Áh, folyamatosan!
Élet, gondok, benyomások, élmények, aztán ezekből következően indul ismét a hullámvasút. Néha akár órákig is jupiiiii felfelé, aztán elég egy levél, vagy egy telefon és pafffffff. Seggreülés szindróma, „hogyazajó” sziszegéssel.
Most tényleg csak nagyon röviden, csak addig, ameddig az a rohadt székelykáposzta valamennyire ki nem hül, hogy végre bevághassam a hűtőbe. Na ja, szegény nem tehet róla, hogy Anyucicá-nak (ez a nevem itthon) sokáig tart a munkaideje és a falatfőzésnek csak este tud nekiállni.
Nem szoktam főzni, nem is tudok, de néha rámjön, megkívánok ezt, meg azt, mert eszembe jut, hogy ilyen is van, meg néha furdal is a lelkiismeret, mivel az anyukák, meg főleg az Anyucicák általában olyan főzősek.
Amilyen az Anyukám is. Mindig főzött. És nemcsak háromféle ételt mint én, hanem mindent!
Tegnap óta a fejemben kering a savanyú káposzta képe és az íze. Terhes asszonyoknál is rosszabbul tűrtem a hiányát, úgy éreztem, ha nem ehetek savanyú káposztát, C-vitamin hiányban fogok elhalálozni. Házi híján (ismét utalnék a munkaidőmre, aminek végeztével a zöldségesek, már réges-régen tentikélni mentek) kénytelen voltam egy hiper-szuper bolt polcán az előrecsináltak után kajtatni.
Vettem is egy nem túl drágát, de pont olyan volt, mint amitől féltem.
Előreizélt, összecsinált, bóti szar.
Erre ma mivel lepett meg Apus? Vett nekem házi-finom savanyú káposztát. Ezt már a vonatmegállóban elárulta, amikor értem jött. Éreztem, nem bírok a véremmel. Juhuuuuuuu!
De spórolós (hát igen, az élet néha nehéz) emberke lévén máris rohantak a gondolataim tovább…. pffff tuti be fogok belőle zabbantani 10-20 dekát (opppardon, errefelé grammban beszélnek), de mi lesz a többivel?? Követi a tegnapi bóti kollégát a kukába??? Olyan jól azért nem megy a hasunk!
Hasznosítsuk a többit!
Így lett a kis maradékból és a hentesnél hozzávásárolt húsból székelykáposzta. Ahogy itt és a német nyelvterületen mindenhol „Szegediner”-nek (szerintem elég hülyén hangzik) hívják.
Na ez a Szegediner hűlhetne azért egy kicsit gyorsabban is.
Tudom, hogy a pitlit beleállíthatnám hidegvízbe is a mosogatóba, de ehhez el kéne mosni a mosogatóban lébecoló, a sorsa jobbrafordulására váró tojásrántottasütőt, és ehhez állatira nincs kedvem. 🙂
Apropó falat! A múlt pénteki céges karácsonyi vacsorán volt szerencsém kenguru- és strucchúshoz is. Nem tudom milyen volt, szerintem semmilyen. Cipőtalp. De legalább kipróbáltam.
Azóta kicsit féltve őrzi a kisfiam Sallyt a plüsskengurut, az egyik nagy kedvencét.
Pedig nem kéne félnie. Annyira azért nem ízlett nekem a kenguru-steak. Szőrállatokat meg főleg nem kívánok a tányéromra, dehát a gyerek, az gyerek.
22 óra 36 perc.
Nem vagyok száz, az biztos! Már rég aludnom kellene.
Megyek is, de előtte utoljára mégegyszer lejátszom az egyik kedvencemet.
Éljenek az 50-es évek!!
Hajrá székelykáposzta, hűljél gyorsan!!