Nem is tudom miért nem mertem leírni, nevén nevezni azt a betegséget, amitől úgy rettegtem. Ez volt a méhnyakrák Talán attól féltem, hogy azzal, hogy már nemcsak gondolatban jelenítem meg, hanem le is írom, azzal energiát kap, materializálódik, kvázi megteremtem. Mit csináljak, ez egy mélyen rögzült szokás, az agykontrollon tanultam még anno 1992-ben. 🙂
Hála isten elmúlt minden, igaz a múlt héten pénteken még gyöngyöző homlokkal és harmónikázó térdekkel, az őrület (na jó, azért már sokkal nyugodtabb voltam, szóval már csak a félőrület) határán fel kellett hívnom a doktornőt egy laboreredmény miatt. 11.45-kor kellett őt felhívnom, nem is emlékszem arra mi történt ezekben a percekben, egy másik dimenzióban jártam, mégpedig olyanban, ahol nem szokás gondokodni, jelen lenni. 🙂
A tenyeremben majdnem megolvadt a mobiltelefon, kiszáradt a szám. Az idegességtől olyan vörös kiütéseket produkáltam az arcomra, amiket ember addig nem látott, véleményem szerint újabb fejezet lehetne az orvosi szakkönyvekben. Az asszisztensnő kérte, hogy 15 perccel később hívjam a dokinőt, mert még páciense van. A következő 15-20 percről inkább nem mesélek, nehogy valaki ne tudjon aludni a rémálmoktól! 🙂
Hívásismétlés, kapcsolás és várakozás a doktornőre, akiről pontosan tudtam, „láttam”, éppen akkor veszi maga elé a kartonomat és tanulmányozza a laboreredményt.
Iszonyat….
iszonyat a köbön ……..
ezt nem lehet kibírni ….
aztán beszélgetés a doktornővel és visszatérés a jelenbe: minden rendben!!!! :))
A tüneteket az elmúlt időszak nehézségeinek, a stressznek, a megrázkódtatásoknak köszönhetem. Jó lesz vele vigyázni, az első legfontosabb dolog, hogy megnyugodjak.
Jó.
Majd igyekszem. 🙂