Embermesék

Az én James Hunterom most

Mondtam tegnap, hogy nem írok a hétvégén semmit se, csak zene van. Tegnap James Hunter egy nagyon régi nótáját mutattam meg, most jöjjön egy friss. Ez a dal kivételesen a 20 éves gyerekemnek is tetszik, bár megkockáztatom, hogy csak azért, mert a kedvenc rádiója az egoFM (https://www.egofm.de/) heteken keresztül játszotta a számot az új CD-ről, sőt, egy ideig a slágerlistájuk első helyén is tanyázott, mint legtöbbet hallgatott (vagy kért? Nem tudom.) szám. Az egoFM-t ajánlom azoknak, akik mindenféle zenére nyitottak. A célcsoport 19-35 év közötti fiatalok, én az idén sajnos már pont nem férek bele, de hallgatom néha magam is.

Zenék a gyerekem szobájából

Az óvodás, kisiskolás évek a hupikék törpikékkel (… egyszer Bécstől-Győrig a törpöket kellett végig hallgatnom, ez volt az ára annak, hogy az óvodáskám elviselje az utat. Ketten utaztunk, ő és én. Dupla stressz. Autóvezetés és a törpök.) és Schnappival a krokodillal egy más világ, hagyjuk is nyugodtan. Olyan tizenvalahányéves kortól kezdett lassan alakulni a zenei érdeklődése, indult el felfedezni a dallamok világát. A mindent elöntő kötelező sz@r (mint az Energie rádió és társai) sajnos egy picit őt is megérintette, a kötelezőnek diktált langy zenéket szeretnie illett minden tininek, ez szólt nála is. Az volt az “in“, amit a tömeg fogyaszt,