Jöjjenek a kutak.  Először is a korábban említett Neptun-kút nyomába eredtem. Kicsit kever-kavar volt nekem a ki csinálta, hol az eredeti, melyik az igazi, ezért most rendeztem.

Az eredeti Neptun-kút Szent Pétervárott áll. A másolatát 1902-ben készítette el Nürnbergben egy zsidó művész, aki azzal a kitétellel vállalta el a megbízást, hogy a kút a Hauptmarkton,  azaz a főtéren kerül felállításra. Ott is állt, amíg Streicherék bandája 1934-ben el nem távolíttatta. Jelenleg a kút a Stadtparkban látható, bár egy hangyányit „viseltes”, megkopott a régi fénye.

A Neptunbrunnen és Herr Neptun

És következzen a highlight, minden túrista kedvence, a Schöner Brunnen, a nevezetes kút.  A rajta levő figurák részletezését most kihagynám, mert szépek, vallásos és filozófikus témájúak, de ennél többet nem tudok róluk mesélni. Talán csak azt, hogy mind-mind másolat. Az eredeti szobrok a Germanisches Nationalmuseumban láthatóak.
A kút tényleg szép. De nemcsak csodálni szokták a népek és fényképezkednek vele, hanem a legendának megfelelően, titkos kívánságuk beteljesülésében bízva, tekergetik egy karikáját. Állítólag gyermekáldás köszönhető a karika titkos erejének.

Csak az a bibi, hogy a túristáknak nem szokták elárulni, hogy melyik a valóban szerencséthozó gyűrű, mert kettő van a kútat körülvevő díszes kovácsoltvas védőrácson! Az egyik az aranyszínű (naná, hogy ezt tekergetik az emberek), a másik a kevésbé feltűnő, a rács színébe szinte beleolvadó fémszínű karika. Pedig ez utóbbit kellene tekerni! Ebből lesz a gyerek. A másikból maximum kutya, vagy háziállat. Vagy lottóötös.

Bár tegyük hozzá, mindkét gyűrű remekmű. Kovácsolt, de egyetlen icipici illesztési nyom nélküliek. Mestermunkák.  Amikhez (illetve csak egyikükhöz) egy legenda is társul, valami ilyesmi:

Kuhn mesternek, a kútat védő rács megalkotójának volt egy Margret nevű lánya, akibe a mester tanítványa beleszeretett. A mester ezt persze nem nézte jó szemmel, nem ilyen partit kívánt, nem egy ilyen vagyontalan fiút a szépreményű lányának. Elhajtotta a tanítványát. Dühösen még azt is mondta, hogy a fiúból úgysem lesz semmi, hasonlóan az ügyetlenségéhez. Biztosan nem lenne képes a kútat védő rácsra forgatható gyűrűket kovácsolni. Aztán nagy dérrel-dúrral el is utazott. A tanítványát mellbevágták a mestere megalázó szavai és elhatározta, azért is megcsinálja a gyűrűt. A fiú, addig kalapálta, forrasztotta, reszelte a karikát, ameddig emberi szemmel már lehetetlen volt látni rajta akár egyetlen varratot is. Sikerült neki a mestermű. Aztán szó nélkül elhagyta a várost, többé soha vissza nem jött.  A mester visszatérése után döbbent rá, mekkorát vétett, mennyire szigorú volt. Sajnálta a tettét, szerette volna ezt a rendkivül tehetséges inasát visszakapni, sőt, már a lányát is hozzáadta volna, de már késő volt. A történet szerint Margret bánatában kisírta a szemeit.

A monda szerint,  háromszor kell a gyermekre vágyó, fiatal lányoknak megtekerni a karikát. Egy másik monda úgy tartja, hogy ahány teljes kört tekernek a karikán, annyi gyereke fog születni. (Ehhez kapcsolódhat az ősi népi tudatból származó gólya legenda, miszerint a gólya emeli ki az újszülöttet a kútból.) Manapság is, az összes házasulandó pár, mielőtt összeadják őket a közelben álló városházán, idejön a kúthoz és megtekeri azt a karikát. (Az aranyszínűt.)

Az előbb már írtam a kétféle gyűrűről, a túristáknak valóról és az igaziról, de őszinte leszek, az igazi se igazi.  Ráadásul a története se túl romantikus. Valamikor régen, nem tudni mikor, nürnbergi kézműves ifjak készítették a remekművet. Annyi bizonyos, hogy 1587-ben megemlítésre kerül egy Friedrich Beertől származó versben.

Viszont az első restaurációnál 1821/1824 -ben, amikor a védőrács felső részét kicserélték, lába kelt a híres karikának. Lakatosmester Pickel készített el egy hasonló karikát, amit aztán 1899-1903 tájékán, a második restrauráció idején egy Otto Wohlgemuth nevű lakatosmester által készített új rézgyűrűvel kicseréltek. Egy Frey nevű cég megrendelés nélkül, a saját szakállára elkészített vasból egy hasonló gyűrűt, amit a rézgyűrűvel szemközti oldalon fel is szereltek, talán az „amit mások tudnak, mi is tudjuk már régóta” jelszóval, meg kívánták mutatni mire is képesek. Kicsit nyomulós marketing, de ügyes!

1945-ben ellopták a rézgyűrűt. 1949-ben egy új került a rácsokra. A gyűrű csak gyenge mása volt elődeinek, láthatóak voltak rajta az illesztések. A lakosság masszív panaszai miatt, újra elkészült egy új gyűrű, amit 1957-ben hogy-hogy nem, de ismét elloptak. Újabb gyűrű készült. Figyelitek? Eddig ez az ötödik gyűrű, tehát tuti, hogy a varázsértéke egy kicsit megcsappant.

De teljesen mindegy. A nürnbergiek hisznek benne, hisznek a varázserejében és élnek is vele. Bár ők inkább a vasgyűrűt tekerik, azt mondják, az a tuti. A túristák meg csak tekergessék a rosszat!

A két karika egymással átellenben található. Az aranyszínűt egyszerű megtalálni, ott mindig állnak emberek. A fémszínű (most mondjam azt, hogy a féligazi? ) pedig pont a másik oldalon. Ha ott van éppen a képen látható úr, akkor ő biztosan megmutatja.  Ha egy picit is óvatlan vagy, mesélni is kezd. Tud sok mindent. Történetet, évszámokat, összefüggéseket. Nem idevalósi dialektusban beszél, az biztos, de nürnbergivé vált. Állítólag egy közlekedési balesete után nyomta sokáig az ágyat egy kórházban, ahol az egyik nővérke szállította neki az olvasnivalót, jellemzően Nürnberg történelméről. A bácsi pedig beleszeretett a témába. Lelkesen mesél, mondja-mondja.  Ő azért van ott, hogy elmondja amit tud, naponta többször. Felesleges nagylélegzetű beszélgetéssel próbálkozni, a füle rossz. Nem is hallja amit mondasz. Vagy nem akarja. A végén persze illik neki borravalót nyomni a kezébe.

A kút gyűrűjei idén februártól 8 hétre búcsút intettek a térnek, elmentek kikapcsolódni a restaurátorokhoz. Elég sokat kell bírniuk, megérdemlik a kis wellnesst. De nehogy azt higyjétek, hogy Nürnberg létezhet a csoda-gyűrű nélkül! A város már meg is oldotta a féligazi és a nemigazi gyűrű helyettesítését! Nem kell aggódniuk a házasulandó pároknak, a gyerek-projekt meg van mentve!

Jöjjenek a kutak.  Először is a korábban említett Neptun-kút nyomába eredtem. Kicsit kever-kavar volt nekem a ki csinálta, hol az eredeti, melyik az igazi, ezért most rendeztem.

Az eredeti Neptun-kút Szent Pétervárott áll. A másolatát 1902-ben készítette el Nürnbergben egy zsidó művész, aki azzal a kitétellel vállalta el a megbízást, hogy a kút a Hauptmarkton,  azaz a főtéren kerül felállításra. Ott is állt, amíg Streicherék bandája 1934-ben el nem távolíttatta. Jelenleg a kút a Stadtparkban látható, bár egy hangyányit „viseltes”, megkopott a régi fénye.

A Neptunbrunnen és Herr Neptun

És következzen a highlight, minden túrista kedvence, a Schöner Brunnen, a nevezetes kút.  A rajta levő figurák részletezését most kihagynám, mert szépek, vallásos és filozófikus témájúak, de ennél többet nem tudok róluk mesélni. Talán csak azt, hogy mind-mind másolat. Az eredeti szobrok a Germanisches Nationalmuseumban láthatóak.
A kút tényleg szép. De nemcsak csodálni szokták a népek és fényképezkednek vele, hanem a legendának megfelelően, titkos kívánságuk beteljesülésében bízva, tekergetik egy karikáját. Állítólag gyermekáldás köszönhető a karika titkos erejének.

Csak az a bibi, hogy a túristáknak nem szokták elárulni, hogy melyik a valóban szerencséthozó gyűrű, mert kettő van a kútat körülvevő díszes kovácsoltvas védőrácson! Az egyik az aranyszínű (naná, hogy ezt tekergetik az emberek), a másik a kevésbé feltűnő, a rács színébe szinte beleolvadó fémszínű karika. Pedig ez utóbbit kellene tekerni! Ebből lesz a gyerek. A másikból maximum kutya, vagy háziállat. Vagy lottóötös.

