A Fürtikémen merengtem. Nem hagy nyugodni, miért is lett neki ez a sorsa, mit keres ő ott, ahol van? Három felnőtt gyerekkel, 4 unokával …. egy keményen és a szájat néha összeszorítani muszájos, végigdolgozott élet végén, egy gondozóotthon lakója… Ráadásul kissé el is hagyva. Pedig csak szeretni kéne őt, viszontszeretni. Ahogy ő tette hosszú éveken keresztül másokkal. Adott mindig. Most jól esne neki is, ha valamit kaphatna. Nem pénzt. Szeretetet. A Fürtikém távol az igazi otthonától, ahova pedig folyamatosan visszavágyna. Szeretnék csodát tenni, hazavinni, felfogadni valakit mellé, de egyedül nem tudom megoldani. Nem vagyok krőzus. És rettenetesen messze vagyok tőle.
