Embermesék

Zenék a gyerekem szobájából

Az óvodás, kisiskolás évek a hupikék törpikékkel (… egyszer Bécstől-Győrig a törpöket kellett végig hallgatnom, ez volt az ára annak, hogy az óvodáskám elviselje az utat. Ketten utaztunk, ő és én. Dupla stressz. Autóvezetés és a törpök.) és Schnappival a krokodillal egy más világ, hagyjuk is nyugodtan. Olyan tizenvalahányéves kortól kezdett lassan alakulni a zenei érdeklődése, indult el felfedezni a dallamok világát. A mindent elöntő kötelező sz@r (mint az Energie rádió és társai) sajnos egy picit őt is megérintette, a kötelezőnek diktált langy zenéket szeretnie illett minden tininek, ez szólt nála is. Az volt az „in„, amit a tömeg fogyaszt, amit a tömeggel fogyasztatni akarnak. Félóránként hangzott fel ugyanaz a szar a rádióból, ekkor egy picit megijedtem, nehogy már az én gyerekem is beadja a derekát. Továbbra sem adtam fel, szegény kisfiam állandóan az okoskodásomat hallgatta arról, mennyire nem csak azt kell követni, hallgatni amit nyomatnak mindenhol, hanem azt, ami valóban tetszik. Ehhez viszont nyitottnak kell lenni. Kértem, hogy próbáljon meg más zenéket is megismerni, meg fogja látni micsoda kincseket rejt a zene, de ehhez el kell merülni benne és helyet adni másnak is. Mi is járunk néha koncertekre és nem kimondottan olyanok előadók koncertjeire amik stadionokat töltenek meg, elég nekünk egy kis klub, nem kell, hogy annyira, de annyira népszerű zenész, vagy zenekar legyen, a lényeg az, hogy nekünk mit jelent az a zene! Ez ami számít, hiszen egy ilyen élmény még sokáig élénken megmarad bennünk, ad egy pluszt. Hihetetlenül fontos a zene, a katarzis, az élmény, az a boldogság, amit egy koncertten átélünk. Zene nélkül nem is tudnék létezni. Ezért nem tudok én munkában se zenét hallgatni, mert elvonja a figyelmemet. Most se, írás közben. A zenére figyelek, de dolgozni is kéne. A kettő együtt nekem nem megy. Ha zenét hallgatok, akkor azt teszem minden porcikámmal, maximális odafigyeléssel, hiszen ez egy élvezet. És persze énekelek hozzá. Ezért szeretek inkább egyedül autózni. Mindenkinek jobb….

Sokáig úgy tűnt reménytelen a dolog, nálunk is megy szépen tovább a generációs ellentét a zene frontján, aztán megtörtént a csoda, rátalált egy egoFM nevű rádióadóra. Különböző stílusok keverednek, szinte máshol nem is hallható zenekarok, előadók zenéit adják, szuper. A gimnázium alatt egy-két évig ő is látogatott egy nürnbergi, fiatalok által vezett rádiós projektet (az egoFM-vel karöltve), nekik köszönhetően el is jutott Münchenbe az egoFM stúdiójába. Mély benyomást tett rá mindaz amit ott látott, hallott. Egy abszolúte nyitottság, jófejség jellemzi a szerkesztőket és a műsorvezetőket. A zenék pedig annyira különbözőek, mint mi magunk és ez a jó. A legeslegjobb ebben a rádióban az, hogy teret adnak a kevésbé ismert zenészeknek is, beviszik őket a stúdiójukba, ahol élőben játszhatnak és mutatkozhatnak be. Külön szívükön viselik a helyi (német-osztrák) kisebb bandák felkarolását. Így kapott lehetőséget az osztrák Granada és a Wanda zenakar is. Ezek a fellépések, interjúk nagyban lódítottak a karrierjükön.
Vagy ott van az én egyesszámú nagy kedvencem, James Hunter. Természetesen ő nem járt a németországi studióban, viszont egy ideje játszák jó néhány nótáját. Eljuthat az emberekhez, már nemcsak azok a kiválasztottak ismerik, akik valamilyen véletlen kapcsán megismerték a zenéjét. Ha én 10 évvel ezelőtt nem hallom véletlenül a rádióban James Hunter Carináját egy helyi rádióban, soha nem ismerem meg, hiszen utána se játszották sehol se. A kutya se ismeri. Az egoFM természetesen nem csak ismeretlen előadók dalait játsza, dehogy! Játszák a milliós példányszámban eladott zenéket is, a lényeg náluk a minőség. A mottójuk: egoFM – das Radio für Musikentdecker*innen, azaz a zenét felfedezők rádiója. Az állásfoglalásuk németül itt érhető el: klikk Az on-line rádió internetes oldala: egoFM (telefonos applikációjuk is van)
Kisfiam kb. 16-17 éves korától kezdve felfedezte a zene tágabb világát. Már nemcsak a fiataloknak szóló rádiók tucatzenéjét ismerte, bejött valami más is, hála érte az egoFM-nek is. Szívből örültem a fejleményeknek és annak is, hogy a gyerekem az anyukájához hasonlóan szintén zenebolonddá vált.
A fiam szobája megtelt zenével. Rengeteg féle-fajta zenét hallok azóta is nála. Az ő zenéi. Nem mind nekem való. Van amire menekülök kifelé (persze megjegyzés nélkül nem bírom ki, hogy iszonyú ez a mickymaus, ez nem ének, ez vonyítás, ez de ritka szar zene André, háát nem tudom, ez egy elég gyenge feldolgozás, az eredeti szám sokkal jobb volt …, de ő okos, nem vitatkozik velem), de tudom, hogy előbb-utóbb hallok olyat is, amiért megérte bemennem az üres tálért az elfogyasztott eprekkel. De hányszor történt, hogy csak benyitottam és megtorpantam. Az éppen lejátszott zene bekúszott a bőröm alá. Ez jóóó! Mi ez? Ki játszik? Mit kell tudni róluk? Kérem a linket bitte!
Vagy a kisfiam szólt, hogy anyu gyere, ezt hallgasd meg, szerintem neked ez tetszeni fog! És lőn sokszor igaza.

Így ismertem meg többek között:

  • AnnenMayKantereit
  • a Wanda zenekart
  • és a Granadát (Ebből nagy szerelem lett, velük folytatom. A következő történetem a Granadáé.)

mindezekért egy személyes üzenet a kisfiamnak: köszönöm André!
Ajánlom nektek is ezt a rádiót, továbbá a Spotifyt, a Youtube-t, találjatok még sok-sok szép zenét, erre szüksége van mindenkinek, mi tudjuk, hogy a zene létszükséglet.
Mutatnék nektek 1-1 nótát AnnenMayKantereittől és a Wandától. Ki van csukva, hogy mindenkinek tetszen, de talán valaki(k)nek örömet fog szerezni. Szerintem jók.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .