Embermesék

1945 április 20. Nürnberg kapitulál

„Tudtam, hogy van ilyen, csak titkolják!“ – ezek voltak E. (a párom) diadalittas szavai és győzedelmesen lobogtatta tavaly a Nürnberger Zeitung január 2-i számát. Ugyanis biztos volt abban, hogy kellett lennie egy központi irányító bunkernek is, ahol a város vezetői és a náci lótuszfaktuszok (bár e kettő ugyanazt jelentette) végezhették a munkájukat, de eddig egy ilyen bunkerről még soha nem szólt a fáma.

A Nürnberger Zeitung azonban beszámol egy, a Polizeipräsidium (Központi Rendőrkapitányság) épülete alatt meghúzódó, u.n. Palmenhofbunker-ről  (Pálmaudvar bunker). A nevét a rendőrség épülete melletti telken álló Palmenhof-Kávéház után kaphatta, amely kávéházat a telekkel együtt a rendőrség 1939-ben megvásárolt. Az eddigi titkolózásra a válasz, az egyik teremben máig megmaradt falfestés: egy birodalmi sas, Nürnberg, Fürth címere és egy bazi nagy horogkereszt. Nem szerettek volna zarándokhelyet a bunkerből, tartanak az újfasiszták elmebeteg tetteitől.
Zárójelben jegyezném meg, hogy rendszeresen hallani az újfasisztákról. Tavaly intéztek el pár oszlopot a nürnbergi Straße der Menschenrechte, azaz az Emberi Jogok utcáján. Néhányukra horogkeresztet kentek. Sajnos az ilyen teljesen „Standardprogramm“. Ha valaki azt hiszi, hogy a hitlerizmusnak vége, az téved. Van még elég sötét agy.

bunker3bunker5bunker4

A „Förderverein Nürnberger Felsengänge“ (a pártolói szervezet, akik a földalatti járatok fentartásáért munkálkodnak és akik az idegenvezetéseket végzik) évek óta szeretné megkapni a város engedélyét ennek a bunkernak a látogatására is, de a fenti okok miatt, a város ódzkodik. Nincs engedély. Hivatalos, esetleg csoportokkal történő látogatásra nincs engedély, nem akarják, hogy széles körben ismertté váljon.

Természetesen kiváncsiak már rátaláltak a bunkerre. Az idiótizmusuk meg is nyilvánult a falon hagyott üzeneteikben. Olvasható többek között az „Es lebe Hitler“ (éljen Hitler) és a „Hitler ist eine Drecksau“ (Hitler egy mocskos disznó) felirat is.

Nürnberg 1945.április 20-án kapitulált. Nem fogjátok elhinni, de még ezen a napon is 3 ember: Otto Kuschow rendőrkapitány, Gauleiter (körzetvezető) Karl Holz és Kampfkommandant (harci? parancsnok) Richar Wolf még mindig nem adta fel. Annak ellenére, hogy az amerikaik már délután boldogan csaccsacsáztak a Hauptmarkton, ünnepelték a győzelmüket, ez a három pali a sleppjével együtt lövöldözött kifelé a rendőrség épületéből. Ketten meghaltak, a harmadikat, Wolfot letartóztatták. Miben hittek? Mi vitte tovább az őrületet? Nincs válasz.

Az életmentő sörről

Összesen „csak“ 6000 ember vesztette az életét, ami a Drezda-i és Hamburgi emberáldozatok számával össze sem hasonlítható. Kicsit profán a miértre a válasz, de ennek az oka a sör. A sör, ami életet mentett. Ugyanis hála a sok sörfőzőnek, számtalan, a sör hűtésére és tárolására használt pince vált alkalmassá légvédelmi pincének, ahova a lakosok a légitámadások alatt levonulhattak. A sörgyártás nagy múltra tekint vissza Nürnbergben. Már 1303-ban szabályozták a sörgyártást, a város tanácsa rendeletben írta elő, hogy csak árpát szabad felhasználni a sörkészítéshez, az összes többi gabonából a pékek süthettek kenyeret. Ez volt tehát az itteni “Reinheitsgebot“, azaz a sör tisztasági törvény és ettől az évtől datálják Nürnberg sörtörténetét. (nem tudom mit ugrálnak a Bajor Reinheitsgebottal mint legrégebbi tisztasági törvénnyel, az kérem csak később született! 1516. áprilisában adta ki IV. Lipót bajor herceg Ingolstadtban a törvényt, mely szerint sört, csak árpamalátából, komlóból és vízből lehet készíteni. Hol van ez a Nürnbergiek 1303-ban kiadott Reinheitsgebotjától? Látható, hogy Nürnberg vezet, igaz? Magasan.)

Képzeljétek el, 1380-ban született meg a rendelkezés arról, hogy a városban minden háztulajdonosnak, aki sört szeretne eladni, építenie kell pincét.
“wie einer ein hause haben sol, der schenkt: jeder, der Bier brauen und verkaufen wollte, musste demnach einen eigenen Keller haben, zehen schuch tieff und sechzehen schuch weit….”
10 láb (cipő olvasható a régi nyelvben, ami gondolom lábat jelent. Vagy 100 bécsi hüvelyket. Ha-ha.) mélynek és 16 láb szélesnek kell lennie. Le voltam döbbenve, amikor utánolvastam a témának. Az egyik volt a mennyiség: ezidőtájt kb. ötször(!) annyi sört ittak az emberek, mint manapság. A másik pedig a pincék terjeszkedése. A háztulajdonosoknak a sörgyártásból kifolyólag egyre több és több helyre lett szükségük, a meglévő pincéjük alá újabbakat vájtak, gyakori a 4 (!) emeletből álló pince. Ezek építését, szellőzését szigorúan ellenőrizték. Ezen pincék egészítették ki a korábban már meglévő föld alatti járatokat és együttesen adták az alapját a kazamatáknak, a föld alatti labirintusnak.

Nürnberg város alatti járatairól tudni kell, se szerük, se számuk. Az u.n. „Felsengänger“ séták alkalmával lehet bejárni néhányukat. Idegenvezetővel lehet lejutni a járatokba, állati érdekes történeteket mesélnek a séták során, de ahogy írtam, több van belőlük. Nem tudsz lemenni A-ba, hogy kigyere B-ben és közben mindent megnézzél. Az egész alapja egy, a középkorban kiépített labirintus rendszer, aminek elsődleges célja a várból történő menekülés, kijutás volt. Ezt a labirintus rendszert használták a sörös pincék is, illetve fejlesztették tovább, újabb járatokkal, termekkel toldották meg a későbbi évek folyamán.

A sör történetével foglalkozó idegenvezetés (a végén sörkostolóval!) ezen a linken érhető el: A mély pincék “Piros söre”

header_felsengaenge

foto: Förderverein Nürnberger Felsengänge e. V.

4 thoughts on “1945 április 20. Nürnberg kapitulál

  1. Érdekes/értékes ismertetés. Egyet értek a neonácikhoz füzött megjegyzésekkel is. Annyit azért hozzáfüznék, hogy a német hivatalos politika szkizofréniája csak erösiti a neonácikat és más idiotákat. Ha egy országban tilos a hazaszeretet, az csak ideológiai torzszülettekhez vezethet!

  2. Lehet mondtam mar, vagy valaki mas, hogy palyat tevesztettel. Neked valami TIT-nel (Tudomanyos Ismeretterjesztö Tarsulatnal) lenne a helyed, sokan elveznek az elöadasodat!
    Gratulalok !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .