nem tetszik, mert én egy másikra számítottam, arra amiről az interneten olvastam. (okos ember E. a párom, nem reszkírozta meg egy esetlegesen rossz könyv vásárlását, hiszen ismer engem…)

Készülődés AZ ÜNNEPRE …
… ami nekem tényleg nem az. Vagyis ünnep, de oltári stresszes. A folyton elfogyó idő ellen folytatott eszeveszett és reménytelen harcról, a nem normális takarításos kihívásról és a főzésről nem kívánok írni, még rágondolni se. Elmúlt. Soha többet. (mondom ezt is minden évben) De isten bizony, jövőre ez már teljesen másképpen lesz. Elutazunk. Nem az óperencián túlra, csak innen el. Ez így nekem/nekünk nem ünnep, csak tiszta bolondokháza és az a bizonyos púpocska. És ott már nem fog felzaklatni a whatsappon és messengeren percenként érkező ízléstelenül agyondíszített, villogós idesjézusos, angyalkás küldd tovább szarok, buta idézetek, személytelen kellemes karácsonyt kívános üzenetek, amiből még mindig 8 db ül a telefononban olvasatlanul. Nem is fogom őket elolvasni, mert nincs is rajtuk mit. Tucat. Küldik az emberek mindenkinek tovább, tovább, tovább. Minimum három ismerősömet sértettem meg hasonló képeik érkezése után a hirtelen felindultságomból eredő válaszommal, de tényleg ilyeneket nekem ne küldjenek, elborzasztanak ezek az angyalbögyörős, pörgő karácsonyfás, ugráló szarvasos giffes szarok, kár rám őket pazarolni. Iszonyatosan ízléstelenek és személytelenek. Küldik az emberek egyszerűen tovább mindenkinek, hogy letudhassák vele személytelenül a jókivánságaikat. A villódzó, pörgő szentek és angyanbögyörők körbejárnak.

De mondom, jövőre minden másképpen lesz! Tuti! Bár azért az idén is voltak jó pillanatok …. azért annyira nem is rossz ez a karácsony…..na moment, moment, azért ne túlozzunk. De ígérem, hogy utoljára tragédiáztam a karácsony kapcsán, ennél sokkal érdekesebb történeteim is vannak.

Na, de vége a stressznek, jöhet valami kellemes. Zárom soraim ezzel a gyönyörű zenével. Csak a zenét hallgassátok, a képek feleslegesek hozzá.

We Have All The Time In The World –Louis Armstrong

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .