Embermesék

Anyukám …. a győri meglepetés

Anyu blogA résnyire nyitott ajtó mögött ült a kis trabijában az én anyukám. Ő, akit december óta nem láttam, ő, aki december óta megmutatta a világnak és főleg nekünk hitetleneknek, hogy márpedig mindenre képes. Rá nem vonatkoznak világi törvények, ő képes felülírni minden, tapasztalatból, gyakorlatból, kényelemből, lustaságból indukálódott törvényt, szokást. Mert ugye nem normális dolog az, ha egy segítségre szoruló azt mondja, hogy nincs szüksége segítségre? De. Az anyu esetében minden teljesen normális. Őt más fából faragták. Ahogy már korábban a betegségét is leküzdötte. Hosszú, kemény évek után ismét hazatért. Haza oda, ahova visszavágyott. Megcsinálta.

Persze, hogy a rosszullét környékezett korábban az ötlete, a „haza akarok menni” hallatán, gyomrom összeugrott, mi lesz vele, tolókocsisként egyedül a lakásban, te jószagú ég, még az ablakot se fogja tudni kinyitni, úr isten …. ezt nem gondolhatja komolyan, mit csináljunk? Az elején még hadakoztam. Észérvekkel próbálkozva, nem megbántani akartam, csak meggyőzni. De egyszer csak rádöbbentem arra, hogy nekem nem az a dolgom, hogy az én fantasztikus anyukámat, akit egy rohadék betegség se tudott legyűrni,  aki szinte olyan már mint újkorában, hogy őt visszatartsam, hanem az, hogy támogassam. Ha ő haza szeretne térni, akkor ezt kell lehetővé tennünk és ebben kell támogatnunk.  Akkor is, ha nem működik minden százszázalékosan, akkor is, ha nem minden kivitelezhető. Ezek csak piszlicsáré problémák.

Szóval az anyu hazament. És nem sejtett semmit az érkezésemről.
Beengedte a csengetőt (na ja, ezért azért reklamáltam neki, legközelebb legyen ezzel óvatosabb) a lépcsőházba. Mesélte, kicsit ideges volt, mivel éppen az ebédjét készítette. Ki a fene jön pont most, amikor éppen paprikáskrumplit főzők?
Aztán felértem hozzá. Anyuci, én vagyok. Jöttem hozzád és egy hétig maradok.

Csak nézett és nyelt egyet. Ne higgyetek a hollywoodi filmeknek és a többi trallalának. A valóságban ezek a földrengető történések teljesen másképpen zajlanak. Az érzelmek, az öröm, a boldogság nem tör ki úgy, ahogy a filmekben. Legalábbis nálunk nem. Nincs halleluja, ugrás, tapsikolás, üvöltés, semmi. Csak meglepetés van és egy kellemes érzés. Aztán később persze a jó pár telefon, amikor az anyu hama gyorsan a fél világnak elmeséli, hogy mekkora öröm érte. Álltam az ajtaja előtt, drága szivem csak ült és nézett rám. Megigazította a szemüvegét és a puszi után láttam, hogy még mindig nem érti a világot, megjegyezte.
– Hát most jól kicsesztél velem! Es ebben az egyáltalán nem odaillő mondatban mégis benne volt minden. Az öröme, a meglepetése. Tök jó.

Az anyu főz, mosogat, sőt már egyedül hajat is tud mosni. Az asztalon vasal is. Majdnem mindent meg tud csinálni ahova a kiskocsival befér.  Az újra járás lesz a következő kihívás, mivel a hosszú évek ágybanfekvése nem nagyon kedvezett az izmoknak. Olyan jókat vigyorogtunk, többek között ezen a kerekesszékes guruláson is. Emlékszem, decemberben ott jártunkkor lemértük az ajtók közötti részt és láttuk, hogy sajnos a kerekesszék nem fér át sehol se. Ha-ha! De nem az anyunak! Őt ez a hír egy percig se érdekelte, ő látatlanban megmondta, hogy márpedig át fog férni. Azt hittem nem hiszek a szememnek. Az anyukám, a kocsijával átmegy mindenhol. Ott is, ahol matematikailag nem lehetséges, nem tud átférni a kocsi. Hihetetlen.

Köszönet mindenkinek, aki segített az anyu rendbejövetelében, mindenkinek aki részese volt az elmúlt éveknek, a gondozóházak nővérkéi, dolgozói, orvosok, az anyu régi barátai, munkatársai, a szomszédok, az új kedves ismerősei és persze Kati (a mi kis Katuskánk, neki külön nagy-nagy puszi!) nem is lehet mindenkinek megköszönni azt a rengeteg jót, segítséget. Hihetetlenül sokat jelentettek az anyunak a telefonhívások, látogatások, fantasztikus dolog, ha az ember tudja, hogy szeretik és a bajban is mellette állnak. Rettenetesen sokat adtak az anyunak a megerősítések a barátoktól … de most már többet nem szeretnék elárulni. Ennyire túl személyesre még soha nem vettem a sorokat, háromszor is nekifutottam, hogy törlöm az egészet, de nem tudom megtenni. A személyes örömömet szerettem volna megosztani: az anyu felépülését, a hazatérését, illetve a meglepetést, a győri látogatásomat. Tudjátok, ezekből az élményekből táplálkozunk, ebből élünk, ilyen történések nélkül szegényebbek lennénk. Ez az életünk.

Jó volt ez a hét, igaz Anyu? 🙂 Persze, hogy szörnyű volt ismét elmenni, még azt se mondhattam, ne izgulj, 2 hónap múlva újra jövök … nem tudok ilyet ígérni. De tudod, alakulunk! Es otthon vagy. Ez a legfontosabb.
Anyuci, puszi! Hívlak! Tudod, ahogy már évek óta, minden áldott este.

6 thoughts on “Anyukám …. a győri meglepetés

  1. ez az irasod olyan szivböl-szolo, hogy rögtön indulnek en is az anyukamhoz 🙂 olyan jo, hogy ök meg vannak nekünk!

    1. Köszönöm Arany! 🙂
      Te szerencsésebb vagy, gyakrabban láthatod anyukádat, akinek a fotóin én mindig elámulok. Fantasztikusan néz ki még mindig! Maradjon is még sokáig ilyen jó egészségben! 🙂

  2. ez az irasod olyan szivböl-szolo, hogy rögtön indulnek en is az anyukamhoz 🙂 olyan jo, hogy ök meg vannak nekünk!

  3. Andikám, nagyon meghatódtam, és nagyon örülök, hogy ilyen jó gyermeke vagy az Édesanyádnak! Áldjon meg a jó Isten ezért, és maradjatok meg egymásnak még nagyon sokáig! <3 <3 <3

    1. Drága Erzsike, nagyon szépen köszönöm és kívánom, szálljon vissza minden jó Erzsikére, a családjára is!

  4. Andikám, nagyon meghatódtam, és nagyon örülök, hogy ilyen jó gyermeke vagy az Édesanyádnak! Áldjon meg a jó Isten ezért, és maradjatok meg egymásnak még nagyon sokáig! <3 <3 <3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .