Embermesék

Az én James Hunterom most

Mondtam tegnap, hogy nem írok a hétvégén semmit se, csak zene van. Tegnap James Hunter egy nagyon régi nótáját mutattam meg, most jöjjön egy friss. Ez a dal kivételesen a 20 éves gyerekemnek is tetszik, bár megkockáztatom, hogy csak azért, mert a kedvenc rádiója az egoFM (https://www.egofm.de/) heteken keresztül játszotta a számot az új CD-ről, sőt, egy ideig a slágerlistájuk első helyén is tanyázott, mint legtöbbet hallgatott (vagy kért? Nem tudom.) szám. Az egoFM-t ajánlom azoknak, akik mindenféle zenére nyitottak. A célcsoport 19-35 év közötti fiatalok, én az idén sajnos már pont nem férek bele, de hallgatom néha magam is.

Az én James Hunterom régen

A mai, hűvös időben lenyomott túránk után csak egyre vágyom, vizszintbe ereszkedni és megnézni a ZDF videótékájában a Vienna Blood második részét. Ez egy isssteni krimi, ajánlom! Mivel kivagyok mint anyóka a rőzsehordástól, ezért ma nem írok semmit se. Ma csak egy zenét van erőm megmutatni, a nagy kedvencemtől, James Huntertől. A nóta a Delillah elég régi, 1988-ból való. Ekkor még Howlin’ Wilf -nek hívták és a zenekarát Howlin’ Wilf & The Vee-Jays – nak. A stílus? Akkor még rock and roll féle. Én szeretem. Jaaaaj, lejátszottam a számot az előbb úgy, hogy az egész lakás hallotta. Kérdést intéztem a

Háborús hangulatban Bécsben – hogy ott rohadjon meg az a vírus!

Szeptemberben hazalátogattunk a második hazánkba Bécsbe. Tettük mindezt a vírusos idők kellős közepén. Sokat tököltünk előtte, menjünk, vagy ne? A tervezett út előtti héten húztak bele a számok, napi 200-400 új fertőzést regisztráltak a városban. Egy baromság most utazni, igaz? Vagy mégse? Vagy mégis? Most mit csináljunk? Ez ment az utazás napjáig, szombatig. Valahogy éreztük, hogy nem kéne odautaznunk. Még ezen a napon is visszamondhattuk volna a hotelfoglalásunkat, nem ért volna minket anyagi kár. De sajnos hagytuk magunkat eltéríteni, eh kloar! Befolyásolt minket a rettenetes honvágyunk, illetve a Wolfgang Ambros koncertre váltott jegyünk. Naívan abban bíztunk, hogy ha a koncertet

Wolfgang Ambros – A klanes Resümee

Nagyon fontos nekem a zene, valamilyen újonnan hallott, felfedezett daltól, zenekartól mindig fel vagyok lelkesülve, nincs üresjárat. Van aki számomra megunhatatlan, mint például Wolfgang Ambros Bécsből. Rendszeresen fedezem fel egy-két régi számát (újakat nem ír), nagy kedvencem. Vannak nóták, amik néha eredetiben a hangszerelés miatt nem is annyira ragadták meg a figyelmemet, de hála a temérdek koncertfelvételnek néha szinte rácsodálkozok egy-két újra kitalált és feldolgozott régi számára, amik az új hangzásukkal teljesen elvarázsolnak. Nagy élményt jelentettek nekem Wolferl koncertjei, jó néhány kincsre leltem ezeken az estéken. A pali szenzációs. Az is, ahogy játszik a gitárján, ahogy énekel. Egy ilyen kincs

Servas du

Mielőtt folytatnám a történeteimet egy kicsit megállnék. Megállnék Wolfernél és a Seiler & Speernél. Wolfgang Ambros egy osztrák legenda. Nagy szerencsémre már három koncertjén jártam, egy 2020-as bécsi fellépésére is megvan a jegyünk. Sokan ismerik a nótáit, az arcát, emlékeznek rá. Garantáltan nem ismernék meg most, ha látnák. Kb. 1 hónapja jártunk Heilbronnban, ahol koncertet adott. A koncert napján kora délután betértünk egy helyi felkapott helyre, október ellenére baromi meleg volt, így a kerthelységben ültünk. Aztán észrevettük Wolfert is, tőlünk két asztalra ült a billentyűs Günter Dzikowskival (szenzációs ő is!) és a technikus Tony Schoenhoferrel, de senki nem ismerte őt

A Granada Grázból – szerelem ez a zene

Már évek óta tudnom kéne róluk, ha egy picit odafigyelek. Amikor a kisfiam nekifutott, hogy megmutassa nekem ezt a Granadát, szerinte nekem ez a zene tetszeni fog és két nótájukat játszotta le (a Wien wort auf di-t és az Ottakringet), még nem voltam rájuk vevő. Emlékszem nem is nagyon figyeltem oda, rá-rápillantottam a videójukra, de nem érdekelt. A számokból két-két rövid sort meghallgattam, hümmögtem, talán még idegesített is, hogy nekem most ezeket kell néznem és hallgatnom és valami hasonló ítéletet alkottam, hogy na ja, jó-jó, elmegy, de szerintem egyik se nagy durranás. Bocs ez nem az én zeném, nem érdekel.

Zenék a gyerekem szobájából

Az óvodás, kisiskolás évek a hupikék törpikékkel (… egyszer Bécstől-Győrig a törpöket kellett végig hallgatnom, ez volt az ára annak, hogy az óvodáskám elviselje az utat. Ketten utaztunk, ő és én. Dupla stressz. Autóvezetés és a törpök.) és Schnappival a krokodillal egy más világ, hagyjuk is nyugodtan. Olyan tizenvalahányéves kortól kezdett lassan alakulni a zenei érdeklődése, indult el felfedezni a dallamok világát. A mindent elöntő kötelező sz@r (mint az Energie rádió és társai) sajnos egy picit őt is megérintette, a kötelezőnek diktált langy zenéket szeretnie illett minden tininek, ez szólt nála is. Az volt az “in“, amit a tömeg fogyaszt,

Lájkpótlás James Hunterrel

Tök mindegy mit csinálok, új helyre költöztetem a blogomat, vagy észreveszem, hogy a blogbejegyzésem linkjében hiba van és módosítom, mindig sikerül lenulláznom az összes lájkolást. És? Fontos ez? Az. Az ember elsősorban nem magának ír. A megosztások, tetszésnyilvánítások az mellett, hogy jól esnek, egyfajta feedbackok arról, hány embert ért el az írás és milyen tetszést váltott ki az olvasókban. Ma megint belenyúltam a Szent Erzsis linkem címébe, oda az összes tetszés. Szuper ….. Ilyenkor a vígasztalásban csak egyvalami segíthet, a zene. Azon belül meg naná, hogy James Hunter. Az egyik új és egyben szenzációs száma: Whatewer it takes

Még pár nap és Hamburg

Erőteljesen gyúrok rá. Már alig várom, hogy láthassam. Könyvek, youtube videók sora … Kinners, Kinners, mindenre kiváncsi vagyok. Évek óta vágyom rá, hogy eljuthassak Hamburgba és lássam a csodát. Ja és, hogy élőben lássam Dieter Bruhnt (alias Aale Dietert) vasárnap hajnalban a halpiacon. És persze James Huntert, az abszolút lieblingemet, aki március 16-én Hamburgban lép fel. Mit mondjak, itthon lassan átveszi a helyét az őrület, már alig várom. James Huntert tuti, hogy sokan nem is ismeritek. Ő az:

Bécsben

az előzmények:  Rainhard Fendrich Nürnbergben Raini szerdai nürnbergi koncertje utáni napra óvatosan és roppant előrelátóan szabadságot kértem. Persze csak egy napra, csütörtökre, pénteken ismét dolgozni készültem. Egészen csütörtök reggel 8 óra 56 percig, amikor is megérkezett Rainhard Fendrich facebook teamjétől az üzenet, nyertünk két jegyet a pénteki bécsi koncertjére. Az örömünk leírhatatlan volt, az a mint majom a farkának féle. De! Mert ott volt ugye a de, a nem fog menni mummusa is, hiszen nekem péntekeken dolgozni kell mennem. Bécsbe?! Holnap? Ne, felejtsd el! Bizony, nem fog menni, mert teszem azt, kivehetek még egy napot, neeem, ezt nem tehetem meg,