Embermesék

1945 április 20. Nürnberg kapitulál

„Tudtam, hogy van ilyen, csak titkolják!“ – ezek voltak E. (a párom) diadalittas szavai és győzedelmesen lobogtatta tavaly a Nürnberger Zeitung január 2-i számát. Ugyanis biztos volt abban, hogy kellett lennie egy központi irányító bunkernek is, ahol a város vezetői és a náci lótuszfaktuszok (bár e kettő ugyanazt jelentette) végezhették a munkájukat, de eddig egy ilyen bunkerről még soha nem szólt a fáma. A Nürnberger Zeitung azonban beszámol egy, a Polizeipräsidium (Központi Rendőrkapitányság) épülete alatt meghúzódó, u.n. Palmenhofbunker-ről  (Pálmaudvar bunker). A nevét a rendőrség épülete melletti telken álló Palmenhof-Kávéház után kaphatta, amely kávéházat a telekkel együtt a rendőrség 1939-ben megvásárolt.

Nürnberg utolsó napjai – 1945

„Tudtam, hogy van ilyen, csak titkolják!” – ezek voltak a párom diadalittas szavai és győzedelmesen lobogtatta a Nürnberger Zeitung 2015. január 2-i számát.  Ugyanis biztos volt abban, hogy kellett lennie egy központi irányító bunkernek is, ahol a város vezetői és a náci lótuszfaktuszok (bár e kettő ugyanazt jelentette) végezhették a munkájukat, de eddig egy ilyen bunkerről még soha nem szólt a fáma. A Nürnberger Zeitung azonban beszámol egy, a Polizeipräsidium (Központi Rendőrkapitányság) épülete alatt meghúzódó, u.n. Palmenhofbunker-ről  (Pálmaudvar bunker). A nevét a rendőrség épülete melletti telken álló Palmenhof-Kávéház után kaphatta, amely kávéházat a telekkel együtt a rendőrség 1939-ben megvett. Az