Embermesék

Hangulatom

Most, hogy jobban megnéztem az előbbi képet rájöttem, hogy az a szomorúságában is szép. Jaj de el tudnék most üldögélni azon a padon …… 🙁  Természetesen zene nélkül nem tudok élni, itt egy szépséges, amelyik jól harmónikázik a hangulatomhoz:  Bob Dylan – WHEN THE DEAL GOES DOWN

Viharfelhők gyülekeztek

Nem szeretnék ilyenekről a nyalvánosság előtt beszélni, de vannak gondjaim, nem is kevés. Számuk már meghaladta az elviselhetőt, nyögök is rendesen a társaságuk miatt. Amikor úgy rendesen elöntenek a problémák egy kicsit mindig megtorpanok, rendszerint el szokott állni a szavam, megáll a lendületem.  Hát most is ilyen napokat élek ……. A holnapi egy fontos nap lesz, sok múlik rajta, hát schau mal! Szorítok. A jelenlegi hangulatomat jól tükrözi ez a kép:   aboutpixel.de Das Jahr der Stille @ streusel

Albrecht Dürer

Jut eszembe Loddár után: Albrecht Dürer. Mi közük van egymáshoz? Semmi csak a frank (azaz fränkisch) dialektus. Ugyanis a frankoknak nincs „hartes (kemény)  T-jük”, csak „weiches (puha) D-jük. Így lesz az Autoból Audo, a Lottóból Loddo. Lotharból így lett Loddár. Türerből pedig így lett Dürer.  Épp ma jártam ebben az utcában: Na, dereng valami? Ugye-ugye! Ő az, Ajtósi Dürer junior! Először is volt a papa Magyarországról, a Gyula melletti Ajtósról, aki 1427-ben született. Az aranyműves (vagy ötvös? ebben most nem vagyok 100 %-ig biztos, utánanézek)  szakmát jött tanulni egy nürnbergi mesterhez. A szakma elsajátítása mellett pedig sikerült kisajátítania a mester lányát

Lodár Madeus II.

Na, szóval mostanra már tiszta, hogy Lodárt miért szeretjük. Lodár egy fess fiú és fantasztikus labdarúgó. Labdarúgó volt, de fessnek még mindig fess. Az eszéért viszont biztonsan nem rabolnánk el. Két történet a múltból: Üzleti részesedést ajánlottak fel Lodárnak. Az ajánlat a haszon (vagy bevétel? mindegy) 1/3-ra vonatkozott. Lodár viszont igazi fifikás üzletemberhez méltóan keményen ellenállt. Azt mondta, hogy az 1/3 neki kevés, 1/4 résznél kevesebbért nem tárgyal. Egy riporter kérdezte a jövőbeni terveiről. Lodárunk nyilatkozott: Jelenleg szóba jöhet Milánó, vagy Madrid. Mindegy melyik, a lényeg, hogy Olaszország. Ugye, hogy lehet szeretni? :)) Zárásként még egy pár  kép „Lodárról”  aztán

Lothar (Lodar) Matthäus I.

Na, itt van megint unser Lodar a hírekben. Lothar fränkischül Lodar. Ő is így beszél, hiszen egy frank kisvárosból,  Herzogenaurachból származik. A fiú végzettsége: egyszerű, mezei szobafestő (a mester címig nem sikerült neki eljutnia, sokan tudják, értik miért. 😉 ) Herzogenaurachot állítom mindenki ismeri. Persze, az Adidas és a Puma! A Dassler fivérek! A történetükről, a legendákról itt lehet olvasni. Egy remek összeállítás különben!Hogy mi is van ezzel a Lodárral? Hát megint válik! 47 évesen a 4. felesége, a 22 (!!) éves ukrán származású csaj is kiadja az útját.  A focus is leközölt egy összeállítást Lodarról érdemes megnézni, a képekhez

A német-magyar kérdés :)

Már a szomszédok poszt  kapcsán érintettem a témát (hogy mi magyarok és németek sok mindenben eltérőek vagyunk), de aztán a történetben egy szót se szóltam róla.  :))) Tipikus én. Elfelejtem a végére mit is akartam írni. Márpedig vannak különbségek. Zavaróak, kevésbé zavaróak, ez attól függ, melyik lábbal keltem fel. 🙂Éppen most, a mai újságban találtam egy számomra tipikus német példát. A lakás/ház helyiségeinek kívánatos hőmérsékletei és természetesen a hozzá tartozó százalékos táblicskuval, a hol mennyit takarítunk meggel.Megőrülök a 16 fokos hálószobáktól, nekem ne mondja senki, hogy ebben a hőmérsékletben élvezet a lefagyott orral történő olvasás. Ha 10 percre kidugnám a