A közelmúlt két kirándulásos hétvégéjén történt, hogy a kiadós séták, menetelések után szomjasan és éhesen (sorrend nem mindegy és nem is véletlen! 🙂 ) üldögéltünk egy-egy frank étterem asztalánál. A korty és a falat utáni vágyakozásom, a testmozgás, valamint a levegő a heggyel és a lépcsőkkel együtt alaposan kipurcantottak. Ebben az állapotomban főleg fogékony vagyok a szó nélküli bambulásra. A fáradságból fakadó kellemes bágyadtság különösen jót tesz a családomnak, mert addig is legalább nem beszélek. Az első eset itt, ebben a nagyon kellemes Gasthausban történt. Délutánonként is tele van a hamizó, mivel a környék egy elsőosztályú kirándulóhely. Ráadásul a konyhája is
