Embermesék

Miért piszkáltam már megint a blogom külsejét?

A blogger tehet róla (nanáá, majd én .. bruhhaha :). Minden egy pofábamászóan feltűnő felhívással kezdődött. Amint bejelentkeztem, már nyomult is a hír az új funkcióról, a sablonok szerkesztésével kapcsolatban, trallala, már nem tudnám felidézni. Hát én ugye klikk, mert kíváncsi a néni.
Amit láttam tetszett. Oké, cseréljünk blogmustert! Kicseréltem a korábbit. Jó lett. Schee.
Hoppá, gond van, a headerkép az előző mintához tartozott, azért az nem illő továbbra is felhasználnom.
Vegyük le!
De mi legyen helyette?
Jössszasz, ez gond, de nekem most nincs kedvem új képecskék kereséséhez!
Vegyünk elő egy már meglévő komplett csomagot!
Ugy van!
Es ezzel el is ment az egész napom.
Próbálgattam, a már meglevő, ill. frissiben és melegében letöltött mintákat.
Az úgy működik, hogy egyszerűen feltöltjük ide az új minta HTML programját a gépünkről, de semmiképpen nem mentjük, csak pusztán egy előnézetet kérünk!!! Ez azt jelenti, hogy maga az új minta, a változtatások nem kerülnek mentésre, viszont az előnézet funkcióval megsasolhatjuk, hogy nézne ki a blogunk, ha éppen ezt a blogmintát választanánk.
Ìgy játszottam ezt  korábban. 🙂
De tegnap már új szabályok voltak érvényben.
Nem tudom miért csinálta ezt így a blogger (bár lehet, hogy nem szándékos kicseszés csak egy technikai hiba), de az összes változtatást, még mielőtt a „sablon mentését” magam is kívánnám és jóváhagynám, a rendszer már elmentette, felülírva mindig a legutolsót. 🙂
Há´ mit mondjak? 🙂 Nagyon kicsesztek velem.
Ezért variáltam annyit, mint tót a vadkörtén.
De megállapodtam. Most ez tetszik.
Nem kívánok változtatni.
Persze ha ………………. :)))))
 
Nem vagyok irígy, megosztom veletek is, hol találtam klassz kis mintákat:például itt: http://btemplates.com/

6 thoughts on “Miért piszkáltam már megint a blogom külsejét?

  1. Haha. A sofylabiondàbòl nèvtelennè avanzsùltam, nem èrtek ezekhez a vàltoztatàsokhoz, majdnem nem sikerùlt elkùldenem a legutòbbi hsz-met.

  2. Haha. A sofylabiondàbòl nèvtelennè avanzsùltam, nem èrtek ezekhez a vàltoztatàsokhoz, majdnem nem sikerùlt elkùldenem a legutòbbi hsz-met.

  3. Sofyka azt mondod, a kommentelés is megváltozott??? Nem tudtál bejelentkezni? Elvileg ez nem leheteséges, ott nem történt változás. Megpróbálnád újra mint Soylabionda?

  4. Sofyka azt mondod, a kommentelés is megváltozott??? Nem tudtál bejelentkezni? Elvileg ez nem leheteséges, ott nem történt változás. Megpróbálnád újra mint Soylabionda?

  5. a számítástechnikai részéből semmit nem értettem, de ennek ellenére élveztem most is az írásod 😀

  6. a számítástechnikai részéből semmit nem értettem, de ennek ellenére élveztem most is az írásod 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .