Embermesék

Hogy is van bekötve egy Nürnberg-szurkoló?

Először is tudni kell, hogy velem együtt ők talán a legszomorúbb szurkolók az egész Bundesligában. Sokszor szomorúak, hiszen a csapat állandó meglepetésekkel szolgál, melyek nagyobb része elkeserítő. Magam is már végigkísértem egy két Bundesliga liftezést, többször játszottunk az első és a második osztályban, az 1.FCN-vel, azaz a Glubbal soha nem unalmas. A Corona-vírus utáni időszak első iszonyat meccsei után, szurkolók hozzászólásait olvasva, az ember felröhögött: “Óh, végre visszatértek a régi szép idők! Semmi nem változott! A hétvégi meccs után hétfőn végre újra mehetünk morcosan, felpaprikázva dolgozni, úgy mint a vírus előtt!” Jelenleg tényleg rettentő időket élünk, a csapat a német

Raini

Rainhard Fendrich már hosszú évekkel ezelőtt bekúszott az életembe. A 80-as években találkoztam először a zenéjével. Győrben fogtuk az osztrák tévét és valamelyik rádióadót. Meg persze a cseheket, amiből csak egy gyakran elhangzó szóra emlékszem: bibornye, de őket nem hallgattuk soha. Huszonvalahány éves korom előtt egy hangot nem beszéltem németül, így Rainit a többi osztrák énekessel együtt csak hallottam, de nem értettem. Olyan bikicsunájos módon próbáltam ismételgetni a szövegeket, de nehéz volt, fogalmam se volt hol kezdődik és végződik egy szó, egy mondat. De a zene egy picit tetszett. Aztán pont. Túlontúl nem érdekelt. Ha nem E. lenne a párom,

Dojcslaaaand! 

Három kollégám is elment fél órával  korábban a munkából, kénytelenek voltak, különben nem érnének időben a buliba, lekésnék a meccset! Németország 18.00 órakor játszik Észak-Írország ellen, tapintható mindenhol az izgalom. A nürnbergi repülőtéren egy hatalmas public viewing várja a szurkolókat, akik nyugi, már jönnek! Láttam őket beszállni a metróba. A metró végállomásán szorgalmas ifjak cipelik a láda sörikét, ebből meccs lesz! Hajrá Németország!

Színes ceruzák (Gróf Anton-Wolfgang von Faber-Castell emlékére) 4.

Roland von Faber-Castell (1905-1978), a hetedik generáció. Természetesen sokkal több minden történt a Faber-Castelléknél, mint amit leírtam. Léteztek családon belüli konfliktusok is. Lothar még a halálakor se tudott megbocsátani testvéreinek, elsősorban Johannak aki ötletét lenyulva, létrehozta Nürnbergben Lothar konkurrenciáját. Amerikában pedig Eberhard hozott rossz gazdasági döntéseket, amik Lothar komoly millióiba kerültek. A céget se egy folyamatosan fejlődő és növekvő impériumnak kell elképzelni, voltak komoly visszaesések, veszteségek. Az első világháború komoly veszteségeket okozott a Faber-Castellnek, a külföldi kirendeltségeik elkobzásra, az amerikai üzemek eladásra kerültek. Hosszú évekbe tellett, mire ezeket a veszteségeket kiheverték. A termékek se korlátozódtak kizárólag a ceruzákra, a termékeikhez

Színes ceruzák (Gróf Anton-Wolfgang von Faber-Castell emlékére) 3.

Ottilie von Faber (1877-1944), Egy igazi nő. Öntörvényű, erős, érdekes. Ő az a személy, aki az elején leginkább felkeltette az érdeklődésemet. Ottilie (szóban különben mindig rosszul ejtem, Ottiliázom) nagypapája, Lothar kedvence volt. Mivel Ottilie apja -aki egyben Lothar egyetlen fia- Wilhelm, 42 éves korában elhalálozott, nem maradt férfi a családban, aki egyeneságon örökölhette volna a céget. Ottilie két kisöccse már korábban meghalt. Lothar Ottiliében látta a folytatást, biztos volt abban, hogy a lány méltó lesz a posztra, valamint kellőképpen intelligens és erős a világcég vezetéséhez. Lothar tanácsadói, az őt körülvevő emberek a kor szellemének megfelelően, természetesen le akarták őt beszélni az

Színes ceruzák (Gróf Anton-Wolfgang von Faber-Castell emlékére) 2.

Folytatom a család történetét. A negyedik generációnál tartunk, az 1800-as években. Ugorjunk át a tengerentúlra! Az amerikai polgárháború ideje alatt (1861-1865) egyre nehezebbé vált az áruk szabad kereskedelme. Faberék az amerikai piacon való maradást ügyesen megoldották, saját ceruzagyárat létesítettek 1861-ben Brooklynban. Vezetését Eberhard Faber, Lothar testvére látta el. A gyár később levált az anyacégtől és “Eberhard Faber” névvel önálló vállalkozássá vált. A logójuk:   Most térjünk vissza Nürnbergbe, pontosabban Steinbe. Ahogy írtam, a negyedik generáció Lothar von Faber– nevével fémjelzett, aki számomra az egyik legnagyobb zseni ebben a családban. Egy igazi üzletember, remek meglátásokkal, ötletekkel, tapasztalattal, munkásait támogató szociális érzékenységgel

Színes ceruzák (Gróf Anton-Wolfgang von Faber-Castell emlékére) 1.

Prológus: Őszintén megmondom, már-már befürödtem a témával. Legalább két hete kutatok, keresgélek az információk után, gyűjtöm és rendezem az anyagot, de minden egyes újabb információ, videó, újságcikk csak megerősít abban, hogy a Faber-Castell család történetét, a hozzá tartozó kiegészítő információkat nem lehet egy kis blog-bejegyzéssel lerendezni. Szédületesen érdekes a történetük, aminek csak kezdete van, vége nincs. A jelenük a mai napokban játszódik. A legenda folytatódik. Mindamellett megkapó a szerenységük, az emberségük, a normalitásuk. Már ez a jellemvonás is többet érdemelne két hasábnál. Nem szeretném se hosszú lére ereszteni a róluk szóló írást, se -túlzott tömörségre vágyva-, kihagyni fontos dolgokat, ezért

Elhúnyt Gróf Anton-Wolfgang von Faber-Castell

A Faber-Castell dinasztia 8. generációja vele, Gróf Anton-Wolfgang von Faber-Castell-vel volt azonos. Egy kiemelkedő üzletembertől, egy méltán közkedvelt embertől búcsúztak az emberek a múlt szombaton Nürnbergben. A gróf és családjának története ismét lebilincselt. Évekkel ezelőtt már egyszer belefogtam a Faber-Castell sztoryba, de sajnos nem folytattam. A múlt hétig hűtlen voltam Faber-Castellékhoz. Aztán a gróf halálát követően, az a rengeteg hír, ami az újságokban, televízióban megjelent, ismét felkeltette a korábbi érdeklődésemet, újra belevágtam a történetbe, a Faber-Castell család történetébe. A felénél tartok, igyekszem minél hamarabb elkészülni vele. Teljesen be vagyok zsongva, egy kivételes történet a család története. Továbbá úgy érzem, ezt