Embermesék

A víz kivert!

Csak egy telefonszám a kijelzőn, ami egyáltalán nem ismerős. Hmm, valaki faxot akar nekünk küldeni. 18.00 óra elmúlt, fura. A faxok érkezéséről általában tudunk, előzmény nélkül nem szoktak érkezni. 
Ki lehet? Na, amíg próbálkozik a küldő, utánanézek a neten a telefonszámnak
És ekkor áll meg bennem az ütő. Obasszameg, ez egy hamburgi ügyvédi iroda! Jézusisten mármegint mi van?! Egyből leizzadtam. A deja vu érzésem miatt, mivel így már jártunk.
Hosszú évekkel ezelőtt történt. Akkor még az ingatlanos világban nem google mapseket, meg bingeket használtunk, hanem térképeket. Mezei, egyszerű, olyan benzinkúton is vásárolható térképeket, amiket kihajtigáltunk, kivagdostunk, a megfelelő részeknél kifénymásolgattunk, aztán színes nyilakkal bejelölgettünk, hogy lássa a másik, az ügyfél, hogy itt a telek, a ház, a lakás. Ezek a térképekből kivágott részletek kerültek az expozékba és az internetes ingatlanos oldalakra is. Megjegyzem, jellemző volt ez az orvosi praxisok weboldalára is, ahol ilyen kis térképrészletekkel próbálták megkönnyíteni a pácienseknek a címek vizualizálását.
A térképeket nem capcaráztuk, hanem pénzért megvettük. Egész gyűjteményünk volt a különböző városok térképéből. A térképpel azt csinálunk amit akarunk, hiszen megvettük. Fel sem merült bennünk, hogy bármi szabálytalanságot követünk el.
Addig, amíg meg nem érkezett egy fax. Egy hanzavárosi (hmmm, nem merem leírni honnan, ezektől én tartok) ügyvédi irodából. Rövid levél, amiben közölték, hogy a trallala internetes oldalon megjelentetett hirdetésünkben felhasznált képpel megsértettük az ügyfelük szerzői jogait, ami miatt fizetnünk kell. He??
Thorben Wengert  / pixelio.de
Az ügyvédi iroda a tökömtudja melyik (tudom ám, de most szándékosan úgy csinálok, mintha nem tudnám, mert utálom) kiadót képviseli, akik a képünkön felhasznált térkép jogainak tulajdonosai. Tudomásukkal nem vásároltuk meg a felhasználási jogokat. Na szevasz. 
Egyszer a jogokat kell megvásárolnunk, másrészt az ügyvéd díját megfizetnünk. Az összeg iszonyatos volt. Közel 2.000,-EUR. Úgy emlékszem sírtam is. Anyagilag is szarul álltunk, mást se tudtunk kifizetni, nemhogy egy ilyen összeget, másrészt maga a tény is sokkolt, hogy ennyire hülyék vagyunk, hiszen jóhiszeműen, de elkövettünk valamit. 
Egy életre megtanultam a rohadt kifejezéseket: az Abmahnungot, az Urheberrechtet, az Urheberrechtsverletzunggal egyetemben. Kapják be. De a legnagyobb szemétség a történetben, az ügyvédi díj. Az utólagosan megváltandó jogdíj mondjuk 400,-EUR -ba kerülne, de az Abmahnung nem erről az összegről szól, hanem olyan 1500,-EUR-val többről, ami a faszkalap (elnézést, de ez nem tisztességes pénzszerzés!) ügyvédi díja, amit megállapít magának. Nincs kecmec, ennyit kell fizetni és kész.
Ezt hívják németül Abzockereinek, valaki lehúzásának. Erre az Abzockereire ügyvédek, ügyvédi irodák specializálódtak. Nem pofátlanság az ilyen módon keresett pénz?? Hihetetlen és felháborítónak találtam azt, hogy a törvény és a törvényhozók ez ellen nem tettek semmit. Az „Anwaltsabzocke” (ügyvédi lehúzás) egy ismert fogalom, elég sok tiltakozó oldalt és csoportot találtam akkoriban a neten, akik ezeket az ügyleteket sérelmezve szólítottak fel az összefogásra és a megfelelő törvényi, hatósági fellépésre a hiénák ellen.
A másik. Miért nem lehet egy ilyen esetben először is felszólítani a „tettest” a helyzet rendezésére, azaz legyen neki lehetősége a jogtalanul felhasznált kép, vagy térkép eltávolítására, vagy annak szerzői jogának rendezésére. Mekkora pofátlanság egyoldalúan ekkora büntetést ráverni valakire?!
Vagy legyen anyagi vonzata ezeknek a hibáknak, de nem ilyen összegek! Gondoljatok bele, egy mini vállalkozást, egy családot egy ilyen mértékű büntetés megfizetése a tönk szélére sodor, vagy ha már ott van, akkor belelök abba a semmibe, amiből már nem lehet visszakapaszkodni. A mi ügyünkhöz még annyit, hogy valóban, a térképeken mégha mini betűkkel is, de rá van nyomtatva, hogy nem használhatóak fel. Szóval hibát követtünk el, de nem ekkorát, hogy belepusztuljunk a büntetésbe.

