Embermesék

Délutános műszak

Ez az oka mindennek! Hát mikor írjak? 🙂

Az első két, a betanításunkról szóló két napot már bemutattam.
Igazándiból a második nap után csaptak össze a fejem felett a hullámok, mivel naaagy fekete foltok  töltötték ki a logikus és érthető részek közötti űrt az adatfeldolgozás folyamatában. Ezek a foltok képviselték a „nem értem” részeket. Az éjszakám is rosszul telt, mivel rajtuk golyóztam, továbbá a harmadik  napomra is rányomta bélyegét az aggodalom. Próbáltam felidézni a látott példákat is végigkövetni a folyamatot. Rettegve állapítottam meg, hogy nem tudom az egészet magam elé képzelni, te úr isten, mi lesz ebből?
Mindennek tetejébe, pont a harmadik nap délelőttjére esett a másik fél munkám is, ahol az elképzelt viszonylagos nyugalom helyett a stressznadrág fogadott. Az ügyvezető asszony belehomorított, rengeteg munkát adott, amit még akkor, azon a napon el kellett, hogy intézzek. 
Megmondjam mi történt? 🙂 Éreztem, hogy kifut a fejemből a vér, egy pillanat alatt kihűltem. Az ujjaim hideg, jégcsapszerű virgácsokká változtak, a szívem kalapált. Aztán visszatért a vér a fejembe. De már forrón, a megtett útján felmelegedett.  Ráadásul  lüktetett.
Düdümm-düdümmm … szörnyű volt.
Egyik szememmel az órát lestem, kétségbeesetten figyeltem ahogy telik az idő, másikkal a monitort és a többieket.
Hogy fogok felkészülni a délutáni műszakra, mikor fogok enni (bár egyáltalán nem voltam éhes, az idegrendszerem egyszerre ennyi feladattal nem bírt 🙂 ) , hogy fogom ezt a mai napot este 8-ig kibírni???

Ezzel a nappal kapcsolatban tisztán, csak egyvalamire emlékszem, és ez a pánik. 

A nap délutánján persze volt minden. A sima, egyszerű munkák kezdtek kikristályosodni, de ugyibár mindig a normálistól való eltérések a fincsik és izgalmasak. És ezekből lett aztán hirtelen elég. 🙂
A beérkező emailokat (amikkel dolgunk van) emberek írják, akik nemcsak a feltett kérdésre válaszolnak (persze arra is millió különböző módon és stílusban), hanem egyéb óhajukat, sóhajukat is beleírják a levélbe, ha egyszer már tasztatúrát ragadtak.  Ezeknek a kéréseknek a megoldásához persze mi még eléggé zölfűlűek voltunk, ahogy még azt se tudtuk meddig ér a jogosultságunk. Mit javíthatunk a rögzített adatokban, mit módosíthatunk, ha egyáltalán adatokat módosíthatuk …..

Azóta viszont eltelt két hét, ez a harmadik hetem. Megszoktam. Sőt! Rettentően jól érzem magam ezen a munkahelyen. A munkatársak tüneményesek, a főnök dettó. Egy Schatzilein sincs a fedélzeten. Apropó Schatzi! Amióta megváltunk egymástól, azóta a harmadik hirdetését olvastam, amelyben munkatársat keres. Olyat mint én. 🙂 Úgy tűnik nincs szerencséje ennek a szegény asszonynak a kínálattal,:) vagy ami még valószínűbb, hogy nagyon nem jön ki az alkalmazottakkal. Előttem is volt jó pár csaj, akik egymást elég sűrűn váltották. A nő tényleg egy kígyó, remélem egyszer valaki már a farkára lép. 

