Mondtam tegnap, hogy nem írok a hétvégén semmit se, csak zene van. Tegnap James Hunter egy nagyon régi nótáját mutattam meg, most jöjjön egy friss. Ez a dal kivételesen a 20 éves gyerekemnek is tetszik, bár megkockáztatom, hogy csak azért, mert a kedvenc rádiója az egoFM (https://www.egofm.de/) heteken keresztül játszotta a számot az új CD-ről, sőt, egy ideig a slágerlistájuk első helyén is tanyázott, mint legtöbbet hallgatott (vagy kért? Nem tudom.) szám. Az egoFM-t ajánlom azoknak, akik mindenféle zenére nyitottak. A célcsoport 19-35 év közötti fiatalok, én az idén sajnos már pont nem férek bele, de hallgatom néha magam is.
Címke: The James Hunter Six
Az én James Hunterom régen
A mai, hűvös időben lenyomott túránk után csak egyre vágyom, vizszintbe ereszkedni és megnézni a ZDF videótékájában a Vienna Blood második részét. Ez egy isssteni krimi, ajánlom! Mivel kivagyok mint anyóka a rőzsehordástól, ezért ma nem írok semmit se. Ma csak egy zenét van erőm megmutatni, a nagy kedvencemtől, James Huntertől. A nóta a Delillah elég régi, 1988-ból való. Ekkor még Howlin’ Wilf -nek hívták és a zenekarát Howlin’ Wilf & The Vee-Jays – nak. A stílus? Akkor még rock and roll féle. Én szeretem. Jaaaaj, lejátszottam a számot az előbb úgy, hogy az egész lakás hallotta. Kérdést intéztem a
Lájkpótlás James Hunterrel
Tök mindegy mit csinálok, új helyre költöztetem a blogomat, vagy észreveszem, hogy a blogbejegyzésem linkjében hiba van és módosítom, mindig sikerül lenulláznom az összes lájkolást. És? Fontos ez? Az. Az ember elsősorban nem magának ír. A megosztások, tetszésnyilvánítások az mellett, hogy jól esnek, egyfajta feedbackok arról, hány embert ért el az írás és milyen tetszést váltott ki az olvasókban. Ma megint belenyúltam a Szent Erzsis linkem címébe, oda az összes tetszés. Szuper ….. Ilyenkor a vígasztalásban csak egyvalami segíthet, a zene. Azon belül meg naná, hogy James Hunter. Az egyik új és egyben szenzációs száma: Whatewer it takes