„Tudtam, hogy van ilyen, csak titkolják!” – ezek voltak a párom diadalittas szavai és győzedelmesen lobogtatta a Nürnberger Zeitung 2015. január 2-i számát.
Ugyanis biztos volt abban, hogy kellett lennie egy központi irányító bunkernek is, ahol a város vezetői és a náci lótuszfaktuszok (bár e kettő ugyanazt jelentette) végezhették a munkájukat, de eddig egy ilyen bunkerről még soha nem szólt a fáma.
A Nürnberger Zeitung azonban beszámol egy, a Polizeipräsidium (Központi Rendőrkapitányság) épülete alatt meghúzódó, u.n. Palmenhofbunker-ről (Pálmaudvar bunker). A nevét a rendőrség épülete melletti telken álló Palmenhof-Kávéház után kaphatta, amely kávéházat a telekkel együtt a rendőrség 1939-ben megvett. Az eddig titkolózásra a válasz, az egyik teremben máig megmaradt falfestés: egy birodalmi sas, Nürnberg, Fürth cimere és egy bazi nagy horogkereszt. Nem szerettek volna zarándokhelyet a bunkerből, tartanak az újfasiszták elmebeteg tetteitől.
(Zárójelben jegyezném meg, hogy rendszeresen hallani az újfasisztákról. Az elmúlt héten intéztek el pár oszlopot a nürnbergi Straße der Menschenrechte, azaz az Emberi Jogok utcáján. Néhányukra horogkeresztet kentek. Sajnos az ilyen teljesen „Standardprogramm”. Ha valaki azt hiszi, hogy a hitlerizmusnak vége, az téved. Van még elég sötét agy.)
A „Förderverein Nürnberger Felsengänge” (a pártolói szervezet, akik a földalatti járatok fentartásáért munkálkodnak és akik az idegenvezetéseket végzik) évek óta szeretné megkapni a város engedélyét ennek a bunkernak a látogatására is, de a fenti okok miatt, a város ódzkodik. Nincs engedély.
foto: Nürnberger Zeitung |
Természetesen kiváncsiak már ezt a bunkert is megtalálták. Az idiótizmusuk meg is nyilvánult a falon hagyott üzeneteikben. Olvasható többek között az „Es lebe Hitler” (éljen Hitler) és a „Hitler ist eine Drecksau” (Hitler egy mocskos disznó) felirat is.
Nürnberg 1945.április 20-án kapitulált. Nem fogjátok elhinni, de még ezen a napon 3 ember: Otto Kuschow rendőrkapitány, Gauleiter (körzetvezető) Karl Holz és Kampfkommandant (harci? parancsnok) Richar Wolf még mindig nem adta fel. Annak ellenére, hogy az amerikaik már délután boldogan csaccsacsáztak a Hauptmarkton, ünnepelték a győzelmüket, ez a három pali a sleppjével együtt lövöldözött kifelé a rendőrség épületéből. Ketten meghaltak, a harmadikat, Wolfot letartóztatták.
Az áldozatokról
Összesen „csak” 6000 ember vesztette az életét, ami a Drezda-i és Hamburgi emberáldozatok számával össze sem hasonlítható. Kicsit profán a miértre a válasz, de ennek az oka a sör. A sör, ami életet mentett. Ugyanis hála a sok sörfőzőnek, számtalan, a sör hűtésére és tárolására használt pince vált alkalmassá légvédelmi pincének, ahova a lakosok a légitámadások alatt levonulhattak.
Nürnberg város alatti járatairól tudni kell, se szerük, se számuk. Az u.n. „Felsengänger” séták alkalmával lehet bejárni néhányukat. Idegenvezetővel lehet lejutni a járatokba, állati érdekes történeteket mesélnek a séták során, de ahogy írtam, több van belőlük. Nem tudsz lemenni A-ba, hogy kigyere B-ben és közben mindent megnézzél. Az egész alapja egy, a középkorban kiépített labirintus rendszer, aminek elsődleges célja a várból történő menekülés, kijutás volt. Ezt a labirintus rendszert használták a sörös pincék is, illetve fejlesztették tovább, újabb járatokkal, termekkel toldották meg a későbbi évek folyamán.
Rengeteg emlék található még a városban, szerencsére nem minden a második világháborúról szól. Egy biztos, Nürnbergben a múlt jelen van. Kézzelfogható közelségben.
/az előző rész Nürnberg 1945.január 2-i bombázásáról itt olvasható: klikk /
foto: Förderverein Nürnberger Felsengänge e. V.
|
Andi,arra lennek kivancsi, hogy az egesznapos munkad, a csaladod, a fiad, a kulturalis „kihagasaid” mellett hogy van idöd ilyen melyen beleasnod magadat az ilyen temakba. Igazan palyat tevesztettel. Erdekes, hangulatos iras, szivesen olvaslak mindig..
Arany, fájó szívvel vallom be neked azt, amit magamnak se akarok, de nincs időm. Pont azok miatt az okok miatt, amiket te is felsoroltál. Ez egy korábbi történetem volt, idén csak a téma aktualitása miatt ismét elővettem. Van jó néhány témám, amiken jelenleg is „dolgozom”, egy 5 perc alatt elolvasható történethez néha hónapokra is szükségem van. A megírásuk is sokszor hetekig tart.
Nagyon köszönöm a támogatásod, jól esik. 🙂