Vissza a mostani helyemre. A beérkező emailok feldolgozásához az első napok 27-30 perces 🙂 átlagával szemben 1 perc 10, ill. 1 perc 40 másodpercre van szükségünk. A munka hogy is mondjam …. azért annyira nem „hochgeistig”, a megfelelő gyakorlattal még a kisfiam is el bírná látni. Ami nehéz benne, az az idődrukk. Nincs arra lehetőség, hogy a leveleket szépen lassan végigolvassuk és emésztgessük, nagyon gyorsnak kell lennünk. Pitty-putty koncentráltan végig kell futnunk a levelet és máris cselekednünk kell. A levélíró kérésének megfelelően kell a saját területünkön az adatokat feldolgoznunk, és írásban válaszolnunk. Ha az ügyfél egyéb kéréssel is fordul a céghez, akkor a saját adatfeldolgozásunk és válaszlevelünk után, a megfelelő osztálynak továbbítanunk, transferálnunk kell az eredeti levelet. Ehhez persze újabb megjegyzést kell írnunk a kollégák részére. Na, minderre van max. 2,5 perc. 🙂 Valóban, csak ez jelenti a munka nehezét, és semmi más.
Mint a güzük verjük a billentyűket aztán amint megválaszoltuk az emailt máris jön a következő. Modern rabszolgaságnak hívtam és lélekölőnek a munkát, mert tényleg az. Az a piszok gyorsaság és a pontosság megkíván egy olyan szintű koncentrációt, ami mellett saját, különbejáratú gondolatok még véletlenül se keveredhetnek be a rendszerbe. 🙂 Amint kicsit másra gondoltunk gebasz van, elfelejtettük hol is tartunk, mit is csináltunk eddig. És ez időveszteség. 
Amit viszont nagyon élvezünk, az az ingyenes ásványvíz és kávé minden mennyiségben. Több hektoliter latte machiatót engedtem már le a torkomon, ahogy vizet is. Tornyokban áll a közös konyhában a letyek, finoman hűtve a hatalmas üvegajtós hűtőkben. A kávékat 2 hiperszuper autómata ontja, csak a csészét kell alájuk állítani és nyomkodni a gomjait.
A többiek véleménye szerint, a kávé már sok helyen ingyen van, de ásványvíz nem. És ez nagyon szuper!
Amivel gondom volt, az a késői kezdés. Délután 14.00 órára azért én már rendszerint nem rendelkezem az összes szükséges energiával. Végigzongorázni a dilutánt este 20.00 óráig, az előbb vázolt tempóban, azért nem leányálom. Bár érdekes, a többiek szerint egyáltalán nem rossz a munka (itt térünk el mi keleti és nyugati blokkosok 🙂 ), de az tény, abban igazam van, hogy eléggé lélekölő.
A lányok véleménye (megjegyzem osztom), hogy örülnek, hogy egyáltalán van munkájuk.
A mai naptól hála isten annyi a változás, hogy már 10.00 órától kezdeni tudok és ahogy ezt ma kipróbáltam, mennyei! Délelőtt (ami szinte még reggel), teljesen friss vagyok, mosolyog a nap is feljövőben és nem lefelé elbúcsúzóban.

A „biznisz” parkban ahol dolgozom, mindig gond a parkolás. Eddig kicsit mindig féltem a területfelügyelők látogatása miatt, akik kíméletlenül kiakasztják a 15,- eurós büntetéseket a szabálytalanul parkolóknak. Márpedig többnyire szabálytalanul parkoltam én is, beálltam a maximum 2 órás parkolási időre létrehozott gyorsparkolókba. 2 óra elteltével lerohantam a kocsihoz és  továbbtekertem az autóm ablakába belülről kitett parkolóizét. De mondom, féltem. 🙂
A cég recepciósa 3 nappal ezelőtt megigérte nekem, hogy amint lesz hely a parkolóházban, küld nekem emailt. Megmondom őszintén kissé szkeptikus voltam, biztos voltam benne, hogy elfelejt.
Aztán ma érkezett tőle egy email, Kedves Andrea megszólítással. Aranyosan fogalmazott, semmi hivatalos trallala, „látod,  milyen gyorsan sikerült? Megvan a parkolókártyád! Csak annyit kell tenned, hogy átjössz …”
Mindezt ingyenesen. Az egyik barátom szintén ebben a bizniszparkban dolgozik egy másik cégnél. Náluk is van lehetőség a parkolásra, de nem ingyen. 40 euró havonta és ezt köszöni szépen nem kéri. Inkább parkol a nem messze fekvő lakóövezetben, ahogy a többi kollégája is. Erről pedig olvastam az újságban, mégpedig az ottani lakosok felháborodásáról. Szegények nem találnak parkolót a házuk környékén, mert a bizniszpark dolgozói mindent elfoglalnak.

Szóval rendben van minden, végre egy olyan munkahely, ahol minden klappol. 
Vagyis, majdnem minden. A gond az, hogy „befristet”, azaz meghatározott időre szól. Ez pedig sajnos azt jelenti, hogy legkésőbb június végén elbúcsúzhatunk egymástól.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .