A résnyire nyitott ajtó mögött ült a kis trabijában az én anyukám. Ő, akit december óta nem láttam, ő, aki december óta megmutatta a világnak és főleg nekünk hitetleneknek, hogy márpedig mindenre képes. Rá nem vonatkoznak világi törvények, ő képes felülírni minden, tapasztalatból, gyakorlatból, kényelemből, lustaságból indukálódott törvényt, szokást. Mert ugye nem normális dolog az, ha egy segítségre szoruló azt mondja, hogy nincs szüksége segítségre? De. Az anyu esetében minden teljesen normális. Őt más fából faragták. Ahogy már korábban a betegségét is leküzdötte. Hosszú, kemény évek után ismét hazatért. Haza oda, ahova visszavágyott. Megcsinálta. Persze, hogy a rosszullét környékezett korábban
