Embermesék

Ajándék

Mániám, hobbim a Photoshop, már évek óta. Nem tudom megunni, de ahogy elnézem, teljesen megtanulni se. 🙂 Rengeteg könyvem van a PS-ről, mindig találok bennük valami újat, illetve olyat, amit még mindig nem értek. A speciális, a fotózással kapcsolatos nüanszokat még nem tettem a magamévá, de egyre nagyobb étvágyam mutatkozik magára a fotózásra. Szép szakma, bizonyára.
Az ajándékot azoknak szánom,  akik bizonyos színek definiálásához és „ellopásához” nem rendelkeznek Photoshoppal. Milyen színek és mihez?! Elég, ha egy céges papírt, vagy egy meghívót szeretnénk megszerkeszteni, kellhet pl. egy bizonyos narancssárga, vagy okkerzöld, de ezeket a színárnyalatokat magunktól nem fogjuk tudni kikeverni, a színeket annyira nem látjuk jól a fantáziánkban. Ezeket próbálgatni kell. Magukhoz a színekhez pedig jó egy minta, azaz egy már látott kép, amelyiken az elképzelt szín megtetszett.
Egy szemléltetőkép a Photoshoppal: (profik bizonyára látják a képen, hogy nekem egy ősrégi verzióm van, a 6.0-ás, de mit csináljak, szegény ember vízzel főz 🙂 )
A színt a „pipettával” tudom felvenni. A szín természetesen meghatározható. RGB, ill. CMYK színekről beszélünk attól függően, hogy képernyőre, vagy nyomdába kerül az anyag. Nem bonyolítom jó? 🙂
Amire nekünk gyakran szükségünk lehet, az általában az RGB színek, azaz mennyi az értéke a Red-nek, a Green-nek és a Blue-nak! (Az értékek 255 egységig mennek.), valamint a szín hexadecimális kódja: Ezek a kódok egy kettőskereszttel  # (vagy linzersüti, kinek mi .. 🙂 )  kezdődnek, majd jön a kód, ami nem más mint számok, betűk vegyesen.  Az Andrejjja háttérszíne például a #99CB36. (klikk a képre, nagyobban jobban fognak látszani a részletek)
Ezt a bizonyos zöldet én is lopkovicoltam az internetről, konkrétan úgy, hogy azt a bizonyos talált képet egyszerűen lementettem a gépemre és PS-el megnyitottam. A pipettával mintát vettem a zöldikéről és már festhettem is vele kedvemre.  Az eredeti képre már nincs is szükségem, csak a színét kívántam meg. 
Az alábbi képeken egy rövid bemutatót szeretnék tartani az én kis Photoshopomról, annak természetesen csak egy icipici területéről, mégpedig arról, mit tudunk vele kihozni, akár csak egy betűnél, egy szónál. 
Leírtam a nevemet. A névre aztán tettem glanzot, színátmenetet, nyakon öntöttem  valamilyen mintával  (dudorral :)), természetesen kapott árnyékot is. Aztán módosítottam a betű típusát, majd a ráfröcskölt színt, a mintát és a végén kikaptam alóla a hátteret is. 
Ugye milyen jókat lehet vele játszani?
De hogy hol az ajándék? Itt: DarkCryptX ColorPix Ezzel a kis ingyenesen letölthető progival máris lopkovicálni, illetve meghatározni tudjátok majd a színeket. Mihez kellhet még? Nagyon jól tud jönni egy önálló színkikeverés, amikor az ötszázadik blogtemplatest töltitek le (mert a régit már nagyon meguntátok), és az alkotók színeivel nem vagytok 100 %-osan megbékélve. Ez most rövid összefoglalása volt az előző két napi ténykedésemnek a blogon. 🙂 
Miért változtattam a blogom külsején?
1. A régit már nagyon untam.
2. A régi headerön, volt azért egy-két nem odaillő, hozzámillő tárgy….. zavart.
3. Néhány dolog rosszul, ill. egyáltalán nem működött az előző sablonban …. váltanom kellett. 
Mi történt azóta?
1. Az újat nem igazán tudom megszokni.
2. Az újnak egyáltalán nincs headerje, sok időmbe telt a keresgélés megfelelő kép után.
3. Az új sablonnal ugyan azok a funkciók nem működnek, mint a régivel! :)))))))
Mindegy. Váltottam. 
Ja, a ColorPix-hez jó szórakozást, a kezelése lepkekönnyű! 
Photoshopos képbuheráshoz pedig szívesen állok rendelkezésre! 🙂

8 thoughts on “Ajándék

  1. Öhömm. Értelek.
    Házi kibic fotósoppos a nagynéném is. Ő sem unja a témát. Nekem ecce vót, oszt géppel együtt balra el. Azóta még nem volt ingerenciám újfenn beszerezni. De ami késik….eccercsak bekövetkezik.
    Ződ hátteres, narancssárga csíkos Andrea tecc. Nem is kicsit.
    Ja, narancssárga buzi vok. Ha nem tuttad, elárultam 😀

  2. Öhömm. Értelek.
    Házi kibic fotósoppos a nagynéném is. Ő sem unja a témát. Nekem ecce vót, oszt géppel együtt balra el. Azóta még nem volt ingerenciám újfenn beszerezni. De ami késik….eccercsak bekövetkezik.
    Ződ hátteres, narancssárga csíkos Andrea tecc. Nem is kicsit.
    Ja, narancssárga buzi vok. Ha nem tuttad, elárultam 😀

  3. A színekröl: örülök, ha tetszik. A narancssárgát imádom én is.
    Apropó ha kell valami a blogodhoz (képileg), csak szólj! 😉

  4. A színekröl: örülök, ha tetszik. A narancssárgát imádom én is.
    Apropó ha kell valami a blogodhoz (képileg), csak szólj! 😉

  5. ááá, készen ingyétt osztják.
    az az izé nem pénzétt vót, valaki felbuherolta vót. de pssssszt.

    na, majd most jól megjegyeztem, oszt ha megunom a mostani állapotot, majszolok…izé, majd szólok. jó?

  6. ááá, készen ingyétt osztják.
    az az izé nem pénzétt vót, valaki felbuherolta vót. de pssssszt.

    na, majd most jól megjegyeztem, oszt ha megunom a mostani állapotot, majszolok…izé, majd szólok. jó?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .