Embermesék

Háborús hangulatban Bécsben – hogy ott rohadjon meg az a vírus!

Szeptemberben hazalátogattunk a második hazánkba Bécsbe. Tettük mindezt a vírusos idők kellős közepén. Sokat tököltünk előtte, menjünk, vagy ne? A tervezett út előtti héten húztak bele a számok, napi 200-400 új fertőzést regisztráltak a városban. Egy baromság most utazni, igaz? Vagy mégse? Vagy mégis? Most mit csináljunk? Ez ment az utazás napjáig, szombatig. Valahogy éreztük, hogy nem kéne odautaznunk. Még ezen a napon is visszamondhattuk volna a hotelfoglalásunkat, nem ért volna minket anyagi kár. De sajnos hagytuk magunkat eltéríteni, eh kloar! Befolyásolt minket a rettenetes honvágyunk, illetve a Wolfgang Ambros koncertre váltott jegyünk. Naívan abban bíztunk, hogy ha a koncertet

Bécs kívülről, belülről, meg egy pici Sissi

NEKEM BÉCS = SZERELEM Ez a szerelem persze nemcsak úgy egyszerűen jött és lecsapott rám a 38-as Bim-en (villamos) zötyögve a Schottentortól a Grinzing felé, hanem hosszú évek alatt teljesedett ki. És persze ehhez is, mint minden jó dologhoz az életemben kellett ő: Erhard, a párom. Valójában neki köszönhetek mindent, ő szerettette meg velem a várost, annak gyönyörű dialektusát, kultúráját, zenéjét, történelmét, épületeit. Ő mesélt nekem sokat híres és kevésbé híres emberekről, pletykákról, igaz történetekről, helyekről és ezeket a meséket úgy érzem le kell írnom, tovább kell adnom. Részben ezért is ez a blog. Anno domino Győri lányként azért párszor