Embermesék

A tragédia felé lavírozva

Rettenetesen félek.
Tegnap már megtörtént az, amitől egyfolytában rettegek. Hívás a céges mobilomon. A kijelzőn pedig egy győri telefonszám….. a Katié, az Anyu hugáé.
Hívott, mert őt is hívták. Kérték, vigyen be az Anyukámnak szép ruhát az otthonba, bármi megtörténhet …… gond van.
650 km-re vagyok tőle és munkaidőben. Mindenki megértő, az összes kollégám, a főnököm. Együttérzőek, meghallgatnak, hozzászólnak, bátorítanak. 
De segíteni senki nem tud. 
Legszívesebben üvöltenék. 
A legszörnyűbb valóban a távolság, ami elválaszt bennünket. Pedig úgy mennék, futnék hozzá!
2 hét múlva megyek is. Csak Istenem, addig, addig ne történjen semmi, kérlek!!
Az Anyuval tegnap is telefonáltam, kétszer is. De nem érteni szegénykét, mivel nincs ereje formálni a szavakat. 
Nem adom fel, drága Anyukám, kérlek Te se tedd!
Az okosok azt mondják, az élet mindig megy tovább.
Persze. Csak már nem úgy mint azelőtt.
Kiváncsi lennék, hogy a pár nappal ezelőtti svájci buszkatasztrófában elhunyt gyerekek szüleinek valaki ilyet mondana, mit válaszolnának …. mekkorát ütnének? 🙁
A valóság szörnyű és nem emberi lélekhez mért.
 

1 thought on “A tragédia felé lavírozva

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .