A helyi újságot a Nürnberger Zeitungot nagyon szeretem. Szinte minden nap akad benne valami fogamravaló. Èlvezem a történeteit, az új és a korabeli fotóit, de ami benne hidegen hagy, az a napjaink politikai, gazdasági történése. Tudom, hogy ez csak struccpolitika, meghogy érint, de akkor se érdekel. Nem érdekelnek a hülye cikkek és még hülyébb statisztikák a gazdaság erősödéséről, a munkanélküliek számának csökkenéséről, amikor a saját bőrömön tapasztalom, hogy nincs munka, az emberek egyre rosszabb helyzetbe kerülnek. Virág elvtárs szavait idézem: „én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.” Ìgy van! 🙂
Sokaknak még mindig Németország tűnik az elszegényedésböl a gazdagodás felé vezető egyetlen kiútnak, ebben az országban látják megcsillani a reménysugarat.
A héten is beszéltem valakivel telefonon, akit hallgatva gondjaim támadtak a válaszok megfelelő csomagolásával. Bizony, mert nem szeretek kritikát gyakorolni és mást (főleg egy ilyen kedves embert mint K. ) megsérteni. Márpedig néha muszáj, mert lassan elegem van a hasonló kérdésekből. A szitu csak annyi, hogy otthon már elege van és úgy döntött, hogy ha már egyáltalán nem megy tovább, akkor nem érdekli, kijön Dojcslandba és ha más nincs, akkor elmegy takarítani. Németül természetesen nem tud. Semennyit se.
Ugye igazam van abban, hogy ez egy precízen és nagy körültekintéssel összállított terv? 🙂 Pénz nélkül, megfelelő végzettség nélkül (ez alatt azt értem, hogy tudni kellene, mire van szükség az itteni munkaerőpiacon) képes lenne elindulni az ismeretlenbe, mert a naivitás erősebb mint a realitás. Márpedig a gondolat megvetette magát szilárdan a fejében, mert készült! A lebeszélő technikámat hárítva, ragyogó ötletekkel bombázott. Miért, mit tudni, lehet, hogy éppen egy fogorvos keres takarítót heti pár alkalomra? Vagy éppen lehetnék házvezetőnő?
De a legbájosabb kérdés ez volt az összes közül: és mennyibe kerül ott a munkavállalási engedély? :)))) …. hagyjuk, inkább ne is menjünk bele. 🙂
Biztos haragszik rám, ezer százalék, hogy más válaszokra számított. Az tényleg jó, ha egy orvosi praxis takizásából összejön havi 200 euró, ebből már nincs sok kiadás! A lakásbérlet se lehet túl sok, kb. 300 euró rezsistől, a kaját kihozhatja 130 euróból, de el lehet lesni a fotószintézis technikáját a zöldnövényektől, így a kaján is lehetne spórolni… .. szörnyű, inkább hagyjuk.
Azt viszont eldöntöttem, hogy a jövőben a hasonló öngyilkosságokhoz nem fogok asszisztálni. Egyetlen kérdéssel le lehet rövidíteni a témát.
– Beszélsz németül?
– Kicsit igen …
–Oké, akkor gondolkodjunk tovább.
viszont ha a válasz nem, akkor nincs tovább matatás a setétben. Reménytelen eset.
A nürnbergi szegényekkel, hajléktalanokkal foglalkozik az említett újság keddi számának a NürnbergPlus melléklete, Unsichtbare Grenzen und Zufluchtsorte ,azaz Láthatatlan határok és menedékek címmel. Egy 61 éves úr, Carlo Schnabe (és Jürgen Heiß) vezetésével indulnak városlátogatásra csoportok, de nem az építészeti emlékeket, hanem a rászorultakat ellátó intézményeket, helyeket ismerhetjük meg. A program lehetőséget ad személyes találkozásokra is az érintett sorsú emberekkel.
Carlo Schnabe 8 éve veszítette el a munkáját, amivel belépett a Hartz-IV-esek (ez az itteni szociális segély, összege meghatározott, ha jól tévedek jelenleg 359,-EUR*) népes táborába. Àrulta a hajléktalanok újságját a Straßenkreuzer-t, és jelenleg 20 órában a Straßenkreuzer Magazin alkalmazásában áll mint „idegenvezető”, ő vezeti ezeket a speciális városlátogatásokat. A helyszíneket nagyon is jól ismeri.
A cikkben szó esik a Nürnbergi Főpàlyaudvarról és az alatta meghúzódó metróállomás lehetőségeiről, hova, meddig szabad érvényes menetjegy, ill. vásárlási szándék nélkül is bemenni, hol szabad a hajléktalanoknak is a tartózkodás, melyik az a rész, amelyik 24 órán keresztül nyitva áll mindenki számára. Carlo megmutatja a Bahnhofmissiot (a pályaudvai segítő missziót, ahol az utazóknak és arra rászolultaknak mindig akad egy kis hideg falat és tea) majd elindul a csoport a Hummelsteiner Weg 36. számhoz. Ott, egy 3-szobás lakásban alakították ki az Assisi Szent Ferenc „utca-ambulanciát”, ahol 2 orvos és 4 ápoló fogadja a pácienseket, akik vagy nem rendelkeznek biztosítással, vagy meghaladja az erejüket a praxisdíj, vagy a receptdíj kifizetése. Csak pár száz méterrel arréb egy ingyenkonyha, ebéddel és vacsorával. Napi 120-170 adag étel fogy. Azért ez magas szám. (persze egy ötszázezres lélekszámú városban ez a szám nem olyan magas, így is lehet nézni ..)
De most megállok. Mivel az eddigieken lehet ásítozni, meg legyinteni, hogy ez mindenhol így van, otthon is egyre több a szegény, a lecsúszott egzisztenciájú ember, a hajléktalan, még szép, hogy Nürnbergben is akad.
 |
| A teljes cikk |
De! Itt is emelkedik a számuk! Az utcai ambulanciát naponta 50 ember veszi igénybe, akik között az elmúlt években egyre több a nyugdíjas és a vállalkozó. Ez új jelenség a „tipikus” nincstelenek mellett. Németországban létezik Praxisgebühr, azaz praxisdíj. Ez negyedévente 10,-euró. Most tessék megmondani, mekora összegnek képzeli valaki ezt a 10 eurót? Németoszágba készülő, arról az álmok bárányfelhőit kergető hölgyek és urak elképzelhetőnek tartják-e egyáltalán, hogy egy ekkora összeg kifizetése gondot jelenthet bárkinek is abban a gazdag országban? A nyugdíjasoknak, ugyanúgy a rosszul menő (vagy éppen kintlévőségekkel küzdő) vállalkozás tulajdonosának ez nagy pénz! És nem tudnak elmenni egy „rendes” orvoshoz, mert nem áll rendelkezésükre 10,-euró.
A fiam gimnáziumi osztálya moziba készült. Az egyik kis haverja nem tudott elmenni, el is mondta őszintén az okát, a szülei nem tudnak rá pénzt adni. A mozijegy 7,90 euró. Kell még hozzá jegy az Öffikre, meg popcorn (aranyárban mérik, ráadásul ha nem figyelek, képesek nekem édeset adni a sós helyett brrr ) trillárom haj, 15 euróig is elmehet a számla. A tutorok (az osztályt patronáló gyerekek a felsőbb évfolyamból) összedugták a fejüket és közölték, hogy nem gond, majd megoldják, de a kisfiú mégsem ment el. Talán ő szégyellte, talán a szülei nem tudom, de biztos, hogy az ingyenkenyérnek más lehet az íze. 🙁
Ugye ez az összeg se tűnik egetverőnek, mégis van akinek magas. Ahhoz pedig, hogy gond legyen a kifizetése nem kell kérem se munkanélkülinek, se nincstelennek lenni.
Ez is Nürnberg.
2010 novembere.
Persze nem azt mondom, hogy ez a jellemző, hogy itt nincs lehetőség, dehogynem! Bejöhet a számítás, de nyelvtudás nélkül nem szabad túl nagyot álmodni. A németek külön szerencséje különben a bazi erős és jól működő szociális hálójuk. Ez sok embert felfog és megtart az esésben, de ebből kikeveredni (újrakezdeni) legalább annyira nehéz, mint egy polipot rendesen betuszkolni úgy egy neccszatyorba, hogy a csápjai lehetőleg ne lógjanak kifelé a likakon. 🙂
Ha a te gondolataidat kovettem volna, akkor maradtam volna otthon, es varnak a fagyhalalt meg a vegrehajtot.
Itt Londonban van munkam. Igen takaritok. Van valami kifogasa valakinek ellene?
Mert egyebkenet tartsa meg maganak:)
nem akarom hallani a pro es kontra agymenest.
Egy hajlaktalan elol sem eszem a kenyeret, igaz egynek sem adok kozvetlenul semmit.
Talan nem az en hibam, hogy az unio altal finanszirozott tanfolyamok egy kalap szart sem ernek, es nem lehet veluk semmilyen munkaeropiacon munkat talalani.
Ha a te gondolataidat kovettem volna, akkor maradtam volna otthon, es varnak a fagyhalalt meg a vegrehajtot.
Itt Londonban van munkam. Igen takaritok. Van valami kifogasa valakinek ellene?
Mert egyebkenet tartsa meg maganak:)
nem akarom hallani a pro es kontra agymenest.
Egy hajlaktalan elol sem eszem a kenyeret, igaz egynek sem adok kozvetlenul semmit.
Talan nem az en hibam, hogy az unio altal finanszirozott tanfolyamok egy kalap szart sem ernek, es nem lehet veluk semmilyen munkaeropiacon munkat talalani.
Azokat a segítségkerö leveleket amikböl egyre többet olvasni a neten, szintén olyanok írták, akiknek otthon betelt a pohár, kimentek „németbe” (magyarul se tudnak nem németül) és átvágták öket, nem találnak munkát, kitették öket a lakásból és légyszi, légyszi … segítsetek!
Nekik lehetöségük nyilik arra is, hogy egy idegen országban érje öket a fagyhalál.
A munka nem szégyen, csak kellemetlen, de Te se úgy mentél ki, hogy majd csak lesz valami. Tudtad hol fogsz dolgozni én, nem erröl írtam. 😉
Az én kedvenceim a nyelvet nem beszélö, teljesen szakképzetlen, illetve nem keresett foglalkozású emberek, akik mindennemü terv és pénz nélkül nekivágnak az ismeretlennek. Az elsö kérdéseik között szokott szerepelni a milyen segélyre vagyunk jogosultak? Erre pedig érzékenyen szoktak reagálni a már régóta kint élö hazánkfiai (szoktam olvasgatni egy fórumon), mert irritáló a kérdés. Azt mondják annyit kaphattok, amennyivel már magatok is hozzájárultatok, amennyit már befizettetek a nagykalapba Dojcslandban. 😉
Mutatni fogok egy-két példát!
Azokat a segítségkerö leveleket amikböl egyre többet olvasni a neten, szintén olyanok írták, akiknek otthon betelt a pohár, kimentek „németbe” (magyarul se tudnak nem németül) és átvágták öket, nem találnak munkát, kitették öket a lakásból és légyszi, légyszi … segítsetek!
Nekik lehetöségük nyilik arra is, hogy egy idegen országban érje öket a fagyhalál.
A munka nem szégyen, csak kellemetlen, de Te se úgy mentél ki, hogy majd csak lesz valami. Tudtad hol fogsz dolgozni én, nem erröl írtam. 😉
Az én kedvenceim a nyelvet nem beszélö, teljesen szakképzetlen, illetve nem keresett foglalkozású emberek, akik mindennemü terv és pénz nélkül nekivágnak az ismeretlennek. Az elsö kérdéseik között szokott szerepelni a milyen segélyre vagyunk jogosultak? Erre pedig érzékenyen szoktak reagálni a már régóta kint élö hazánkfiai (szoktam olvasgatni egy fórumon), mert irritáló a kérdés. Azt mondják annyit kaphattok, amennyivel már magatok is hozzájárultatok, amennyit már befizettetek a nagykalapba Dojcslandban. 😉
Mutatni fogok egy-két példát!