Honnan találja meg az ügyvédi iroda ezt a kis toszásnyi képet az ingatlanos weboldalon közzétett több tizezer, vagy százezer fénykép között, illetve hogyan talál rá a hamburgi ügyvédi iroda a nürnbergi fogorvos oldalán szereplő 2×2 cm-es térképrészletre? Úgy kérem, hogy ezek a szemétládák erre vesznek fel alkalmazottakat, akiknek ez a dolga. Napi x órában vizslatják át az ingatlanos és a többi potenciális „elkövető” weboldalait, a netet. Figyelem, ezek a találatok nem egyediek, nem csak mi kaptunk ejnyebejnyét, ez egy iparág. Ezek a felszólítások tömegével készülnek. Van egy érdekes oldal, ahol jó néhány ügyet sorolnak fel, illetve számításokat végeznek a hiénák lehetséges bevételeiről. Az oldal címe: Hinweise für Opfer von Abmahnungen, Abmahnanwälten oder Abmahnvereinen
 (2013 októberében életbe lépett egy „Anti-Abzocke-Gesetz“, de ez inkább a letöltésekhez kapcsolódó büntiket próbálja befékezni.)

… szóval próbál jönni egy fax egy hamburgi ügyvédi irodából. Az, hogy betojtam, az nem is kifejezés. Észt veszve kutattam lehetséges hibák után a weboldalunkon, beleértve az impresszumot, a képeket, a mindent. Nem találtam hibát. Pedig biztosan van, hiszen már küldik az Abmahnungot. 🙁
Mit mondjak? Nem aludtam jól.
De szerencsénk volt. Egy tulajdonlapi bejegyzésről akart csak értesíteni bennünket egy ügyvéd, akivel valamikor valamilyen igatlan kapcsán dolgunk volt. A nevét és a címét már régen elfelejtettük. De most a frászt hozta ránk.
Apropó weboldal. Nagyon sokszor látom, hogy mennyi minden hiányzik róluk. Az impresszumra vonatkozóan Németországban törvény született, ami megszabja, milyen információknak kell szerepelni egy vállalkozás weboldalán. És ezeknek az infóknak ott kell állniuk. 
Írjátok is oda, ne kísértsétek az ördögöt, mert létezik. 
Es egyik nap írni fog. Érkezni fog pénteken délután egy fax egy ügyvédi irodából, amin az áll, hogy Abmahnung. 🙂
Nem kívánom senkinek.
Alvás előtt még egy jó tanács azoknak, akik weboldalt üzemeltetnek: nézzétek át az alábbi infókat! És puszi az iparkamarának, aki mindezt összefoglalta.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .