Embermesék

Az én James Hunterom régen

A mai, hűvös időben lenyomott túránk után csak egyre vágyom, vizszintbe ereszkedni és megnézni a ZDF videótékájában a Vienna Blood második részét. Ez egy isssteni krimi, ajánlom!
Mivel kivagyok mint anyóka a rőzsehordástól, ezért ma nem írok semmit se. Ma csak egy zenét van erőm megmutatni, a nagy kedvencemtől, James Huntertől. A nóta a Delillah elég régi, 1988-ból való. Ekkor még Howlin’ Wilf -nek hívták és a zenekarát Howlin’ Wilf & The Vee-Jays – nak.
A stílus? Akkor még rock and roll féle. Én szeretem.
Jaaaaj, lejátszottam a számot az előbb úgy, hogy az egész lakás hallotta. Kérdést intéztem a nappali felé a Zuramnak, hogy na? Mit szólsz hozzá, tetszik?
Válasz: … hmmm, nicht besonders. (nem valami különleges)
Mindegy, úgy döntöttem, nem húzom fel magam a válaszon. Még egyszer lejátszom azért is, és egy hangyafasznyival még hangosabban. Gyerünk James! Ne hagyd magad, jó vagy te!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .