Embermesék

Magyar Királyi Posta

Amúgy is húzósak a napjaink az irodában, de bérelszámolásos időszakban aztán tetőzik az őrület.
Tegnap többek között egy 115 euróról kiállított elismervény okozott egy kisebb fennakadást. Az egyik dolgozónk részére került kifizetésre bizonyos költségek előlegeként. Ezeknek az elismervényeknek különben az a sorsa, hogy vagy megsemmisítődnek a kezecském által, vagy maradnak és képezik a bérből történő levonás bizonylatát. Persze kiskacsóm csak akkor gyilkolja meg őket, ha a rajtuk szereplő összeg ellenszámlákkal alátámasztható…. Azt hiszem értelmetlenebbül és bonyolultabbul nem is lehetett volna ezt megfogalmazni, de most már hagyom mások elborzasztására. :-)))
Még egyszer nekifutok.
A felvett összeg egy előleg. Játszuk azt, hogy ebből fizeti ki az emberke a munkaruházatát, meg az üzemanyagot, ami mondjuk pontosan 115 euróba kerül összesen. A  dolgozó aztán az erről szóló számlát, számlákat megküldi nekünk. A számla bekerül a könyvelésbe, az előlegről kiállított elismervény pedig megsemmisítésre kerül, mivel elszámolt a dolgozó. (A differenciákat most hagyjuk, jobb lesz így, ma nagyon bonyolultak a gondolataim. 🙂 )
Szóval ott volt egy 115 euróról szóló Quittungunk, amihez hiányoztak a számlák. Mit tegyünk? Természetesen felhívtam a kollégát, aki biztosított arról, hogy márpedig a megbeszélésnek megfelelően az ellenszámlákat még decemberben postán a részünkre elküldte. 
– „Biztos?” – próbálkoztam nála. 
– „Nem lehet, hogy ………..?”
– „Nem, Andrea. Feladtam. És már nagyon régen. Decemberben.”
– „Jó, majd utánanézek.”
Átforgattunk mindent. Sehol a boríték. Szinte biztos voltam benne, hogy a főnök tette el valahová. El is kezdtem piszkálni, nem hagytam egy percre se békén. 
– „Izé, Herr X, nem lehet, hogy bevitte a másik irodába?”
– „Nem.”
– „Biztos?”
– „Biztos.”
– „Nem lehet, hogy össszefogta valamivel és ……. „
– „Nem!”
Már ciki volt, nem mertem tovább forszírozni a témát, pedig biztos voltam abban, hogy a főnöknél lesz a megoldás kulcsa. Hát kinél másnál? 🙂
Mi legyen? Nem kellett sokáig gondolkodnom, biztos voltam a dolgozónk becsületességében, így kiálltam mellette. Közöltem a kollégákkal és a Herr Főnökkel, hogy az elismervényt érvénytelenítem, a bérből nem vonunk le semmit. A javaslatot egyetértés fogadta, a kollégáról mindenkinek jó véleménye van.
Pár perccel később a főnök a kezembe nyomta az aznapi postát. Többek között ott volt az a levél is, amit kerestünk, ugyanis a tegnapi postával végre megérkezett.
Hát volt vigyorgás mit mondjak.
A monarchiás idők, a postakocsik és postagalambok felemlegetésével, a megtett út és idő elemzésével újra volt egy pár vidám percünk. 

Tessék kérem megnézni. A bélyegző alapján tavaly, december 20-án adták fel a levelet, ami tegnap, január 10-én, nem egész egy hónap alatt meg is érkezett. 🙂

8 thoughts on “Magyar Királyi Posta

  1. hűűű barátocskám. akkor ezek után kussban leszek mikor a romány postát minősítem. (lévén azt nem is lehet minőúsíteni).
    alap esetben Bukaresttől Brassóig (180 km kerekítve fölfele) a tíz nap a minimum. értsd alatta semmi extra ünnep.
    ja, hogy anno Kaptam a Csíkszereda melletti első községből (Csíkcsicsó) levelet 15 nap alatt? Igen kérem, el kellett sétáljon az ocsmány fővárosig.
    szóval ne lepődjünk meg kérem.

    és máskor tessék a főnöknek is legalább annyira hinni mint a kollégának.

  2. Kormi, Éva nekem ez a hosszú átfutási idö új volt, eddig az ilyennel úgy látszik megkímélt az élet. 🙂

    A fönök pedig nagyon örült a végkifejletnek! 🙂

  3. Mivel már a középiskolát is másutt jártam, nem sok senkit ismerek a szülővárosomban (ez költői túlzás, mert kórház sincs ott, tehát nem lehetne ott születni), de azért elárulhatnád privimélben (léccilécci), ki putnoki dolgozik nektek (aki ráadásul megbízható +jóember is???) és miért otthonról küldi Bajorországba a számlákat… elvesztettem a fonalat. (Nem nagyon ismerek Putnokon jó embereket, az gondolom, kiderült, de ha vannak, akkor kíváncsi vagyok rájuk.)

  4. Mmmmmm, hogyan privátban??? Nem látok nálad semmi ilyen lehetöséget, „no ném” a profilod. :-))

    A nevet nem igazán adhatom meg, az illetö nem hiszem, hogy felhatalmazna rá, de kicsit érthetöbben megmagyarázhatnám a dolgokat, azzal megértenéd miröl is van szó. Persze titoktartási kötelezettség mellet. 😉

  5. Hát, ha ilyen titkos az ügy, akkor nem firtatom, csak csodálkoztam, hogy az illető előbb hazament, és onnan küldte a számlákat heted-hét országon keresztül. Ahol én voltam (egy neufahrni munkaerőkölcsönzőnél), ott a karácsony előtti három hétben a vendégmunkások már nem utazhattak haza (jah, de: ha végleg akartak), csak miután 23-án ledolgozták még az aznapit. Már azt hittem, hogy minden bajor munkáltató ilyen fafej, aki vendégmunkásokat foglalkoztat…

    Amúgy a blogger.com motorja van meghibbanva, mert én mindig a google fiókos id-t választom hozzászóláskor, de ahelyett a wordpress (bloglog.hu-s) id-met adja be. Pedig az internet többi területén fel szoktak ismerni engem az oldalak google-userként.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .