Villamossal Nürnbergben

Már reggel, kelés után minden olyan fura volt. Sőt! Már előtte is, ugyanis olyan hülyeséget álmodtam, teljesen a hatása alatt álltam. Egy ismeretlen földszinti lakásban voltam valahol, és arra vártam, hogy teljen az idő. Tudtam,  nemsokára indulnom kell, el kell érnem a járgányt (metrót, vagy buszt, vagy villamost, ezt már nem tudom, erre nem emlékszem) amivel dolgozni megyek. Jöttek-mentek idegen emberek a lakásban, ott volt többek között Klári néni is, egy nagyon régi szomszéd, de nem ismert meg. 🙂 Na ja, biztosan romlott a látása szegénykének. Egy csomó minden történt még ebben a kesze-kusza álomban, de azok nem lényegesek. A lényeg most jön. Indulnom kell, hogy le ne késsem a járatot. Fel akarom venni a cipőm, de az nincs sehol! A lakásban mindenhol, össze-vissza levetett cipők hevernek, de mind koszos és lestrapált. Folyton az órámra nézek és érzem, hogy elönt a hideg veríték, kezdek pánikba esni, nincsen cipőm, nem tudok elindulni……. Aztán óracsörgés. Stand up, fürdés, hajmosás, trallala. Természetesen a frizura nem sikerült, a fogkrém rátoccsant a blúzomra, az egész reggeli kezdés méltó folytatása volt a rémálmomnak. Azért a fogmosás közben elméláztam az álmomban átélteken és újra kirázott tőle a hideg. Megállapítottam, hogy borzasztó lehet elkésni a munkahelyről. Én, aki annyira izgulós vagyok, az ilyen izgalmakat ki se bírnám. Na ennél a gondolatnál érkezett Mr. Tocccs, fogkrém formájában. 🙂 Aztán buszra szálltam, amit éppen hogy, csak egy sprinttel sikerült elérnem. Nem én késtem, a busz jött 3 perccel korábban. Aztán átszálltam a metróra. Ja, az itteni metrónk (2 vonala) külön postot érdemel, ugyanis sofőr nélküliek. Automatizáltak. Bezony. Nem, már nem félek bennük. Csak egy kicsit. :))))))  Aztán a metró egy állomás előtt megáll, bemondják technikai szünet. Jujujj, csak nehogy boruljon a menetrendem, hiszen még egy villamosra is át kell szállnom, az visz el a munkahelyemig! Megkönnyebbülés, a metró megy tovább. Megérkezek a Főpályaudvaron. Felvágtatok a lépcsőn mint egy pariba és mit látok? Éppen bejött a villamosom, már szállnak be az emberek, gyorsan beugrok én is. Bent még gyorsan ránézek a kiírásra, igen ez az 5-ötös. A képen látszik a megálló. Itt a végén ugrottam be a villamosba, időm nem volt semmire.

Leülök és nézegetek. Kivételesen nem olvasok, elfelejtettem elhozni a könyvemet.Utazunk. Jééééé, de érdekes, eddig nem is tűnt fel, mennyi török bolt, étterem van errefelé. Vagy csak nem vettem őket, mert mindig olvastam?? Lehet. Aztán várok erre a megállóra:

 De a Nürnberg-i Biztosító tornya csak nem akar megérkezni. Már nagyon gyanus az egész, de még mindig vagyok annyira  „szőke”, hogy nem szállok ki. Aztán egyszercsak belémvillan a felismerés: rossz járaton ülök! Aki azt mondja, hogy ez nem lehetséges, az rosszul gondolja. Aki azt mondja, hogy ennyire nem lehet lüke valaki, az is rosszul gondolja! Lehet kérem! :))) Engem nagyon aggaszt különben a történet, főleg az a része, hogy simán kiértékeltem az új képeket, az új városrészeket és nem reagáltam. Nem kellett volna leírnom igaz? :))) Valahol kiszálltam (durván 6 megállóval később), aztán pánikba estem. Hívtam apust, de ő a vigyorgáson kívül csak azt tudta mondani, hogy nincs jobb ötlete, menjek vissza a kezdőpontig. Nem ismeri a vonalakat, ő csak autóval jár. Azt azért megkérdezte, hogy biztosan még Nürnbergben vagyok? 🙂 Folyt a tenyeremen a víz amíg a visszafelé tartó 7-esre vártam, nagyon izgultam. És akkor, amikor felajzva, pánikolva vártam a villamosra beugrott az álmom. Pontosan ezt éreztem akkor is! Na erre varrjatok gombot! Az álmom figyelmeztetett, csak én nem értettem az üzenetét. Most már tudom. Azon kívül azt is megtanultam, hogy abban a bizonyos megállóban 2 járatnak is van megállója és csak az elején mennek ugyan azon a nyomvonalon. 🙂 A munkahelyemre a bő háromnegyed órás városnézés után, kb. 15 perces késéssel érkeztem. Kifulladva és mentegetőzve estem be Entschuldigunggal, amikor is a főnökasszony nagy szemeket meresztett rám és nem értette mi a baj? Miért kérek elnézést?  Mondom neki: „hát késtem, ezért schuldibuldizok”. Áááá, válaszol nevetve, és akkor mi van? Neeem vesszük ezt annyira szigorúan, ne is foglalkozzak vele.
Pufff, ha ezt tudtam volna már előtte is! Nincs sz@r álmom, és nincs pánik a városnézés alatt! :)))