Embermesék

Bécs kívülről, belülről, meg egy pici Sissi

NEKEM BÉCS = SZERELEM

Ez a szerelem persze nemcsak úgy egyszerűen jött és lecsapott rám a 38-as Bim-en (villamos) zötyögve a Schottentortól a Grinzing felé, hanem hosszú évek alatt teljesedett ki. És persze ehhez is, mint minden jó dologhoz az életemben kellett ő: Erhard, a párom. Valójában neki köszönhetek mindent, ő szerettette meg velem a várost, annak gyönyörű dialektusát, kultúráját, zenéjét, történelmét, épületeit. Ő mesélt nekem sokat híres és kevésbé híres emberekről, pletykákról, igaz történetekről, helyekről és ezeket a meséket úgy érzem le kell írnom, tovább kell adnom. Részben ezért is ez a blog.

Anno domino
Győri lányként azért párszor jártam korábban is Bécsben, jellemzően buszos csoporttal. Ezen régi bécsi útjaim során (időben kb. a 80-as években lehetett) semmiféle kötődésem nem alakult ki a városhoz, annyit láttam, hogy szép-szép, meg érzékeltem, hogy baromi drága. Nem volt nekünk pénzünk, enni és innivalót vittünk magunkkal az útra, a gondosan átszámolt Schillingünkre nagyon vigyáztunk. Nem ittunk mi bécsi kávét egyik kávéházban sem, de néhány elé azért odaálltunk fotózkodni. A kamerák még a Smena Symbol szériából származtak, nem pocsékoltuk a fekete-fehér kockákat feleslegesen, nem hiszem, hogy két képnél többet fellelnék otthon az albumban. WC-re kizárólag a Shopping City Süd valamelyik nagy áruházába jártunk, mert ott az ingyenes volt. Az 50 Groschent sajnáltuk volna rá kiadni, kellett a pénz a dobozos Ottakringerre, a Fa-szappanra és a Creme 21 cremre. A Creme 21, ha nem tudnátok egy csodakrém volt. Mindenre jó, ez a hír járta. Nagy kerek, narancssárga színű dobozban volt, csodaklasszul nézett ki. Nekem nem volt jó, viszketett tőle a bőröm, de ettől csak elszomorodtam, éreztem, nem vagyok kompatibilis ezzel a csillogó, szép világgal. Ha a Creme 21től, ami maga a nyugat, piros foltok jönnek ki rajtam, az azt jelenti, hogy nem vagyok odavaló, én örökre Magyarországra vagyok kárhoztatva.

Ah, a WC! Egy alkalommal a belvárosban, a Ring környékén jártunk egy buszos kiránduláson, amikor kitolt velünk a természet. Muszáj volt bemennünk az egyik ottani nyilvános WC-be. Szinte fájt, hogy ilyen felesleges dologra kell kiadnom a valutámat. Az ajtót persze nem csuktam be teljesen, nehogy az anyunak is be kelljen dobnia 50 (!) Groschent az ajtónyitó szerkezetbe.
Egy másik alkalommal én szívtam a fogam a többiek sóhersága miatt. Jó kis melós társasággal utaztunk, jópofák voltak, tényleg jókat vigyorogtunk és klassz volt, hogy szabadon alakíthattuk a programot. Oda mentünk amit a többség szeretett volna. Délután felé néhány hang pedzegette, mi lenne, ha megnéznénk a Schönbrunni kastélyt? Hú, az jó lenne, benne vagyok! A busz elvitt minket Schönbrunnba (ami nagyon régen még távol volt Bécstől, a Habsburgok nyári rezidenciájaként szolgált) és leparkolt előtte. Az anyuék bementek, megnézték hogyé adják a jegyeket. Jó, nem ingyen volt, de ha már ott állsz a kapujában, csak bemész, nem?
Nem. A férfiak kiszámolták, hány dobozos sört lehetne venni a belépő árából és az eredmény láttán leszavazták a múzeumlátogatást. Azt hittem felrobbanok, ez nem lehet igaz. Pár szar dobozos sör miatt nem láthatom Sissit, meg Franzlt? Nem láthattam. Körülbelül 10-15 évet kellett még várnom rájuk. De akkor már ott éltem.
Bécs, Ausztria, a nyugat nekem teljesen más világ volt. Egy idegen és elérhetetlen világ. Minden szép, csillogó, de legfőképpen más. És valutával fizetnek. Innen indultam, valóban nagyon messziről. Aztán beköszöntött 2002 és érkezett a nagy fordulat. Magam se hittem el, de bécsi lakossá váltam. Ott éltünk a 19. Wiener Gemeindebezierkben.  (ezt így végig ki kell mondani, ennyi idő kell, hogy legyen. Nem elég a kerület, nem. Wiener Gemeindebezierk az kérem!)

Bécs belülről

A “kicsit már én is bécsi vagyok” életérzésemet ez a közel 2 éves ott élés alapozta meg, volt lehetőségem felderíteni, megismerni a várost. Sokat jártunk ide-oda, lettek kedvenc helyeink, ismerős lett sok-sok utca és ember, megtanultam néhány dolgot erről a meseszép városról. De még hosszú évek kellettek ahhoz, hogy elfogadjam én is a tényt: Bécsben szeretnék élni. Addigra viszont már kicsit nürnbergi is lettem.
Már nem csak egy idegen szemével látom Bécset, hiszen ez város egy kicsit az otthonunk lett. Azóta is gyakran járunk oda. Habzsolom a róla szóló információkat, a városban járva sasolom szakadatlanul az épületeket, az embereket, nehogy valamiről lemaradjak. A történelem szinte mindenhol jelen van a városban, az elődök nyomában járva sokszor olyan érzésem van, talán éppen most jön szembe velünk I. Ferenc József (Franzl) és imádott felesége Erzsébet (Sissi).
Apropó Sissi. Érdekel a téma nagyon is, de nem vagyok Sissi rajongó. Főleg a legutolsó könyv óta nem. Elolvassátok, garantáltan kiszerettek belőle. A könyv nem más, mint Sissi kedvenc lányának, Marie-Valerienek (1868-1924) a naplója, a könyv magyarul is létezik. Szeretjük Sissit, persze, hogy szeretjük, hiszen ő is szerette a magyarokat, de azért sok mindent nem fogunk fel az életében. 16 évesen ismerte meg a császárt, 17 évesen már feleség volt, császárné, a nagy bajor szabadságból belecsöppent a szigorú spanyol etikett által szabályozott idegen Hofburg világába és itt már nehéz volt a megtalálni a helyét, az útját.
Lányát Marie-Valeriet Kedvesemnek hívta és csak magyarul beszélt hozzá. A kislány, akit kis magyarnak kívánt nevelni, szívből gyűlölte a ráerőltetett magyar nyelvet, az egész Magyarországot és persze Andrássyt, akihez az anyukájának valami köze volt. (Már annyi pletyka volt erről a kapcsolatról, és ugyanannyi cáfolat, de én a naplónak hiszek. Ráadásul szeretném is azt, hogy Andrássynak legyen köze Sissihez.) Marie-Valerie a könyvben sok mindent elmesél Sissiről, ami néha elcsodálkoztatja az embert, egy igazi anyuci azért más. De persze, hogy más, egy császárné más lépték, el se tudjuk képzelni a napjait, a gondjait, a kétségeit. Magyarázat persze van mindenre, hiszen fiatal volt, nehéz élete lehetett Bécsben a szigorú udvarban, nagy volt a drukk, a gyerekeit elvették tőle, stb. tudjuk. Talán mi se lettünk volna különbek a helyében, soha nem fogjuk megtudni.

Aztán itt van ez a könyv Sissi szépségápolással és az egészséggel kapcsolatos receptjeiről.

Egy nürnbergi antikvárium polcain leltem rá Jutta Wellmann könyvére ahol és ahogy már sok-sok  egyéb más kincsemre is. Először nem akartam megvenni, aztán belelapoztam. Muszáj volt elhoznom az üzletből.
Én még nem olvastam ki, csak E. Hát nem tudom. Olvasása közben néha fel-feljajdult, nevetve ismételgette a “es kann net wahr sein”-t, szóval, hogy ez nem lehet igaz. Meg még valamit Sissiről, de azt nem merem magyarul leírni… vagy mégis, izé, szóval, hogy lehetett neki egy kis beütése….
A könyvből nyert információkat részben nevetve mesélte el nekem. Nem volt minden poénos, főleg nem Sissi mániákus fogyókúrája és testét sanyargató sportmániája. Ha csak azt mondom, hogy rendszeresen gyalogolt Sissi, azzal nem mondok újat igaz? De azzal talán igen, hogy gyakran napi 8 (!) órán keresztül gyalogolt a lelkem és nem gyenge tempóban. Az egyik kedvenc professzora olvasott fel neki ógörögül, akit aztán sokszor el is vitt magával ezekre a gyaloglásokra, ilyenkor is fel kellett olvasnia.  Szerencsétlen (armer Hund) ott loholt órákon keresztül a Majestät nyomában kezében a könyvvel és olvasta fel az ógörög történeteket …. hihetetlen. Sisinél szolgálni nem volt könnyű. A Hofdámáinak mind bírnia kellett a sportos életet, megkövetelte a lépéstartást. Gyűlölte a kövéreket, előnyben részesítette a szép és karcsú hölgyeket. Egy nő adjon magára!

Sissi szeretett utazni, a lényeg, hogy távol legyen Bécstől. 22 éves korától datálható az utazási mániája. De nemcsak két koffert vitt magával az útra, hanem egy fél udvart. 40 (!) ember kísérte Sissit ezeken az utakon és persze vitte magával a háziállatait is. Kutyái, kedvenc lovai kísérték az útján és 20, kiváló minőségű tejet adó tehene.
Elidőztem a lehetséges jelenetnél. Előre elnézést kérek.

Sissi beront Franzlhoz, aki méltán tartotta magát a Monarchia Első Számú Hivatalnokának, reggel négykor kelt és késő éjjelig dolgozott, most is az íróasztalánál ült.
– Franzl! Liebling!
– Oh, meine Sissi! Jööö!
– Du Franzl, mit szólnál hozzá, ha leugranék egy picit a mamáékhoz Possiba, aztán megnézném Korfun azt a lélegzetelállító kilátást a hegytetőn?
– Oh Sissi, remek ötlet, menj csak nyugodtan!
– Oh Franzl, tudtam, hogy meg fogod engedni, már össze is pakoltam. Vihetem a kedvenc kis állatkáimat is?
– Oh Sissi, ez természetes!
– Majestät, az engedelmeddel akkor indulnék is.
Kaiser Franz Josef homlokon csókolta hitvesét, aki kiviharzott a császár szobájából.  A császár kicsit szomorúan ült vissza az iróasztalához, de rögtön bele is mélyedt egy őt rettenetesen idegesítő keresetlevélbe, már megint a bőhmök elégedetlenkednek, miért van a monachiában nagyobb joguk a magyaroknak, miért mindig csak a magyarokkal kivételezik az osztrák udvar? Jaj, a magyarok, a bőhmök, mindig csak ezek elégedetlenkednek. Legszívesebben lelövetné mindegyiket, igaza van a mamának, ezekkel a népekkel csak a baj van. Csak a szeme sarkából vette észre a menetet, Sisi menetét.
Lassan felállt, megrökönyödve tapadt az ablaküvegre. Döbbenten figyelte a kigördülő hintók, szekerek garmadát, a rengeteg kutyát, a 40 lovat és a 20 tehenet. Franzl lassan felengedett és írtózatos röhögésbe kezdett. De csak kínjában.
– Remélem a mama nem szerez róla tudomást. – gondolta. És még valamit:
– Oh Sissi, bárcsak ne szeretnélek ennyire, már rég visszaküldtelek volna Bajorországba. – majd csengetett az adjutánsáért, aki pillanatokon belül meg is érkezett.
– Majestät, miben állhatok a rendelkezésére? – kérdezte hajlongva Albert von Margutti.
– Küldessen át Schratt Katiért a Burgtheaterbe, mondja meg neki, ma programja lesz velem. 19.00 órára várom a hölgyet.
– Oh Sissi, bocsáss meg nekem …. gondolta még Franzl, de már javában a kivégzőparancsokat szignózta, a monarchia nem várhat.

 *******************************************************************************************************************************

részletek Jutta Wellmann: Sisis Kaiserliches Schönheits- und Gesundheitsbuch c. könyvéből

Sisi napirendje se piskóta, az evészetével együtt. Nem árulok el már mást, ajánlom mindkét könyvet elolvasásra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .