Embermesék

Hol a csomag?

Holnap Lesenacht az iskolában. Eddig ilyen csak az általánosban volt, de kizárólag nyáron, 100° fokban.  December lévén úgy gondoltam jó lenne a mucinak egy hálózsák, ezért rendeltem egyet a neten. Aztán élvezkedtem, kukkoltam merre jár a cucc. Jó nem? 🙂

Kreatív blogger díj

Kaptam Kormitól a „falatok királynőjétől” bebebeee még szeptemberben, de kussoltam róla. Kussoltam, mert úgy éreztem ehhez egy kicsit több kell, ……. nem is tudom. Korminak persze akkor már fű alatt megköszöntem, de akkor is kényelmetlenül éreztem magam. Mégiscsak egymás ismeretlen ismerősei vagyunk már hosszú évek óta, a kedves gesztust tényleg csak az ő személyes udvariasságának tudtam be. Az, hogy valakinek tetszik amit csinálok az nagyon klassz, de valljuk be: a cél az lenne, hogy még több emberhez eljusson a hangunk.  Van valami enyhe exhibicionizmus természetesen az egészben,  én személy szerint kész lennék megosztani az egész világgal a gondolataimat, de mindezért

A csöcsös ajtó

Emlékszem, amikor legelőszőr hallottam a kifejezést folyt a könnyem a röhögéstől. Mi az a csöcsös üveg, vagy ajtó?  Mindjárt elmondom! 10 évvel ezelőtt egy rövid 1-2 éves balatoni tartozkodással büntetett az ég. Büntetett, mert állati rossz volt ezen a településen lakni. Meglepett az ottani rosszindulat és az emberi butaság. Azt hittem mielőtt odaköltöztünk, hogy majd falun másabb lesz, mint városban. De jó lesz nekem egy kisebb, de bizonyára összetartó és jobban egymásra utalt közösség részeseként. Ez a tézis bizonyára Magyarországon az összes falura igaz lehet, de nem erre a településre. Itt kérem a harc  a „Zimmer Feri” és a „turizmus”

Szívhasadás

EMBER csupa nagybetűvel:. Böjte Csaba. Ahogy nézed a felvételt érzed, hogy szorít a torkod, folyik a könnyed. A lelked sír. A gyerekekért megszakad a szív.  Legszívesebben ölbe kapnám az összeset, azt a kis félőst az ágyon vissza se adnám, agyonszeretném és elfutnék vele messzire. Elvinném magammal és megtennék mindent, hogy soha többé ne érje utol se könny, se nélkülözés, se szomorúság, ezentúl csak nevessen! De jó lenne!  Segítsünk! 

Ne hagyj egyedül a röntgenképpel!

Nyugodtan kijelenthetem, hogy nálamnál jobban senki nem fosik, (hoppárdon) fél az orvosnál. Mit mitől?! Hát attól a diagnózistól, amire nem vagyok felkészülve! Odamegyünk teljesen egészségesen, mit sem sejtve a dokihoz, ő pedig felállít egy kórképet és megmondja mi a bajunk. Szörnyű! Tetszik a mondás, miszerint nem kell mindennel orvoshoz futkosni, de ezt sajnos a többi hipochonderségre hajlamos pácienssel együtt nem tudom a magamévá tenni. Mit tegyünk a bajainkkal, a hirtelen fellépő sosemvolt szimptómáinkkal? Az őrület eleve otthon kezdődik, a megfejtés utáni vadászattal az interneten. A találatok, a lehetséges betegségekről minden elképzelést felülmúlnak. Nekünk félőseknek nem akceptálható az ésszerű magyarázat, ismerősök

Nürnberg alulról

A helyi újságot a Nürnberger Zeitungot nagyon szeretem. Szinte minden nap akad benne valami fogamravaló. Èlvezem a történeteit, az új és a korabeli fotóit, de ami benne hidegen hagy, az a napjaink politikai, gazdasági történése. Tudom, hogy ez csak struccpolitika, meghogy érint, de akkor se érdekel. Nem érdekelnek a hülye cikkek és még hülyébb statisztikák a gazdaság erősödéséről, a munkanélküliek számának csökkenéséről, amikor a saját bőrömön tapasztalom, hogy nincs munka, az emberek egyre rosszabb helyzetbe kerülnek. Virág elvtárs szavait idézem: „én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.” Ìgy van! 🙂 Sokaknak még mindig Németország tűnik az

Szomszédok

Másnak is van gondja a nem normális szomszédokkal ezt tiszta sor! Már dal is született róla, és ez a nóta az előadójával egyetemben (az osztrák STS)  az egyik nagy-nagy kedvencem.  A legjobb benne a refrén, amit haj de sokszor mi is (ti is) ordítva énekelhetnénk: Miért nem lehet nekem egy tök normális szomszédom, Èdes istenem ne büntess így engem! :)) Warum krieg i net eienen ganz normalen Nachbarn Mein Gott, straf mich net so!  a videó beágyazása le van tiltva, ezért a lejátszáshoz klikkeljetek az alábbi linkre:  klikk: Der Nachbar – STS / a szomszéd Itt olvasható a szám eredeti

A múltkori munkáról

Ezzel még tudom adós vagyok. Van egy cég, amelyik professzionális megoldásokat kíván más cégeknek a pénzügyi  adatfeldolgozás, meg outsourcing területén. Apropó, a német gazdaság területén egyre több az angolból átvett kifejezés, ahogy a köznyelv is amerikanizálódik. Szörnyű, sőt szerintem nevetséges, amikor egy „locationban” megrendezésre kerül az „event”, ami nagyon „succes”. Brrrrr. Kérdezem én, hát nincs ezekre megfelelő német kifejezés? 4 éve, a Futball VB alatt kezdődött a „public viewing” bevezetése, hát ezt is az angolból kellett átvenniük. Ehhez hozzátenném a public viewing egyik (vagy talán eredeti? ) jelentését, ami nem más, mint a felravatalozott halottól való utolsó búcsú. Morbid nem?

A pechszériáról konkrétan 1. rész

Vegyünk egy 50 feletti férfit, legyen a neve mondjuk Sepp (a magyar általános alany -ami nincs- hímnemű alakjának, a Józsinak itteni megfelelője), akinek földjei és telkei vannak. Ja, meg bérházai is, de nem egy ingatlanmogulról van szó. A földek már évszázadokkal ezelőtt a családjának birtokában voltak, Sepp ezeket egyenesági, vagy ferdeági 🙂 rokonként simán csak megörökölte. A termőföldek jó része szintén az örökkévalóság óta művelésre bérbeadva, Seppinek gondja egy szál se. Sőt! Voltak egyéb jó ötletei is. A szülői házhoz tartozó telken (annak mérete miatt) nyugodtan meg lehetett volna rendezni az Octoberfestet, és Sepp a telekben rejlő lehetőséget felismerve úgy