Bár tegyük hozzá, mindkét gyűrű remekmű. Kovácsolt, de egyetlen icipici illesztési nyom nélküliek. Mestermunkák.  Amikhez (illetve csak egyikükhöz) egy legenda is társul, valami ilyesmi:

Kuhn mesternek, a kútat védő rács megalkotójának volt egy Margret nevű lánya, akibe a mester tanítványa beleszeretett. A mester ezt persze nem nézte jó szemmel, nem ilyen partit kívánt, nem egy ilyen vagyontalan fiút a szépreményű lányának. Elhajtotta a tanítványát. Dühösen még azt is mondta, hogy a fiúból úgysem lesz semmi, hasonlóan az ügyetlenségéhez. Biztosan nem lenne képes a kútat védő rácsra forgatható gyűrűket kovácsolni. Aztán nagy dérrel-dúrral el is utazott. A tanítványát mellbevágták a mestere megalázó szavai és elhatározta, azért is megcsinálja a gyűrűt. A fiú, addig kalapálta, forrasztotta, reszelte a karikát, ameddig emberi szemmel már lehetetlen volt látni rajta akár egyetlen varratot is. Sikerült neki a mestermű. Aztán szó nélkül elhagyta a várost, többé soha vissza nem jött.  A mester visszatérése után döbbent rá, mekkorát vétett, mennyire szigorú volt. Sajnálta a tettét, szerette volna ezt a rendkivül tehetséges inasát visszakapni, sőt, már a lányát is hozzáadta volna, de már késő volt. A történet szerint Margret bánatában kisírta a szemeit.

A monda szerint,  háromszor kell a gyermekre vágyó, fiatal lányoknak megtekerni a karikát. Egy másik monda úgy tartja, hogy ahány teljes kört tekernek a karikán, annyi gyereke fog születni. (Ehhez kapcsolódhat az ősi népi tudatból származó gólya legenda, miszerint a gólya emeli ki az újszülöttet a kútból.) Manapság is, az összes házasulandó pár, mielőtt összeadják őket a közelben álló városházán, idejön a kúthoz és megtekeri azt a karikát. (Az aranyszínűt.)

Az előbb már írtam a kétféle gyűrűről, a túristáknak valóról és az igaziról, de őszinte leszek, az igazi se igazi.  Ráadásul a története se túl romantikus. Valamikor régen, nem tudni mikor, nürnbergi kézműves ifjak készítették a remekművet. Annyi bizonyos, hogy 1587-ben megemlítésre kerül egy Friedrich Beertől származó versben.

Viszont az első restaurációnál 1821/1824 -ben, amikor a védőrács felső részét kicserélték, lába kelt a híres karikának. Lakatosmester Pickel készített el egy hasonló karikát, amit aztán 1899-1903 tájékán, a második restrauráció idején egy Otto Wohlgemuth nevű lakatosmester által készített új rézgyűrűvel kicseréltek. Egy Frey nevű cég megrendelés nélkül, a saját szakállára elkészített vasból egy hasonló gyűrűt, amit a rézgyűrűvel szemközti oldalon fel is szereltek, talán az „amit mások tudnak, mi is tudjuk már régóta” jelszóval, meg kívánták mutatni mire is képesek. Kicsit nyomulós marketing, de ügyes!

1945-ben ellopták a rézgyűrűt. 1949-ben egy új került a rácsokra. A gyűrű csak gyenge mása volt elődeinek, láthatóak voltak rajta az illesztések. A lakosság masszív panaszai miatt, újra elkészült egy új gyűrű, amit 1957-ben hogy-hogy nem, de ismét elloptak. Újabb gyűrű készült. Figyelitek? Eddig ez az ötödik gyűrű, tehát tuti, hogy a varázsértéke egy kicsit megcsappant.

De teljesen mindegy. A nürnbergiek hisznek benne, hisznek a varázserejében és élnek is vele. Bár ők inkább a vasgyűrűt tekerik, azt mondják, az a tuti. A túristák meg csak tekergessék a rosszat!

A két karika egymással átellenben található. Az aranyszínűt egyszerű megtalálni, ott mindig állnak emberek. A fémszínű (most mondjam azt, hogy a féligazi? ) pedig pont a másik oldalon. Ha ott van éppen a képen látható úr, akkor ő biztosan megmutatja.  Ha egy picit is óvatlan vagy, mesélni is kezd. Tud sok mindent. Történetet, évszámokat, összefüggéseket. Nem idevalósi dialektusban beszél, az biztos, de nürnbergivé vált. Állítólag egy közlekedési balesete után nyomta sokáig az ágyat egy kórházban, ahol az egyik nővérke szállította neki az olvasnivalót, jellemzően Nürnberg történelméről. A bácsi pedig beleszeretett a témába. Lelkesen mesél, mondja-mondja.  Ő azért van ott, hogy elmondja amit tud, naponta többször. Felesleges nagylélegzetű beszélgetéssel próbálkozni, a füle rossz. Nem is hallja amit mondasz. Vagy nem akarja. A végén persze illik neki borravalót nyomni a kezébe.

A kút gyűrűjei idén februártól 8 hétre búcsút intettek a térnek, elmentek kikapcsolódni a restaurátorokhoz. Elég sokat kell bírniuk, megérdemlik a kis wellnesst. De nehogy azt higyjétek, hogy Nürnberg létezhet a csoda-gyűrű nélkül! A város már meg is oldotta a féligazi és a nemigazi gyűrű helyettesítését! Nem kell aggódniuk a házasulandó pároknak, a gyerek-projekt meg van mentve!