Embermesék

Heurigerek Bécsben

Csak szemlesütve merem elárulni, de annak idején a bécsi lakás kiválasztásában fontos szerepet játszott a Heurigerek fekvése. Nem lehettek messze, ennyi volt a lényeg. Hogy mik ezek? A Heurigerekről azt hittem, hogy már egyszer írtam, de most néztem utána, hát nem. Most pótolnám. A Heurigerek elsősorban helyi (saját) borukat árusító hangulatos kis borozók, szenzációs hidegkonyhás büfével, azon belül szenzációs Brotaufstrichekkel, azaz szendvicskrémekkel és néhány tipikus bécsi meleg falattal (az a Backhendl = rántott csirke jaj, édes istenem, érzem a számban a mennyei ízüket!) és persze Mehlspeisenekkel, ilyen-olyan sütikékkel, édességekkel. Nagyságuktól függően léteznek kisebb és nagyobb Heurigerek, de kivétel nélkül, mindegyik

Bécs kívülről, belülről, meg egy pici Sissi

NEKEM BÉCS = SZERELEM Ez a szerelem persze nemcsak úgy egyszerűen jött és lecsapott rám a 38-as Bim-en (villamos) zötyögve a Schottentortól a Grinzing felé, hanem hosszú évek alatt teljesedett ki. És persze ehhez is, mint minden jó dologhoz az életemben kellett ő: Erhard, a párom. Valójában neki köszönhetek mindent, ő szerettette meg velem a várost, annak gyönyörű dialektusát, kultúráját, zenéjét, történelmét, épületeit. Ő mesélt nekem sokat híres és kevésbé híres emberekről, pletykákról, igaz történetekről, helyekről és ezeket a meséket úgy érzem le kell írnom, tovább kell adnom. Részben ezért is ez a blog. Anno domino Győri lányként azért párszor

Foci VB 2010: negyed- és nyolcad döntők

A francba, majdnem elfelejtettem ezeket a döntőket! –kicsi off —  Bár nem kívánom focibloggá avanzsálni a blogomat, egyet meg kell mondanom. Itt ahol élek egyrészt nehéz is lenne kivonnom magamat az általános heppeningből – hiszen lépten-nyomon belebotlunk -, másrészt saját magam is kedvelem a focit. Magyarország híján szigorúan Németországnak szurkolok. Ès teszem ezt teljes lendülettel, hangulattal, lelkesedéssel. Ezért ennyi mese a fociról. 🙂 —visssza on, kapcs ford Negyed németül: Viertel,           Nyolcad: Achtel De most ugorjunk át gyorsan Bécsbe és menjünk be egy Heurigerbe!  Itt máris más értelemben használjuk az előbbi szavakat, itt kérem már bor is folyik! 🙂  ein viertel