Embermesék

Tovább a Reiki útján

A reiki 1-el elindultam egy olyan úton, amiről már tudom, hogy az én utam. Csak kanyargós. Néha zsákutcákba kerülök, néha nem veszem észre, hogy merre is megy tovább. Pedig az enyém.
Nem aggitálni szeretnék, hiszen annak akinek ez nem az útja, az nem is fog vele találkozni, akinek pedig igen, az nélkülem is rá fog találni. 🙂 Nem írok magáról a reikiről, ezt nálam nagyobb tudású emberek már megtették, minden hozzáférhető a neten.

Amiről beszélni szeretnék, azok a személyes tapasztalataim. A saját találkozásom a reikivel és a hatására bekövetkezett változások lelki, szellemi szinten. Nem vagyok vallásos, sőt riaszt az egyház, a papok, az egész merev rendszer. (jut eszembe: a család nagyszámú német vonalának elképzelésétől homlokegyenest eltérő véleményen voltam a gyerekem elsőáldozásával kapcsolatosan, erről is majd írok.)

Vissza a reikihez. Ahogy írtam,nem vagyok vallásos, de hiszek. Hiszek valamiben és azt hiszem eléggé megkönnyítette a helyzetemet az a sok kép, szobor, nem kellett nagyon erőlködnöm a képteremtésben, Istent, vagy a Magasabb Intelligenciát, nevezzük bárminek úgy látom én is, ahogy mások is, a klasszikus emberi ábrázolásban. Benne hiszek, pontosabban hiszek ennek a valaminek a létezésében, az összes történetben (biblia) viszont nem. Nem is érdekelnek. Kell, hogy legyen valami “központi” Jóság. Kell, hogy valakitől kapjuk a lelkiismeretet, a boldogság érzetét, azt a plusszt, amivel jó élni, amiért érdemes élni. Ebben hiszek és ezt a dolgot kapcsolom össze én is az Istennel. Keresővé váltam, hiányzott valami, de azt tudtam, hogy a klasszikus vallás nem az amit keresek, az nekem nem ad semmit, nem érzem az őszinteségét.
Aztán rámtalált a Reiki, ami pont ennek az általam hiányolt és keresett valaminek a létezését erősítette meg, amihez a reikis tudás, annak eredője, filozófiája, története is kapcsolható.
Számomra a reiki: Szeretet. De ezt most nagyon leegyszerűsítettem, hiszen ennek az egy szónak van milliónyi nyúlványa: gyógyítás, boldogság, egészség, emberi kapcsolatok, törődés és még nagyon sok mindent felölel. De a szeretet mindenben ott van. A reikis avatásokon, azon a bizonyos hétvégeken, amikor összegyűltünk, együtt voltunk, ott szinte tapintható volt a szeretet. Jó volt ott lenni.
Rádásul István (Kun István) egy szenzációs pali, humorral megáldott. A tudása pedig lenyűgöző. Rengeteget kaptunk, tanultunk tőle, de ahogy ő egy a részemre küldött magánlevelében írta, ő is szívesen emlékszik ezekre a napokra ott Győrben, ő is nagyon sokat kapott és tanult tőlünk. Egy mester, aki köszönetet mond a tanítványainak …..na, ilyen ő. Ugye szeretnivaló? 🙂
 Kun István Reiki-mester
javaslom az oldalát: http://www.reikikun.hu
és itt el lehet olvasni a saját történetét

2 héttel ezelőtt a kálváriám csúcsán, ő volt az a személy akihez segítségért fordultam. Nem kellett, hogy válaszoljon, nem volt mit. Én kértem, és biztos voltam abban, hogy hozzá fordulhatok így 15-16 év után is. Tudtam, hogy meg fog hallgatni és segíteni. Mit tud ő segíteni? Ò nagyon sok mindent! A szeretettel, a reikivel, visszaadhatja újra a már majdnem teljesen elveszített hitemet, akár még gyógyíthat is, de ebbe a részbe inkább nem mennék bele. Pedig lehetne egy kis marketinget összedobni: jöjjön Ön is Reiki-re megéri! A beavatások után garantáljuk a kézrátételes, ill. a távgyógyítás képességét, amivel gyógyíthatja saját magát, de még a távolban élő ismerőseit is! :))) Különben nem vicc, nagyon sok embert a Reikiben csak ez a rész érdekel és vonz, pedig ennél sokkal fontosabb, magasabb szintű tanításokról van szó. De ahogy írtam nem akarok prédikálni, esetleg csak egy kicsit felkelteni a figyelmet :), ennyivel tartozom én is.
2 hete csütörtökön, 16.15-re volt időpontom a nőgyógyásznál. 15.30-kor megláttam egy látogatót a blogomon onnan Kaposvár környékéről. Azt hiszem egy kicsit kijöttek a könnyeim is ….. tudtam most már minden rendben. 🙂
—– még  mindig nincs vége, lesz újabb folytatás :)) —–

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .